A rúdtáncról a legtöbb embernek még mindig a sztriptízbárok éjszakai pillangói jutnak eszébe, pedig a valódi rúdtánc kőkemény sport, amihez erő, hajlékonyság, kecsesség is szükséges. Rózsa Csillát, a budapesti Artpole Studio vezetőjét faggatuk a sportág rejtelmeiről. Interjúnk.

Hogy alakult ki a sport? Melyik volt előbb: a gogo lányok produkciói vagy az akrobatikus tánc?

Valóban kemény sport, ami méltán kaphatna helyet olimpiai sportágak között, hiszen nagyon látványos és változatos. A mai rúdsportnak három fő vonalát különíthetjük el: a rúdfitnesz inkább a sportos, akrobatikus elemekre épül, a pole art a művészi, balettos vonalat képviseli, az exotic pole pedig a szexis, nőiesebb változata a rúdtáncnak. Utóbbi hasonlít leginkább a bárok erotikus táncaihoz, bár a mai exotic pole képviselői már olyan profi szintre fejlesztették ezt a műfajt is, hogy a sztriptíz és az exotic pole már köszönőviszonyban sincs egymással. Közös tulajdonságuk, hogy a lányok nem sokat takaró öltözetben vannak, ám a rúdsportnál ennek teljesen más a funkciója, hiszen ha a króm rudakon a lányok ruhában lecsúsznának, komoly sérüléseik lennének. Ezért használunk rövid sortot és topot, hogy minél nagyobb bőrfelület érintkezzen a rúddal.

A rúdtáncnak egyébként sokkal régebbre nyúlik vissza a története, hiszen a cirkuszokban kínai rudasok már az 1900-as évek elején előadták produkcióikat. Persze a rúdtánc a burlesque műfajból bontakozott ki és a bárokból lett igazán ismert a nyolcvanas években. Ennek köszönhető, hogy a rúdtánc szót a mai napig a sztriptízzel hozzák összefüggésbe, de

rajtunk a sor, hogy ezen változtassunk.

És szerencsére a magyar rúdtánc versenyzők meg is tesznek mindent ennek érdekében, hiszen hazai és világversenyeken is nagyon szép sikereket érnek el.

A rúdtánc inkább tánc vagy sport?

Jó esetben a kettő ötvözete. Mindenkinél kialakul egy idő után, hogy melyik vonulatát választja. Ez főleg azon múlik, kinek mik az erősségei és a gyengéi. Egy hajlékonyabb, finomabb mozgású lány inkább az art vonalat képviseli, míg egy csupa izom hölgynek jobban fekszik a fitneszes vonal. Ha valaki meg a vadabb démont szeretné kiereszteni magából, felhúzza a magastalpú cipőt és ellátogat egy exotic pole órára. Én azt tartom jónak, ha az elején mindenbe belekóstolunk, aztán mindenki eldönti, melyiket választja. Mi a stúdióban szeretjük fejleszteni a lányok erejét és ügyességét is, de sosem feledkezünk meg a szép, harmonikus mozgásról sem. Hiszen lehet valaki bármilyen erős és technikás, ha a mozgása darabos, már nem lesz esztétikus a produkció. Tehát én azt mondanám, hogy a rúdtánc egy táncos sport és egy sportos tánc.

DSC_2580-1
Egy hajlékonyabb, finomabb mozgású lány inkább az art vonalat képviseli. Fotó: Pallagi Roland, Panamy Photo

Te hogyan találtál rá a rúdra?

4-5 évvel ezelőtt, mikor még balettet tanítottam egy budapesti táncművészeti iskolában, volt egy szabad délutánom. Nem szeretek unatkozni, ezért elkezdtem keresgélni a neten. Hallottam már régebben is erről a műfajról, persze ekkor még én is tele voltam előítéletekkel. De gondoltam egyszer kipróbálom. Azonnal el is indultam a legközelebbi stúdióba, és első alkalommal beleszerettem. Teljesen más volt, mint a balett. Minden mozdulatért meg kellett küzdenem, igazi kihívás volt. Viszont nagyon hamar megerősödik az ember, és meglepően gyorsan sikerülnek olyan mozdulatok is, amiket

el sem tudsz képzelni, hogy valaha képes leszel rá.

Mi szükséges hozzá, milyen készségeket fejleszt?

Igazából bárki belevághat, nem nagyon kell előképzettség. Nem árt, ha az ember sportolt már előtte, de az sem nagy baj, ha nem. Törekszünk arra, hogy mindenkit képességeinek és tudásának megfelelően fejlesszünk. Ki-ki a maga tempójában halad. Óráinkon korlátozzuk a létszámot, ezért az edzők oda tudnak figyelni minden egyes vendégre. Általában az emberek nem úgy érkeznek, hogy rögtön le tudnak menni spárgába, de pont ezért kiegészítő óráink is vannak, például a stretching vagy a jóga. Ezeken az órákon végzett nyújtó és erősítő gyakorlatokkal pár hónap alatt nagyon látványos eredményt lehet elérni. Rúdtánc és légtorna óráinkon pedig rohamtempóban erősödnek és szálkásodnak a lányok, hiszen a saját testsúlyukkal edzenek. Nem utolsósorban a rudazás csodás alakot kölcsönöz, amitől a lányok sokkal magabiztosabbak, nyitottabbak lesznek. Tehát pozitív lelki változásokat is okoz.

Ez számomra a tini lányoknál a legérdekesebb. Sokan jöttek hozzánk a stúdióba pár éve úgy, hogy első látogatásukkor köszönni se mertek, ma pedig csacsognak, vidámak és csomó barátot szereztek. Ez nagyon jó érzés, részesei vagyunk kivirágzásuk folyamatának. Vagy egy másik példa: amikor már felnőttebb lányok romokban, szakítás után térnek be hozzánk. Elkezdenek rudazni, órák közti szünetben pedig beszélgetni velünk. Egy idő után megnyílnak, és hamarosan arra leszünk figyelmesek, hogy újra randiznak, ismerkednek. Többségüket – ahogy korábban engem is – a rúdtánc segíti át egy nehéz perióduson.

Ki a célcsoport? Hány éves korban lehet, érdemes elkezdeni?

Szoktak hívni anyukák, hogy öt éves kislányuk szeretne rúdtáncolni. Őket átirányítom balettra vagy tornára, nem gondolom, hogy rudazással kell megalapozni valakinek a mozgáskultúráját. Aztán 8-9 éves korban már abszolút javaslom. Akkor már tudnak figyelni és az izomzatuk is erősebb. Addig csak csúszkálnak meg pörögnek össze-vissza a rúdon, amit teljesen feleslegesnek tartok. Ami a felső korhatárt illeti, nehezen tudnék évszámot mondani. Akad olyan nő, aki hetvenévesen még vígan jár órákra, sőt egy műsorban is fellépett – ez mondjuk különleges eset. Általában a hetvenéves nők már nincsenek ilyen kondiban, de azt mindenki maga tudja, milyen a fizikuma. Versenyeken van 50+ korosztály is, tehát ha valaki úgy érzi, hogy egészséges és szeretne sportolni, várjuk szeretettel.

DSC_2463-1
Rúdtánc és légtorna óráinkon pedig rohamtempóban erősödnek és szálkásodnak a lányok, hiszen a saját testsúlyukkal edzenek. Fotó: Pallagi Roland, Panamy Photo

Létezik férfiak számára is rúd vagy ez kizárólag női sport?

Férfiak is rudazhatnak. Itthon még ez annyira nem elterjedt az erősebb nem körében, de azért feltűnik egy-két igen jó férfi rudas is: említeném például Holoda Pétert vagy Krajnyák Norbertet. Mindketten fantasztikus versenyzők, kiemelkedő eredményekkel. Sajnos a pasik még nem nagyon látogatják a stúdiókat, pedig olyan izmokat fejleszt a rúd, amikről konditermekben még csak nem is hallottak. Ha elmegyünk promózni sporteseményekre, a street workoutos és crossfites srácok persze meg vannak őrülve a rúdért, alig lehet leszedni őket róla, de a ritkán veszik a bátorságukat, hogy eljöjjenek egy órára is. Pedig a rudas lányok nem harapnak!

Hogyan zajlik egy verseny?

Sokféle verseny van. Az országos bajnokság inkább a sportteljesítményt, mint a művészi vonalat díjazza, de vannak olyan versenyek, amik az előadásmódra és táncos kivitelezésre fókuszálnak. Ilyen például a hazánkban idén először megrendezett Pole Theatre, amin a versenyzőknek nemcsak tökéletes technikájukat kellett bemutatni, hanem egy történetet kellett előadniuk. Az országos bajnokságon kötöttebb szabályok vannak: meddig kell kitartani egy elemet, hány fokos szögben álljon a láb, stb. A Pole Theatre több szabadságot enged a versenyzőknek, a kreativitást és fantáziát helyezi előtérbe. Hozzám egy ilyen verseny közelebb áll, de a másik is nagyon érdekes. Mindkét említett versenyről lehet kvalifikálni világversenyekre.

Kik azok a magyar rúdtáncosok, akiket például világversenyeken viszontláthatunk? Én általánosságban a világ legjobbjai?

A világbajnokságon idén legjobban Marosvölgyi Noémiért és a Kascsák Jennifer – Makovinyi Tiffany párosért szurkoltam, de Balogh Kata és Deák Manyi is nagyon jó hazai rudasok. Külföldiek közül a legismertebbek Anastasia Skhuktorova és Marion Crampe, férfiak közül pedig Dimitry Politov vagy Evgeny Greshilov.

Emellett még űzöd az aerial hoop és aerial silk műfaját is. Miben más ez? Melyik a nehezebb/könnyebb? Melyikkel érdemes kezdeni?

Hogy ki melyikkel kezdi, preferencia kérdése. Mind a három nagyon jópofa, érdemes az összeset kipróbálni. Nálunk egy helyen megtehetik ezt, hiszen tartunk rúd- és légtorna órákat is. Ráadásul, ha bérletet vesznek, bármelyik óránkra bemehetnek vele. Nekem a rúd a szívem csücske, de ha időm engedi az aerial hoopot is gyakorlom. A lényeg, hogy mindenki találja meg azt, amiben legjobban örömét leli és kiteljesedhet.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s