A „Hogy vagy?” kérdésre már-már pavlovi reflexként adjuk a választ: „Jól”. De hogy is vagyunk valójában a reggeli csúcsforgalomban, a szomszéd lakásfelújításának zajában, az éjszakai gyereksírás közepette? Lehetünk egyáltalán jól? Mit jelent jól lenni? Anélkül, hogy univerzális választ adhatnánk a kérdésre, támpontot ad a jóllét (well-being) pszichológiai fogalma, amelyet eltérő szerzők hasonlóképpen közelítenek meg.

Csupán mítosz, hogy a jóllét egyenlő a szüntelen boldogsággal és a fáradhatatlan pozitív attitűddel.  Giovanni A. Fava, aki az úgynevezett well-being terápiát, vagyis a WBT-t kidolgozta, valójában a pozitív pszichológiától is elhatárolja a koncepciót. Na de akkor miben áll a jóllét?  Az ötvenes évek végén Marie Jahoda az elsők között foglalkozott a kérdéssel. Arra jutott, hogy a jóllét részterületei közé tartozik az autonómia, a környezettel kapcsolatos hatékonyságérzés (environmental mastery), a másokkal és a miliővel való kielégítő interakciók, a személyes növekedés lehetősége, a fejlődés és önaktualizáció, az egyén önmaga iránti attitűdje, az egyén egyensúlya és a pszichés megterhelés integrációja. A nyolcvanas évek végén Carol Ryff csekély változtatással foglalja össze azokat a területeket, melyek a jóllét fogalma alá sorolhatóak: autonómia, környezettel kapcsolatos hatékonyságérzés, másokkal való pozitív kapcsolatok, személyes növekedés, célok (purpose in life), önelfogadás.

A fogalom megszületésétől a terápiáig

A két említett szerző munkássága nagy benyomást tett Giovanni A. Fava olasz származású pszichiáter-pszichoterapeutára. Fava a kognitív viselkedésterápia (CBT) értője és művelője, nemzetközi szinten elismert képviselője. Amikor azonban a jóllét fogalmával kezdett el dolgozni, bizonyos értelemben a fonákjára fordította mindazt, amit a CBT-ről és a CBT-ből megtanult. A CBT ugyanis széles körben, nagy hatékonysággal alkalmazott terápia, elsősorban abból indul ki, hogy a distresszt kell felismerni. A megterhelt helyzetek azonosítása juttat el a negatív automatikus gondolatok felismeréséig, amely a negatív érzelmek kialakulásának hátterében áll. Fava félretette a distressz fogalmát, kérdése többé nem az lett, hogy mi okoz nehézséget, problémát, hanem az: mi vet véget a jóllét állapotának.

A CBT-ből ismert naplózás itt is megjelenik, ez esetben azonban a kellemes, jólléti állapotként azonosítható élmények és helyzetek dokumentálása zajlik. A naplózás során azt is részletezi az egyén, hogy mi történt pontosan akkor, amikor a jóllétet azonosította, milyen intenzitással élte át ezeket a kellemes helyzeteket. Csakúgy, mint a CBT-ben, ez esetben is több oszlop jelenik meg a naplózás során. A jóllétet jelentő helyzet felvázolása mellett saját oszlopot kap a kapcsolódó érzés meghatározása, a jólléti állapotot félbeszakító gondolat, valamint a megfigyelői interpretáció. Ez lehetővé teszi a terápiában részesülő számára, hogy külső nézőpontot alkalmazzon, rálátva ezáltal saját nehézségeire és a lehetséges alternatívákra. A napló vezetése, a jóllétet megszakító események számbavétele és átgondolása utal arra, hogy a terápia csak részben zajlik a terapeuta mellett. A koncepció magja az öngondozás. Az önmegfigyelés triggere azonban nem a distressz – mint a CBT keretein belü l –, hanem a jóllét.

Fejest ugrani a jóllétbe?

Fava nem, vagy csak ritka esetben tartja önállóan megvalósíthatónak a WBT-t. Többnyire kognitív viselkedésterápiát kiegészítő ülések formájában látja annak létjogosultságát. Ez utal arra, hogy Fava csak részben szakadt el a CBT gyökereitől. Esetleírásai és az általa megfogalmazott gyakorlati implikációk kapcsán utal arra, hogy depresszió, bipoláris zavar, agorafóbiával társuló pánikzavar, poszttraumás stressz esetén is alkalmazható a WBT.  Ugyanakkor Fava következetesen azt vallja, hogy a diagnózis önmagában nem nyújt elegendő információt a terápia megválasztásában. Nem kevésbé fontos információval szolgálnak a kliens életvitele, szubklinikai tünetei, betegségviselkedése, interperszonális kapcsolatai, szociális támogatottsága, az egyéni jóllét felbecsülhető jellemzői is.

Cél a jóllét?

A WBT fő fogalma tehát a jóllét. Noha a pszichiátriai zavarok meghatározzák a terápia menetét és tervezését, a cél mégsem csupán a tünetek redukciója. Tünetektől és kórképtől függetlenül reálisan kitűzhető cél az egyéni komfort növelése és az egyéni hatékonyság maximumának elérése.