Hétköznapi szóhasználatban gyakran keverjük vagy tévesen használjuk a szociopata, illetve a pszichopata kifejezéseket, ami nem meglepő, ugyanis mindkét fogalom az antiszociális személyiség zavar egyik altípusát jelöli. Fontos azonban leszögezni, hogy egyik esetben sem mentális betegségről beszélünk, az antiszociális viselkedésforma ugyanis személyiségzavar eredménye, ami ugyan mentális rendellenességként fogható fel, de pszichiátriai értelemben véve nem betegség.

A DSM-5 (a legfrissebb pszichiátriai diagnosztikai klasszifikációs rendszer) szerint az antiszociális személyiségzavar fő jellegzetességei az egocentrizmus, azaz az én központú gondolkodás, ezáltal az empátia nagyfokú hiánya, a manipulativitás és az ellenséges viselkedés. Valóban mindkét altípusnál megjelennek ezek a jegyek, azonban korántsem ugyanolyan formába, legfőként pedig nem ugyanolyan intenzitással. A rengeteg hasonlóság ellenére tehát megállapíthatunk néhány különbséget egy pszichopata illetve egy szociopata személyiségzavarban szenvedő egyén között.

  1. A pszichopaták esetében egyáltalán nem működik a lelkiismeret.

Valószínűleg ez a legszembetűnőbb különbség a két személyiségzavar között. Amíg a szociopaták képesek a bűntudat és a bűnösség érzését valamilyen mértékben megélni, a pszichopatákra sokkal inkább jellemző az empátia és a bűntudat teljes hiánya.

  1. A pszichopaták sokkal inkább manipulatívak és számítóak.

Saját bájukkal és karizmájukkal a pszichopaták extrém módon manipulatívak és számítóak lehetnek. Nagyon jók az érzelmi és fizikai kontroll fenntartásban, így rendkívüli módon képesek befolyásolni a környezetüket. Ez a jegy az, ami a bűnöző viselkedésüket is olyan szervezetté teszi. A szociopaták sokkal kevésbé szervezettek, ezért sokkal inkább hajlamosak a spontán módon elkövetett bűncselekményekre. Ez pedig talán a „normálishoz” közel álló reakció és viselkedésforma.

  1. A szociopaták nagyobb sikerességgel alakítanak ki személyközi kapcsolatokat.

Mivel a szociopaták képesek bűntudat megélésére, így sokkal inkább tudnak mélyebb érzelmi viszonyokat kialakítani. Ezáltal sokkal intenzívebben kötődnek barátokhoz vagy családtagokhoz is. A pszichopaták az empátia sokkal nagyobb fokú hiánya miatt erre gyakorlatilag képtelenek.

  1. A pszichopaták jóval markánsabb agyi különbségekkel rendelkeznek a normálishoz képest.

fMRI
A képen egyértelműen látható, hogy az egészséges agyban aktív frontális részek, illetve a képen középen látható Amygdala alig mutat mérhető aktivitást pszichopátia esetében. Forrás: https://www.psych2go.net/sociopaths-psychopaths/

Érdekes módon a pszichopaták agya sokkal inkább különbözik más emberekétől, mint ahogyan ez a szociopaták esetében kimutatható. Ahogyan ezen a fMRI felvételen is jól látszik, a prefrontális kéreg, amely a a döntéshozatalért, a szociális viselkedésért, a személyiség és az érzelmek kifejezésért felelős, valamint az amygdala (a képen középen), amely az agy érzelmi életének egyik központi része, alig mutat aktivitást a pszichopaták agyában.

Ez azt a jelenséget is magyarázza, hogy amíg bűncselekmény elkövetése közben egy egészséges ember szívverése drasztikusan megnő, miközben izzadni a tenyere, a pszichopaták esetében ez éppen ellenkező reakciókkal jár, mondhatni nyugodtabbak lesznek tőle. Ezért vesznek részt szívesen kockázatos helyzetekben, követnek el bűncselekményeket, anélkül, hogy tartanának a következményektől.

Összegezve tehát, a pszichopata viselkedésforma a szociopata személyiségzavar egy

erősebb, sokkal zordabb és szélsőségesebb formájaként is felfogható.

Ez az összefüggés pedig felveti a kérdést: vajon kijelenthetjük-e, hogy minden pszichopata szociopata, de nem minden szociopata pszichopata?

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE