Milyen tényezők akadályozhatnak céljaink elérésében? – Az akaraterő-ösztön nyomában

Többségünkkel előfordult már, hogy határidőre kellett valamivel elkészülnünk, de az utolsó pillanatig halogattuk a feladat elkezdését. Vagy az életünk egy pontján arra az elhatározásra jutottunk, hogy életmódot változtatunk és leadunk pár kilót, kevesebb alkoholt fogyasztunk, felhagyunk a dohányzással, többet járunk mozogni. Eljátszottunk a gondolattal, hogy a megevett csokoládé vagy akár a megnézett sorozatok és filmek mennyiségét megpróbáljuk visszafogni. Megfogadtuk, belekezdtünk és egy ponton elbuktunk. Mi történt? Mi lett az akaraterőnkkel?

Korábbi cikkünkben az akaraterő erősítésével foglalkoztunk, most abba nyújtunk bepillantást, hogy milyen tényezők, hatások gyengíthetnek, téríthetnek el céljainktól.

Mit nevezünk akaraterőnek?

A szakemberek korábban úgy vélték, hogy egyfajta személyiségvonásról, erényről van szó, ami valakiben vagy megvan, vagy nincs. Ma már tudjuk, hogy inkább egy képességről, ösztönről van szó, amivel mindenki rendelkezik, és az izmainkhoz hasonlóan fejleszthető és edzhető. Ugyanakkor túl is terhelhető.

Az akaraterőnek három aspektusát különböztetjük meg. Az első a „fogok” típusú kihívásokhoz kapcsolódik, vagyis bármennyire nincs kedvünk valamihez, mégis meg tudjuk tenni. A második a „nem fogok” típusú kihívás, ami arra utal, hogy abba tudunk hagyni olyan tevékenységeket, amik hosszabb távon nem a céljainkat, érdekeinket vagy akár a testi-lelki egészségünket szolgálják. Ez a két aspektus határozza meg az önkontrollunkat. Annak érdekében, hogy az akaraterőnk érvényre jusson, szükségünk van egy harmadik elemre is: motivációra, amit „akarom” típusú kihívásnak is nevezhetünk.

Idegi háttere az evolúció során alakult ki. Különböző agyterületek érintettek az impulzívabb és a kontrolláltabb cselekvéseinkben. A „kétféle elménk” működését ezen kívül a biológiai háttérmechanizmusaink is befolyásolják. Mindemellett a túl sok stressz, az enyhe, de krónikus (6 óránál kevesebb) alvásmegvonás, az ülő életmód és a helytelen táplálkozás következtében kevesebb energiával rendelkezhetünk, ami kevesebb önkontrollt jelenthet. Így több energiára lesz szükségünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból és jobban ellen tudjunk állni a csábításoknak, sóvárgásoknak.

Milyen csapdákkal találkozhatunk?

Általában arra törekszünk, hogy összhangban legyünk önmagunkkal. Ha sikeresek voltunk és jól érezzük magunkat, nagyobb valószínűséggel fogunk az ösztöneinkre hagyatkozni. Mindez együtt járhat azzal, hogy felmentésben részesítjük vagy feljogosítva érezzük magunkat egy kis rosszaságra. A pszichológia erkölcsi felhatalmazásnak hívja ezt a jelenséget. Büszkeséget érzünk, amikor kiérdemeljük a jutalmunkat, ilyenkor nagyobb eséllyel feledkezünk meg valódi célkitűzéseinkről és csábulunk el az azonnali örömforrások irányába. Vagyis képesek vagyunk bármilyen falánkságból erényt kovácsolni, annak érdekében, hogy megjutalmazhassuk magunkat eddigi sikereinkért.

Szintén jó érzéssel tölt el bennünket, ha azt érezzük, hogy céljaink felé egyre közelebb kerülünk. A haladás viszont arra sarkallhat bennünket, hogy elszabotáljuk a kitűzött célhoz szükséges viselkedéseket. A célfelszabadítás jelensége során az önkontrollunk által háttérbe szorított – általában rövid távú kielégüléssel kapcsolatos – célunk kerül egyre inkább előtérbe, mely által fokozódik a csábítás, sóvárgás. A siker következtében az agyunk úgy érzékeli, hogy közelebb kerültünk a hosszabb távú célunkhoz, ezért megengedhetjük magunknak, hogy rövid távú céljaink is megvalósulhassanak. Az „egyet előre, kettőt hátra” jelenség elkerülése érdekében szemléletmód váltásra van szükségünk: elköteleződésünket és cselekvéseink miértjeit érdemes megvizsgálnunk, haladásunk mértéke helyett.

Gyakrabban csábulunk el abban az esetben is, amikor rosszul érezzük magunkat. Agyunk ugyanis stressz esetén örömforrások irányába terel minket, annak érdekében, hogy jó hangulatunkat elő tudja segíteni. A jelenben szeretnénk magunkat jobban érezni, így az azonnali megkönnyebbülést részesítjük előnyben.

Az „egye-fene” hatás során a bűntudat és a szégyen szerepe meghatározó. Ha úgy érezzük, hogy korábbi viselkedésünkkel távolabb kerültünk a kitűzött célunktól, olyan látszólag logikátlan cselekvésekbe bonyolódhatunk, amik még távolabb visznek kitűzött elképzeléseinktől. Az ördögi kör megszakításában segíthet, ha bűntudat és önkritika helyett megpróbálunk elnézéssel és megbocsátással fordulni önmagunk felé, mely növelheti a felelősségtudatunkat és önkontrollunkat.

Ahhoz, hogy sikeresen tudjunk változtatni, ismernünk kell saját magunkat, gyengeségeinket, és fel kell tudnunk ismerni, hogy mikor csúszik ki a kezünk közül az irányítás.

A változáshoz fűzött reményeink szintén akadályokat képezhetnek. Kisebb, reálisabb célok helyett hajlamosak vagyunk nagy dolgokban gondolkodni, és amikor az első nehézségek, kudarcok megjelennek, frusztrációt és csalódást élhetünk meg. Irreális optimizmusunk helyett gondolatban előre felkészülhetünk a kudarcokra, megoldási stratégiákat dolgozhatunk ki arra az esetre, amikor akaraterőnket kevéssé tudjuk érvényre juttatni.

Változtatnánk, de nem tudjuk hogyan?

Kelly McGonigal a Stanford Egyetem kutató pszichológusa „Az akaraterő tudománya” kurzusával aratott nagy sikert hallgatói körében. Tapasztalatait, gyakorlatait könyv formájában is megismerhetik azok, akik változtatni szeretnének valamilyen szokásukon, kitartóbbak és sikeresebbek szeretnének lenni az életükben. Akaraterő-ösztön című könyve 10 fejezetre tagolódik, annak érdekében, hogy az olvasó 10 héten át gyakorolhassa, fejleszthesse akaraterejét, egy általa választott kihívás mentén. Érdekes és esetenként szórakoztató tudományos kísérletek, kutatások ismertetése mentén a szerző bemutatja az akaraterővel kapcsolatos felfedezéseket, tévhiteket, nehézségeket és a mindennapjainkban előforduló marketingfogásokat, buktatókat. Minden fejezettel bővülhet eszköztárunk, hogy tudatosabban ellen tudjunk állni a csábításoknak és kitartóbbak lehessünk céljaink elérésében.