Noha csak 23 éves, már harmadik olimpiáján szerepelt. A klubváltás után hatalmas önbizalommal és küzdeni akarással vetette bele magát a felkészülésbe, melynek két remek helyezés lett az eredménye a riói olimpián. Amellett, hogy 400 gyorson 4. lett, 800-on egy fantasztikus eredménnyel a dobogóra is felállhatott. Kik voltak segítségére a felkészülés alatt? Miért döntött úgy, hogy pszichológiát tanul a versenyzés mellett? Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Interjúnk.

400-on országos csúccsal negyedik, 800-on szintén fantasztikus eredménnyel 3. lettél. Mindezekből arra következtetek, hogy nagyon jól sikerült az olimpiára való felkészülés. Te hogy érzed?

Tökéletes volt a Rió előtti időszak. Felszabadult, önbizalommal teli évet tudhatok magam mögött. Az edzéseken és a versenyeken is nagy örömmel úsztam. Nem voltam kétségeim, száz százalékig biztos voltam abban, hogy jól fogok úszni. Az edzőim: Kovácshegyi Ferenc, Széles Sándor és Virth Balázs is ezt szuggerálták belém. Hiszem, hogy az olimpián azért sikerült ilyen kiemelkedően teljesítenem, mert elég önbizalmam és bátorságom volt hozzá. Bíztam magamban és abban, hogy meg tudom csinálni.

Az olimpia után kiemelted, hogy a klubváltás milyen nagy szerepet játszott a sikeres felkészülésedben. Miben tudott az új klubod többet adni, mint a korábbi?

Az UTE-ban remek a hangulat edzés közben, még akkor is, ha nehéz a program. Itt megtanítottak arra, hogy higgyek magamban, ezért nagyon hálás vagyok nekik.

Még csak 23 éves vagy, miközben már a harmadik olimpiádon vettél részt. Hogy tekintesz magadra, mint sportolóra, amikor rádöbbensz, hogy 17 éve űzöd ezt a sportágat?

Valóban, 23 éves korom ellenére a riói már a harmadik felnőtt olimpiám volt. Mostanra megtanultam, hogyan kezeljem az ilyen szintű sporteseményeket. Hogyan tekintek magamra, mint sportolóra? Az életem jelenlegi szakasza szinte kizárólag az úszásról szól, és azt gondolom, ez így is marad jó ideig.

800 méter nagy távnak mondható, ahol fontos szerep jut a taktikának. Megesett már veled, hogy miután észrevetted: leúszott az egyik ellenfeled, ösztönszerűen felgyorsítottál, és ezzel megváltoztattad a taktikádat? Hogy lehet ezt megállni egyáltalán?

Nyilvánvalóan mindig van egy verseny taktika, amit az edzőmmel átbeszélünk, és amit követni próbálok. Azonban menet közben sokszor alkalmazkodni kell a jelentkező változásokhoz. A nehézség abban rejlik, hogy gyorsan és okosan kell lereagálni az ilyen helyzeteket.

Az ELTE-n tanulsz pszichológiát, a későbbiekben pedig sportpszichológusnak készülsz. A sport mellé miért ezt választottad?

Mindig is érdekelt a pszichológia tudománya, és azt gondolom, az élsportolóként megszerzett tapasztalataimat eredményesen tudnám hasznosítani, mint sportpszichológus.

Tudatosan a versenyzés érdekében hoztad ezt a döntést, vagy már készülsz a sportkarriered utáni időkre?

Azért választottam a pszichológiát, mert ez illeszkedik az érdeklődési körömhöz. Az, hogy ebben tovább tudom vinni a sport iránti szeretetemet is, külön öröm számomra. Jelenleg az úszás a legfontosabb, de természetesen vannak hosszú távú terveim is, gondolok az aktív versenyzői létemet követő időszakra is.

Jelent bármi előnyt a versenyzés/felkészülés közben, hogy ezt tanulod?

Inkább úgy fogalmaznék: érzékeny vagyok a témára, nyilvánvalóan a pszichológia oldaláról is megközelítek egy versenyhelyzetet. Ez bizonyára előny, bár az egyetem nagy része még előttem áll.

MOB/Szalmás Péter

Korábbi interjúkban többször említetted, hogy csak magadra koncentráltál, nem is igazán figyelted a többieket a verseny alatt. Van valamilyen különleges technikád (légzéstechnikák, meditálás), amit ehhez alkalmazni szoktál?

Igazándiból ez volt a taktikám. A verseny közben próbáltam végig magamra koncentrálni. Szándékosan nem is figyeltem a többiekre. Csak lehajtottam a fejem és végig a csempéket néztem, hogy minél jobban arra összpontosítsak, amit érzek, és kiadjam magamból a maximumot. Éreztem, hogy fáradok, ami jó jel volt.. Tudtam, ez kell a nagy időhöz. Az utolsó százon aztán körülnéztem. Ekkor láttam meg, hogy nagy csatában vagyok az ezüstért. Két tizeden múlt, de nagyon örülök, hogy itt van ez az érem nálam.

Van valamilyen egyéb segítséged?

Nagyon sokat segít a családom, hogy kizárólag az úszásra koncentrálhassak, valamint Balassa Levente, a sportpszichológusom is rengeteget tesz a mentális felkészültségemért.

Korábban mondtad, hogy az érem volt a cél az idei Olimpián. A 400 után inább plusz motivációt vagy netalán nyomás éreztél, hogy akkor azt az érmet 800-on szerezd meg?

Az Olimpiára úgy utaztam ki, hogy mindenképpen éremmel szeretnék hazatérni.

Szerencsére sikerült ezt elérnem. amiért mentem, hazahoztam.

Emellett további olimpiai pontokkal gazdagítottam a magyar csapatot. A 400 után tökéletesen elégedett és boldog voltam az eredményemmel, mert tudtam, egyetlen elvesztegetett centiméter sem maradt a medencében. Az időeredményem pedig biztató volt a közelgő 800 előtt, így mindenképpen motivációként éltem meg, semmiképpen sem nyomásként.

Szerencsére meglett a célul kitűzött érem. A következő Olimpián már a dobogó legtetején szeretnél állni?

Így igaz, nem titkolt tervem egy sikeres szereplés Tokióban.

Ehhez minden bizonnyal Katie Ledecky-t kell legyőzni. Felkészültél erre?

Bízom benne, hogy megtalálom a megoldást a Katie Ledecky problémára.

Megvan már előre a következő négy évre az edzésterved?

Négy évre előre nincs fixen tervem. Ezt finoman hangoljuk, állítgatjuk a felkészültségemhez mérten. Addig lesz még több versenyszériám, a 2017-es budapesti Vizes Vb-t is nagyon várom már. A Magyarországon megrendezett nemzetközi versenyek mindig közel álltak a szívemhez. Azt hiszem, nem kell ragoznom a hazai közönség lélekerősítő hatását. Világbajnokság a hazámban, ez minden szempontból fontos. Bízom benne, hogy csúcsformában leszek.