„Bólogatásra annyi ember jó. Miért megy valaki pszichológushoz, ha erre vágyik?” – tette fel a kérdést Dr. Almási Kitti a minapi előadásán. Ezt arra értette: rábólintani sokan tudnak. A konfrontációt, szembesülést viszont nem szívesen fogadják az emberek. Tudósításunk első részében olvashattatok a konfliktusok okairól. Most pedig az előadáson keresztül megtudhatjátok: mikor jó egy kompromisszum? Vajon miért szeretünk ki a másikból, ha elszáll a rózsaszín köd? Mikor hápog valaki? Tudósításunk.
Dr. Almási Kitti szerint az emberek – párterápia alkalmával különösen –, azért keresik fel a pszichológust, mert megerősítést várnak saját igazukkal kapcsolatban. Azért valljuk be, egy jó pszichológus nem ezért van. A szakértő elmesélte, hogy önismereti csoportokat is vezet, ahol elmondása szerint az emberek elmesélik, mi is a problémájuk, majd egymásnak is sokszor adnak tanácsot, persze magukból kiindulva. Párhuzamosan, két ilyen önismereti csoporton vett részt egy házaspár két tagja is. „Sokszor emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy aki épp beszél, az a házaspár egyik tagja” – emlékezett vissza az eseményre Almási, mivel – meglepő módon – a két elmesélt történet kicsit sem fedte egymást.
A nő a következő tanácsot kapta a csoporttól: „szakítanod kéne a férjeddel, sokkal jobbat érdemelsz nála”. A férfi elmesélt története után a csoport egyöntetűen azt mondta neki: „a feleséged bolond. Jobb nő járna neked!” Ezek után persze mindketten azt érezhették:
örülhet a másik, hogy vele van.
Ám, ha mindketten így vannak, ezzel nem születhet kedvező kompromisszum, megoldás, mert mindketten a másiktól várják a változást. Emiatt Almási Kitti itt szokta feltenni a kérdést: „vajon Ön tehetett-e valamit azért, hogy ez a negatív helyzet kialakuljon?” Jó esetben ezen elgondolkodnak az emberek, rosszabb esetben viszont ellenérzést vált ki belőlük. Hiszen azt érzik: valaki megkérdőjelezte az igazukat, és nem ért velük száz százalékban egyet. Előző tudósításunkban elolvashatjátok, ez miért okoz félelmet az emberekben.
Akkor születik jó kompromisszum két ember között: ha mindkettejük igaza teljesül és még valami plusz is hozzáadódik a dologhoz, ami kielégíti igényeiket.
Sajnos barátaink is teljesen készségesen bólogatnak akkor, amikor épp mérgesek vagyunk párunkra. Főleg, ha ők is negatívabb hangulatban vannak. Párhuzamosan mehet a párjaink szidása. Ám ez nem vezet semmi jóhoz. Az előadónő hasznos tanácsa: „Vonuljunk el egyedül problémáinkkal. Semmiképp ne az befolyásolja a viselkedésünket, hogy mit beszélünk barátnőkkel, barátokkal róla. Hiszen az ő érzelmi világuk fog ránk hatni, nem a sajátunk. Aludjunk pár napot rá. Távolodjunk el a saját indulatainktól. Vizsgáljuk meg a másik szemszögét is, próbáljuk megérteni az ő érzéseit és szükségleteit is. Aztán jöhet a megbeszélés.” Ha minden jól ment, párunk is elgondolkodott a dolgon, és megtalálhatjuk a közös megoldást. Ha nem, akkor valószínűleg ő nem jutott el addig, amíg mi. A pszichológus azt tanácsolta, ilyenkor mondjuk azt: „Megértem, hogy dühös vagy. Azért jöttem, hogy megbeszéljük, ez miért van így. Szeretném, ha nem így lenne.”
„Cica, most én jövök”
Gyakran találkozik a szakértő olyan esetekkel, amikor az egyik fél alig bírja kivárni – vagy közbe is szól –, míg a másik ledarálja a sztoriját. Azért, hogy ő is elmondhassa a saját verzióját. Ez nem jó hozzáállás, hiszen nem figyelünk a másik gondolataira velünk kapcsolatban. Ekkor hangoznak el a
„jól van Cicukám, most én jövök”
típusú kijelentések. Almási mindig megkéri a feleket, hogy nyugodtan, odafigyeléssel hallgassák végig a másikat. A legfontosabb: nem szabad közbeszólniuk. Kissé vicces szituációt szül, ha ezt a szabályt látványosan nem bírja ki valaki: beindul a hápogás. Plafonnézés, különböző hangutánzó szavak kiejtése: „chh, pff, áhh”, szájütögetés, szemforgatás.
Egy jó kimenetelű párterápián viszont előjönnek a hasonló mondatok: „ja, te ott azt tényleg így érezted? Egyáltalán nem így értettem!” Amikor pedig kiderülnek és rendeződnek a dolgok, közösen teszik fel a kérdést: „minek jöttünk mi pszichológushoz, ezt otthon is megbeszélhettük volna…?” Dr. Almási Kitti szerint a jó kompromisszumok akkor születnek, ha mindkét fél igaza elfogadásra kerül,
sőt még valami plusz is hozzáadódik a dologhoz.
Mintha a 2+2-nek 5 lenne az eredménye. Viszont, ha a 2+2-ből 3 lesz, valamelyik fél nem fogja kielégítően érezni magát, szívni fogja a fogát: ez az úgymond rossz kompromisszum.
Kőszobor
Megelőzve minden eddig elhangzottat – és visszautalva előző tudósításunkra –, az előadás fő konklúziója az volt: rá kell jönnünk: a másik talán nem pont olyan, amilyennek elképzeltük megismerkedésünkkor. Sőt, lehet, hogy ő sem olyannak lát, amilyennek én hiszem magam. Viszont ettől nem szabad megijednünk. Ami még fontosabb: nem szabad haragudnunk rá emiatt.
A pszichológus szerint, amikor megismerkedünk valakivel, valamilyennek látjuk: gondolatban egyfajta gyönyörű szobrot készítünk róla. Ám egy idő elteltével rájövünk, hogy ez a szobor nem is pont olyan, amilyennek hittük. Kicsit nagyobb az orra, kicsit kisebb a feje. Ezt persze belső tulajdonságokra is értette a szakértő. Amikor elszáll a rózsaszín köd, szinte már csak egy nagy, alaktalan kőtömbnek látjuk a másikat. Talán még haragszunk is rá, mert nem olyan gyönyörű. Ekkor jön a legrosszabb dolog: megpróbáljuk mi kivésni, olyanra amilyennek hittük. Ütjük, vágjuk, bántjuk. Persze sikertelenül. A lehető legszerencsétlenebb dolog, hogy valószínűleg ő is ugyanezt próbálja velünk tenni.
Almási Kitti a fent említett kétségbeesés helyett azt tanácsolta: inkább próbáljuk meg más szemmel figyelni társunkat. Lehet, hogy másképp szép, mint hittük, de vajon ez baj? Fölfedezhetünk más előnyös tulajdonságokat is a másikban! Hiszen a kőtömb csak egy illúzió! Lehet, hogy amit legjobbnak hittünk, attól van még jobb is! Engedjük át magunkat a másiknak. Általa új csodákat fedezhetünk fel!
