Miért volt Anna örök? – Juhász Gyula és a reménytelen szerelem pszichológiája

Az idén 135 éve született Juhász Gyula neve a köztudatban összefonódik Annával, az örök, de reménytelen szerelemmel. A költő élete szerelmi bánatok sorozata, mégis ő lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa. A nőkkel való kapcsolatainak alakulását, csalódásait valószínűleg erősen befolyásolta depressziója, illetve édesanyjával való kapcsolata. Miért nem tudta elfelejti soha Anna szőkeségét? Hogyan kerülhetünk a pszichológia segítségével közelebb a huszadik századi hazai irodalom talán legmagányosabb személyiségének megértéséhez? 

„Élsz és uralkodol örökkön”

Juhász a színházban látta meg a szőke, kékszemű, kissé molett és a kortársak által közepes tehetségű színésznőként ismertetett „Nusikát”. Lelkes kritikákat írt róla, és az ablaka alatt virrasztott, mialatt Anna társasági életet élt. Már hónapok óta rajongott a huszonkét éves színésznőért, amikor egy baráton keresztül bemutatták őket egymásnak. Ezt az egy találkozást leszámítva az Anna-versek címzettje nem is ismerte Juhászt.

Szerelemi költészete jellegzetessége, hogy másodlagos élményből táplálkozik. A „visszapillantás tükréből” esik újra és újra szerelembe múzsájával. A versek valójában egy szimbólumképzéssel idealizált tárgynak szólnak. Nem véletlen, hogy nagy részük nem Nagyváradon, a létre nem jövő kapcsolat helyszínén, hanem a költő áthelyezését követően, Szakolcán születnek. Az emlékek között Sárvári alakja egybeolvad korábbi és későbbi „Annákkal” és valamiféle vallásos eszményképpel.

Először Kosztolányi figyelt fel rá, hogy az Anna-versek képkincse a katolikus Mária-tiszteletből táplálkozott. Az idealizált képnek kevés köze lehetett a hajdani nagyváradi színésznőhöz. Éppen azért szerette, mert elérhetetlen volt, és

a beteljesülés a róla alkotott álomkép megsemmisülését jelentette volna.

A szimbólumképzés a veszteségből származik, magába foglalja a fájdalmat és a gyászmunkát, teret adva a kreativitásnak. Juhász Gyula nem engedett a gyászfolyamatnak, a depresszív pozíció szenvedése nyújtott számára biztonságot.

„Volt egy Anyám és egy Annám, s kerestem valami szép összhangot életemben…”

Legalább Freud óta pszichológiai közhely, hogy a párkapcsolatai problémák gyökereit vissza lehet vetíteni az anyával való viszonyra. És valóban, Juhász Gyula esetében is felsejlik a dependens anyai tárgykapcsolat. Elsőszülöttként és gyermekkori zárkózottsága következtében különleges egységben érezte magát édesanyjával, Kálló Matilddal, amit apja korai elvesztése csak tovább erősített. Költészetében fellelhető egyfajta anyakultusz, „anya szerelem”.

„A lelke lelkem. Ő mind nékem adta

Mi benne szín, fény.

Én áldom miatta

És el nem sírt könyűit dalba sírom

És el nem mondott bánatát megírom!”

(Édesanyám, II., 1905)

Vásárhelyi Júlia újságírónő szerint, akihez Juhász Gyula verset címzett (Szonett Júliához, 1915) a költőt édesanyja egész életében gyermekként kezelte. „54 éves gyámolatlanságában dajkálta és szinte ölében tartotta mindvégig sorsát.”

„Csak egy könny voltam, aki porba hull”

Depresszív beállítódása legalább akkora mértékben okozója, mint következménye szerelmi élete kudarcainak. Valószínűleg voltak alkalmi, általában anyagi juttatás fejében vett szexuális kapcsolatai, de

a szerelemmel csak szimbolikus tárgy kapcsolati szinten tudott mit kezdeni.

Az alapvető kötődés dependenciája tükröződik már a korai versekben is, amikor bőven Anna előtt járunk.

„Egész szerelmem annyi volt csak:

Hogy láttalak, szemedbe néztem,

Egy mosolygásod volt csak minden,

De nékem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,

Miként a napsugárt a tenger,

Elrejtve mélyen, szomorúan

És – végtelen nagy szerelemmel.”

(Első szerelem, 1904)

1937-es öngyilkosságáig több kísérlete volt, számos klinikán és szanatóriumban megfordult. A korabeli magyar pszichiátria kiemelkedő alakjai kezelték (Moravcsik Ernő, Nyírő Gyula, Hajdu Lili), de nem tudták kimozdítani általános búskomorságából.

A költő öngyilkosságát követően a közvélemény Annát kiáltotta ki bűnbaknak. A színésznő védekezésként bevallotta, hogy csak évekkel találkozásuk után tudta meg, hogy Juhász Gyula költő és szerelmes verseket írt hozzá. Egy évvel Juhász öngyilkossága után Sárvári Anna megmérgezte magát. A korabeli újságok riportja szerint az ágya mellett a költő neki dedikált verseskötete feküdt. „Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula.”