A megfigyelés mechanizmusa akkor is működik, ha éppen nem érzékeljük, nem tudunk róla. Elménk személyre szabott radarjának működése sosem áll le, akár kisebb közösségekre, akár a társadalom egészére vetítjük a fókuszt. Esetenként ijesztőnek tűnhet, hogy állásfoglalásaink, véleményeink, betöltött szerepeink mind csak tapasztalataink egyéni értékelésének tükröződései. Ám a helyzet nem ennyire fekete és fehér: a megfigyelés, az objektivitás – alapos önismereti túrát követően – fejleszthető, hogy ezek a csodálatos „emberi beállítások” a hasznunkra válhassanak kapcsolatainkban, karrierünkben, életvitelünkben.

Az objektivitás lényege leegyszerűsítve: adott egy hétköznapi szituáció, amikor egy és ugyanazon történést két ember eltérő módon értelmez, azaz dekódol. Ám ha két ember közt a kommunikáció megfelelő minőségű – őszinte, ítélkezés-mentes, nyílt –, akkor ez a kapcsolat teret ad nekik arra, hogy felismerjék a saját, személyes nézőpontjaikat. A saját, és a másik megfigyelési mechanizmusa közötti különbség felismerése hozzásegít, hogy az objektív, tiszta és valós érzékelésig vezető út első lépéseként a saját orrunkon csücsülő szemüvegnek egyáltalán a létezését észrevegyük.

Ha ráébredünk, hogy egy objektív világnézet talán számos szenvedésünktől megszabadíthatna, az nyitottságra sarkall bennünket. Egy ilyen formabontó folyamat megindításához „szükséges” a szenvedés azon foka, amely a változásra ösztönöz.

Ha meglátjuk egymás „szemüvegét”, megnyílik, az a rés, amin keresztül tovább haladhatunk. Ebben az állapotban az előzőleg nagyra becsült véleményeink jelentősége eltörpül, és kezdetét veheti a kapcsolatok

fejlettebb alapokra fektetése.

Itt nem csak más emberekkel való kapcsolatokról van szó. Az első lépés a saját belső kommunikációnk rendezése. Ha ugyanis szemüvegünk egy egész hiedelemrendszerrel egyenlő, akkor nem fogjuk tudni kitartás és türelem nélkül elsajátítani az objektivitás művészetét.

Számos kellemetlenség érheti azt, aki ebbe az úgynevezett rekonstrukcióba vágja a fejszéjét: egy időre gyengülhetnek az asszertív képességi, vagy le kell mondania a támogatottság és az elismerés adta érzetekről, elveszettnek, gyökértelennek érezheti magát.

Ám egy olyan ember, aki

tudatában van, de már nem azonosul a saját hiedelmeivel,

képes arra, hogy mások hiedelmeit felismerje, és segítséget nyújtson olyan eszközökkel, amelyek személyre szabottan a leghatékonyabbak egy-egy esetben.

Mindehhez persze el kell fogadnunk azt, ahol most tartunk, és ebből az elfogadásból fakad majd minden további felismerés, amely csak újabbakhoz vezet, hogy ne érezzük magunkat a körülmények áldozatának, vagy fogolynak a világban, a saját lelkiismeretünkben.

***

A Mindset Pszichológia több mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE