A pszichiátriai betegek sokszor annyira érthetetlennek, bizarrnak és kiszámíthatatlannak tűnnek, hogy óhatatlanul is jobbnak látjuk tartani tőlük a két lépés távolságot. De valóban van okunk félni ezektől az emberektől? Melyik pszichiátriai zavar számít veszélyesnek és mennyire? Milyen tényezőket vehetünk figyelembe, ha valaki veszélyességét szeretnénk megítélni? dr. Szuromi Bálint, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika munkatársa előadásában ezeket a kérdéseket válaszolta meg. Tudósításunk.
Róbert 21 éves fiatalember, harmadéves gépészmérnök hallgató. Az elmúlt hetekben családja és barátai egyre több furcsa viselkedést vettek észre nála. Gyakran hallották, amint izgatott hangon, suttogva beszél magában szobájában. Később már nem volt hajlandó használni telefonját sem, mondván, ha megteszi, azzal aktiválni fogja a halálos mikrochipet, amelyet gonosz űrlények ültettek a fejébe.
Mit gondol ezek alapján, veszélyes lehet másokra ez a személy?
Ha úgy gondolja igen, ezzel nincs egyedül, sőt. A fentiekhez hasonló pszichiátriai tüneteket olvasva az emberek 60%-a egyetértett önnel. Továbbá „a megkérdezettek 46%-a szerint a mentális zavarban szenvedők sokkal veszélyesebbek, mint a többi ember” – ezzel kezdte dr. Szuromi Bálint előadását, melyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet által rendezett konferencián tartott.
Ilyen szintű társadalmi megbélyegzettség esetén azonban igencsak jogosan merül fel a kérdés: Tényleg van okunk tartani a mentális problémákkal élőktől?
Beszéljenek a számok!
„Tény, hogy a mentális zavarokban kissé nagyobb az erőszakos magatartás előfordulása, ám korántsem akkora, mint gondolnánk” – szögezi le az előadó. Egy év alatt konkrétan az átlagnépesség 0,8%-a viselkedik erőszakosan, míg a pszichiátriai betegek között ez az arány két-háromszoros. Ez azt jelenti, hogy a betegek durván 3%-a tanúsít erőszakos magatartást, ami valójában elég kevés ember. Ráadásul nagy különbség van az egyes zavarok között is: a cikk elején ismertetett tünetek a (paranoid) szkizofréniára jellemzőek, és bár elég ijesztőnek tűnhetnek, de valójában nem ez a „legveszélyesebb” betegség.
Mennyire veszélyesek az egyes zavarokkal élő emberek?
Szkizofrénia: A szkizofrénia esetében bizonyos időközönként jelentkeznek olyan szakaszok, amikor az illető elveszíti a kapcsolatát a valósággal (pszichotikus lesz). Jellemzően amikor első alkalommal történik ilyen valakivel (nem meglepő módon), akkor a legnagyobb az esély rá, hogy erőszakosan viselkedjen. Ez összességében 1,2-szer valószínűbb a szkizofréniával diagnosztizáltak körében, mint az átlag népességben, és
évente mindössze 0,03%-ukat ítélik el
erőszakos magatartás miatt. Ráadásul, csak hogy a legsúlyosabb eshetőséget nézzük, „a szkizofréniában szenvedők által elkövetett emberölések mindössze 10%-a irányul a közvetlen családon kívüli emberek ellen. Azaz 140 000 szkizofréniával élő közül körülbelül 1 öl meg évente idegen személyt” – nyugtat meg minket dr. Szuromi Bálint.
Bipoláris zavar: Ezt a betegséget (jelentése:két véglet) leginkább a depresszió és a felhangoltság (mánia) közötti ingadozással írhatjuk le. A depresszív szakaszt az öngyilkosság megnövekedett kockázata jellemzi, és bár ez egyáltalán nem közveszélyes állapot, mégis fontos rá nagy figyelmet fordítani, mert ilyenkor a legnagyobb az öngyilkosság valószínűsége. A mániás szakaszok ezzel szemben nem puszta jókedvet takarnak: a beteg gyakran érezheti magát legyőzhetetlennek, robbanékonynak, valamint meggondolatlanság és kockázatkereső viselkedés is sűrűn fordul elő ebben az állapotban. A bipolaritással diagnosztizáltak az átlagosnál 1,3-szor gyakrabban tanúsítanak erőszakos magatartást.
Személyiségzavarok: Ezt a kategóriát nehezebb egyértelműen megragadni, de lényegében a társadalmi normáktól való nagy eltéréseknél beszélhetünk személyiségzavarokról, ha azok magának a személynek és a környezetének is szenvedést okoznak. A normáktól azonban több irányba is el lehet térni, ezért a szakirodalom 10 féle különböző személyiségzavart különböztet meg. Összesítve az átlagosnál háromszor gyakoribb az erőszakos magatartás előfordulása ezekben az esetekben. Kiemelkedik azonban az antiszociális személyiségzavar és a pszichopátia a többi közül. Az antiszociális személyiségzavar diagnózisa esetében ugyanis hatszoros,
a pszichopátiánál pedig tízszeres a kockázatnövekedés.
Ez azért van, mert lényegében definíció szerint ezekbe a kategóriákba sorolandó mindenki, akire (egyebek mellett) kimondottan jellemző az agresszivitás és a törvénysértő viselkedés.
Úgy tűnik, nem a mentális zavarok meglétéből kell azonban kiindulni, ha azt akarjuk megbecsülni, mennyire lehet veszélyes valaki. dr. Szuromi Bálint szerint ehhez sokkal jobb szempontok is vannak.
Kevésbé látványos, de annál fontosabb
Például nemes egyszerűséggel a nem, az életkor és a korábbi erőszakos magatartás. Ha valaki férfi, az négyszeres; ha 43 évnél fiatalabb az ötszörös; és ha korábban is viselkedett erőszakosan, az hatszoros kockázatot jelent. A legjobb előrejelző azonban nem más, mint az illető életkora az első erőszakos cselekmény elkövetésekor. A kamaszkori erőszakoskodók 10%-a volt később is agresszív, 11-13 éves kor között már 30% ez az arány, és aki 11 éves kora előtt is erőszakos, az 50%-os valószínűséggel ismétli ezt meg.
A fentieken túl külön kell megemlékeznünk a szerhasználatról (alkohol, drogok). Tesszük ezt azért, mert különösen rosszul hat a mentális betegségekben szenvedőkre. „Úgy is fogalmazhatunk, hogy a mentális zavarok esetén kockázatnövekedés főleg azoknál van, akiknek mentális zavaruk van és mellette szerhasználók is” – fejtette ki az előadó. Tehát lényegében azok jelentenek említésre méltó kockázatot, akik szerhasználók is. Ebben az esetben a pszichiátriai betegek közül erőszakos magatartást tanúsítók aránya 3%-ról 10%-ra emelkedik.
Nagyjából elhanyagolható az a kockázat, amit a mentális zavarban szenvedő emberek önmagukban jelentenek. Bár egy-egy elszigetelt és felfújt médiahír ellenkező benyomást kelthet, mégis sokkal indokoltabb attól félünk, aki korábban is erőszakosan viselkedett. Biztosan nem segít sokat a helyzeten, hogy nem találkozunk a betegekkel és nem is értjük őket, ám a furcsa viselkedés mögött általában nem ártó szándék, hanem hatalmas belső zavarodottság és félelem áll, ami miatt inkább segítenünk kellene ezeknek az embertársainknak, mint félnünk tőlük.
