„Véletlenül” elfelejteni egy közös ebédet szeretett partnerünkkel, elrakni párunk pendrive-ját (rajta az aznapra készített, nagyon fontos prezentációval), esetleg harmadszorra sem válaszolni egy kérdésre… Ezek talán semmiségnek, ártatlan cselekvéseknek tűnhetnek. A nagy veszekedések során repkedő tányérok mellett tényleg el is törpülnek. De mégis van valami közös bennük: az agresszió!
Mi is pontosan az a sokat emlegetett passzív agresszió?
Az agresszió aktív formája mindenki által jól ismert. Nehéz bekapcsolni a TV-t vagy végigmenni az utcán anélkül, hogy valamilyen formájával ne találkoznánk. Noha nagy különbség van az ordibálás és a hírekben megjelenő, sokszor véres erőszak között, az ártó szándék mégis mindkettőben megtalálható. A passzív agresszióban mindezekhez hasonlóan szintén jelen van az a szándék, hogy az agresszor ártson áldozatának, csak épp az általa öltött kinézet az, ami eltérő. Burkoltabb, kevésbé direkt módon jelenik ugyanis meg, ami jelentősen megnehezíti az észrevételét. Ezáltal ráadásul védekezni is nehezebb ellene!
A pszichológia sokféleképpen fogalmazta már meg a passzív agresszió lényegét. Ezekben az a közös, hogy egy adott személy úgy akar ártani valakinek, hogy nem tesz meg valamit. A címben is szereplő egyszerű példával könnyen szemléltethető a passzív agresszió mechanizmusa. Valószínűleg többünkkel is előfordult már, hogy hiába kérdezgettük párunkat arról, hogy „Mi a baj?”, „Van valami probléma?”, a válasz mindig a „Semmi…” volt. Aztán kedvesünk lement a boltba, ahol csak azt az egy dolgot felejtette el megvenni, amit mi külön kértünk tőle. Persze semmi rosszat nem téve ezzel, hiszen ő csak véletlenül felejtette el. Aztán egész nap nem szól hozzánk. De mi is itt a lényeg?
Az, hogy A partner rosszul érzi magát, s hogy ezt a másik fél a cselekvés hiányával érte el!
Mindez ugyanakkor az egyik nagy különbségre is rámutat az agresszió aktív és passzív formája között. Passzív agresszió esetén tudniillik az agresszor könnyebben bújhat ki a felelőssége alól („Én nem akartam rosszat!”, „Nem is csináltam semmit!”). Míg ha mindenki előtt húzunk be valakinek, esetleg hangosan pirítunk rá párunkra, akkor elég nehéz lenne ugyanezekkel védekezni.
Hogyan működik a mindennapokban?
Tegyük fel például, hogy egy pár női tagja boldogan hívja fel partnerét munkahelyéről azzal a hírrel, hogy előléptették. Erre a férfi felajánlja neki, hogy ünneplésként elviszi őt vacsorázni, mivel rendkívül büszke rá. Este meg is érkeznek a férfi kedvenc éttermébe, amit azonban párja kifejezetten nem szeret. A cikk ezen pontján már sejtheti az olvasó, hogy milyen választ fog adni a férfi, mikor párja számon kéri őt, hogy miért ide jöttek:
„Azt hittem, hogy szereted ezt a helyet! Én csak jót akartam neked…”
Nézzük csak meg közelebbről, hogy mi is történt itt valójában! A férfi azt éreztette, hogy örül az előléptetésnek, s hogy büszke párja sikereire. A tettei viszont egészen mást mutattak. Ahhoz persze, hogy megérthessük egy passzív agresszív ember viselkedésének miértjét, mélyebbre kell ásnunk. Jelen esetben feltételezhető például, hogy a férfit épp kudarcok érték a munkahelyén, párja sikerei pedig erre emlékeztették őt. De az is lehet, hogy ő úgyszintén az előléptetés határán áll, mégsem történt vele semmi hónapok óta. A lényeg mindkét esetben ugyanaz: indirekt módon levezetni a frusztrációt és az egyéb kellemetlen érzéseket.
Valahogy így fogan meg sok esetben a passzív agresszió. De hogyan is ártott a férfi párjának egy nyílt vita vagy az agresszió bármely formájának vállalása nélkül? Először is nem olyan helyre vitte a nőt, amit ő is szeret, majd pedig válaszával elérte, hogy párja bűntudatot érezzen azért, mert számon kérte a férfit. Ez a „szépsége” és egyben a célja is a passzív agressziónak: el lehet kerülni vele a nyílt konfrontációt. Ily módon a felelősség vállalása nélkül érhetjük el a célunkat – akár úgy is, hogy közben végig ragaszkodunk az ártatlanságunkhoz. A szavak szintjén jelen példánkban is csak jót akart az illető, rejtett szándéka ellenben mégis az volt, hogy mivel őt nem érte siker a munkahelyén, ezért a párja se legyen boldog az övé miatt.
Hogyan vegyük észre?
A passzív agressziót rejtettsége miatt elég nehéz észrevenni – ráadásul sokszor olyan formában jelenik meg, amelyben az agresszor tünteti fel magát az áldozat szerepében. De persze az sem kizárt, hogy párunk néha tényleg csak elfelejt megtenni nekünk valamit, mivel épp rengeteg dolga van a munkában – ettől függetlenül viszont folyamatosan azon dolgozik, hogy jól működjön a kapcsolatunk.
Egy-egy helyzetnek több oka, illetve több értelmezése is lehetséges, így hát nem célszerű egy biztos recepttel szolgálni a passzív agresszió kiszúrására. Sőt, sokszor maga az agresszor sincs teljesen tudatában annak, hogy épp árt a partnerének. Miközben az agresszióját vagy a frusztrációját vezeti le, annyira belefeledkezhet az érzelmeibe, hogy mikor végül azt mondja, hogy ő semmi rosszat nem akart, talán még maga is elhiszi. Az itt felsorolt példák azonban mind útmutatóként szolgálhatnak a felek számára abból a szempontból, hogy mire érdemes odafigyelniük, vagy hogy mit érdemes elkerülniük.
Lehet-e változtatni rajta?
Kezdjük az áldozat oldaláról! Nincsen könnyű dolga, hiszen nagy önismeretre van szüksége ahhoz, hogy észrevegye: párja tettei vagy tetteinek hiányai sok esetben nem is róla szólnak. Egy párkapcsolatban a tagok könnyen elszenvedhetnek olyan indulatokat is a másik féltől, amelyek létrejöttéhez semmi közük nem volt. Például mikor párunk egész nap csak duzzog, nem szól hozzánk, de egyébként semmi baja nincsen velünk. Ekkor bár látszólag minket büntet passzív agressziójával, lehet, hogy ezt az érzelmet csak egy vita gerjesztette benne még előző nap, az egyik kollégájával.
Egymás megértése és magának a szituációnak a felismerése legtöbbször sokat segíthet az efféle helyzetek megoldásában. Mindez természetesen nem mentesítheti az agresszort a felelőssége alól, de könnyíthet a probléma verbalizálásán és a megoldás keresésén. Ami pedig mindkét fél szempontjából fő cél lenne az az, hogy a meglévő konfliktus kimondásra kerüljön, s hogy az agresszor direkt módon is felvállalja problémáját. A kulcsszerep tehát főként a támadó félé. A kérdés csak az, hogy ő képes-e találni magának olyan érzelemszabályozási és megküzdési stratégiákat, amelyek által el tudja majd kerülni a további passzív agresszív viselkedésmintázatokat.
