Mindenki pszichopata. Senki nem pszichopata. Csak a gazdag, befolyásos emberek pszichopaták. Vagy várjunk csak! Kik azok a pszichopaták!? A véres thrillerek empátia nélküli sorozatgyilkosai? Vagy az ötvenemeletes felhőkarcolók legnagyobb irodájában ülő vezetők? Akkor most hogy is van ez? A válaszok és a további kérdések földjére Jon Ronson újságíró kalauzol el bennünket A Pszichopatateszt című könyvével.
Jon Ronson története saját kutatásait fejti ki, melyek roppant szerteágazóak. Csakhogy mivel nem egy szakember tollából fakadnak, éppen ezért egészen új perspektívát nyújtanak. Megtanulhatjuk belőlük, hogy mik a pszichopaták azon jellemvonásai, amelyek hitelessége garantált. Ronson ugyanis könyve megírása során több pszichiáterrel és pszichológussal is konzultált! Az újságíró mindezek mellett személyeket és élettörténeteket is elénk tár. A legfontosabb azonban talán az, hogy a könyv bemutatja a „szürkét”.
„Ő nem rossz, de nem is jó. Pszichopata jellemzőkkel is bír, meg »normálisokkal« is.”
Ronson végig arra motivál bennünket, hogy kicsit továbbgondoljuk az információkat, s hogy több szemszögből, más-más kontextusban is megvizsgáljuk őket. A könyvben ennek érdekében ellátogatunk egy pszichiátriára és egy gazdag üzletember lakására. Az egyik ember olyannak tűnik, mint mi vagyunk. A másik már-már ijesztően pszichopata – a szó laikus értelmében, melyhez minden információ filmekből származik. Ám a fordulatot az adja, hogy a látszólag normális személy van bezárva. A pszichopata jellemzőkkel nagy mértékben rendelkező úriember vígan éli életét!
A lista, amin a könyv alapul
Ronson egy olyan listát alkalmaz a pszichopaták felismerésére, mely Robert D. Hare nevéhez fűződik. A lista a következő. Első faktor („agresszív nárcizmus”):
- felületesség, rábeszélőképesség és felületes báj
- felsőbbrendűségi érzés
- beteges hazudozás
- fortélyosság, ravaszság és manipuláció
- megbánás és bűntudat hiánya
- sekélyes érzelmi tapasztalatok (a valódi érzelmek rövidek és öncélúak)
- érzéketlenség és az empátia hiánya
- saját tettekért való felelősségvállalás megértésére való képtelenség
Második faktor („szociálisan deviáns életvitel”):
- ingerekre való igény és unalomra való hajlam
- élősködő életvitel
- gyenge viselkedési gátlás
- reális hosszú távú célok hiánya
- lobbanékonyság
- felelőtlenség
- fiatalkori bűnözés
- korai viselkedési problémák
- feltételes szabadlábra helyezés visszavonása
További jellemzők, melyek egyik faktorral sem függnek össze:
- szabálytalan, válogatás nélküli szexuális partnerek
- sok, ám rövid házastársi kapcsolat
- büntetőjogi sokszínűség
A könyv szinte az összes felsorolt pontra az életből hoz példát. Amellett pedig, hogy a történések szála végig izgalmas marad, rengeteg hasznos és valós információval lát el minket az író. Többek között a pszichiáterek álláspontját is megismerhetjük arról, mit mond a tudomány. Kapunk ugyanakkor némi kritikus kérdésfeltevést is
Jon Ronson szemüvegén keresztül!
A mindennapokban
Ahogyan azt a könyv szerzője is hangsúlyozza: nehéz az életre merev skatulyákat húzni. Habár a pszichiátria területén a kórképek közötti eligazodás érdekében igen nagy szükség van kategóriákra és besorolásokra, mégsem szabad hagyni, hogy pusztán csak egy-egy ilyen „doboz” határozza meg a benne lévő személyek megítélését. Elvégre ők több „dobozba” is beletartozhatnak! Az embereknek több jellemző tulajdonságuk és viselkedésük is van, melyek idővel változhatnak. Éppen ezért, hogyha képesek vagyunk kellő empátiával fordulni egymáshoz, s egyszerre több irányból is szemlélni a dolgokat, akkor valószínűleg nemcsak a világról kapunk teljesebb képet, de arra is kisebb lesz az esélyünk, hogy pszichopaták legyünk. Legalábbis egy pontot már biztos nem pipálhatunk ki Hare listáján!
