A főnök és a vezető napjaink munkapszichológiájának egyik előszeretettel vizsgált fogalompárja. Mikor lehet eredményes a főnök, és mikor a vezető? Hogyan befolyásolhatja a vezetési stílus a teljesítményt? Megférhet a kettő egy emberben? Nézzük, mi színezi a fekete-fehér szerepköröket!
Kati néni és az óvodások
A különböző vezetési stílusok munkateljesítményre és az alkalmazottak munkakedvére gyakorolt hatása már régóta foglalkoztatja a kutatókat. Egy német pszichológus, Kurt Lewin 1938-ban háromféle vezetési stílust különböztetett meg egymástól: az autokratikust, a demokratikust és a szabad kezet adót (laissez-feire-t). Ezt egy magyar pszichológus, Mérei Ferenc egy óvodai kísérlettel szimulálta is kb. 30 évvel később. A kísérletben résztvevő gyerekeket három csoportba osztották, a csoportokkal pedig Kati néni, az óvónő foglalkozott az egyes vezetési stílusok szerint. A kísérlet során a gyerekcsoportok húsvéti gyurmakirakatot készítettek, majd interjút adtak arról, hogy hogyan érezték magukat munka közben.
A demokratikus módon vezetett csoportban Kati néni bevonta a gyerekeket az ötletelésbe, kérésekkel kommunikált, és támogatóan működött együtt velük. Az autokratikus módon vezetett gyerekcsoportban a gyerekeket szigorú szabályok szerint foglalkoztatta, utasítása szerint kizárólag piros tojásokat gyúrhattak, közben pedig nem beszélgethettek. A szabad kezet adó módszerrel vezetett csoport a fő feladaton kívül nem kapott instrukciókat, Kati néni nem szólt bele sem a folyamatok alakulásába, sem pedig a szabályok betartásába.
A vezetői stílusok befolyásolták a csoportteljesítményt és a csoporthangulatot.
A legjobban az autokratikus csoport teljesített, azonban nyomasztó hangulat alakult ki, nem maradt hely a kreativitásnak és a gyerekek ötleteinek, vágyainak. A demokratikus csoport tagjai kellemes csoportlégkörben dolgoztak, és pozitív élményekkel távoztak a foglalkozásról, eközben pedig a kirakatuk is elkészült. A szabad kezet adó vezetői stílus „rosszalkodást” eredményezett, a kirakat pedig nem készült el, és habár jókedvvel zárult a feladat, végig fejetlenség uralkodott. A három stílus olvasása alapján legtöbbünk szíve erősen húzna a demokratikus felé, azonban
a körülmények és a csapattagok egyéni tulajdonságai nagyban befolyásolják, hogy melyik vezetői stílus teszi a csapatot a leghatékonyabbá.
A helyzetfüggő vezetés
Mind a három vezetési stílusnak megvan a maga helye és ideje. Nyugalmas időszakokban, amikor teret kaphatnak az egyéni ötletek vagy még egy kreatív folyamaton dolgozik csapat, a demokratikus vezetési stílus az ideális. Amikor nincs idő a döntések megvitatására, és nagy veszteség kockázatával járhat a bizonytalankodás (pl. egy műtét közben adódó komplikáció vagy katonai vészhelyzet esetén), hatékony az autoriter stílusú vezetés. A szabad kezet adó módszer összeszokott, magas szakmai képzettséggel és kellő motivációval rendelkező csapatoknál kamatoztatható, például rutinfeladatok elvégzése esetén. Ahogyan az már kiderült,
a jó vezetők nemcsak a külső körülményekhez, hanem a csapatuk tulajdonságaihoz is igazítják a stílusukat.
Hersey és Blanchard helyzetfüggő vezetési modelljében négy csoportra osztotta a munkavállalókat aszerint, hogy mennyire motiváltak, (mennyire elkötelezettek, mennyire vállalnak felelősséget), illetve milyen fokú szaktudással rendelkeznek. Az egyes munkavállalói csoportokhoz különböző vezetési módokat rendelt, amelyek a támogató (kapcsolatorientált), illetve az irányító (feladatorientált) magatartás közti arányban különböztek, és igazodtak a munkavállalókhoz. Azt a következtetést vonta le, hogy minél érettebb egy munkavállaló, annál kevesebb irányításra van szüksége, annál hatékonyabbnak bizonyulnak a kapcsolatorientált, támogató vezetési formák.
Az első csoportot a magas elkötelezettséggel, de kiforratlan szaktudással rendelkező (pl. pályakezdő) személyek alkotják. Őket irányító stratégával célszerű vezetni. A fejlődésükkel érdemes a vezető irányító szerepkörét fokozatosan halványítani, a munkavállalót pedig megfelelő támogatás mellett egyre több feladattal ellátni és felelősséggel felruházni. A közepes szakmai tudással rendelkező, de alulmotivált csoport magas irányító és magas támogató vezetést, "edző" szerepkört igényel. A harmadik csoportba az olyan magas szakmai színvonalon dolgozó munkavállalók tartoznak, akiknek a lelkesedése esetenként alábbhagy. Az ő esetükben érdemes elhalványítani az irányító vezetési módot, és bevonó, támogató módon viszonyulni hozzájuk. Az önállóan működő és megfelelően motivált negyedik csoport a szakértők csoportja. A vezető úgy tudja a legtöbbet kihozni a képességeikből, hogy bizalmat szavaz nekik, és szabad kezet adva, a delegáló szerepkörét betöltve dolgozik velük együtt.
Főnök vagy vezető?
Egyféle tökéletes vezetési típus tehát nem létezik. A legeredményesebb és leghatékonyabb működés elérése érdekében egy felkészült vezető figyelembe veszi a környezeti adottságokat, a feladat típusát és a csapata erőforrásait, majd ezekhez alkalmazkodva lép be a helyzet által megkövetelt szerepkörbe, legyen az főnök típusú autoriter, irányító vagy edző, illetve vezető típusú demokratikus, szabad kezet adó, támogató vagy delegáló stílusú.
