A veszteségek életünk elkerülhetetlen velejárói, legyen szó haláleseti gyászról vagy más, kapcsolatban beálló veszteségekről. Hogyan gyászolunk? Milyen a gyermekek gyásza? Hogyan segíthetünk nekik és önmagunknak? Dr. Sarungi Emőke felnőtt- és gyermekpszichiáter, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista volt a Mindset Szeged januári Pszicho-Kávéházának vendége. Tudósításunk.
„Három dolog biztos az életünkben: hogy megszületünk, hogy meghalunk és, hogy lesznek veszteségeink, amelyeket nem fogunk tudni elkerülni” – mondta dr. Sarungi Emőke előadása kezdetén. Majd azt a fontos üzenetet is megtudhattuk, hogy
minden gyász egyedi, mert minden emberi kapcsolat egyedi.
A gyász maga is sokféle a kultúrák között, sőt még kultúrán belül is. Különböző viseleteket, más-más színeket és szokásokat tartanak az emberek. Az eltérő szokások olykor akár bizarrnak is tűnhetnek. Szokás lehet a halotti tor, a temetés, a siratóénekek éneklése vagy a zenés-táncos ünnepségek rendezése. Ezek átmeneti rítusok, amelyek célja az elhunyttól való búcsú, róla való megemlékezés, az élet ünneplése és az életben maradókkal való szoros szövetség kötése.
Hogyan segíthetünk a gyerekeknek?
Sarungi Emőke az előadásában fontos információkat osztott meg a gyermekek gyászával kapcsolatban. Elmondta, hogy melyek azok a segítő szándékú tanácsok, amelyekkel valójában ártunk és rosszat kommunikálunk a gyermekek felé. Ezek a káros, veszélyes tanácsok lehetnek például: „Ne, sírj, majd veszünk egy másikat! Ne szomorkodj, inkább egyél egy kis csokit!”. Ezekkel a hozzászólásokkal azt sugározhatjuk a gyermekek felé, hogy a veszteség pótolható, és hogy ne fejezzék ki érzéseiket, nem szabad azt érezniük, amit éreznek; sőt tegyenek úgy, mintha nem éreznék magukat rosszul.
Amit viszont tehetünk az az, hogy végigkísérjük őket a gyász folyamatában, teret engedünk nekik, és kifejezzük a gyermekek felé támogatásunkat, együttérzésünket. Mondhatjuk nekik, hogy nagyon sajnáljuk, vagy csak öleljük át őket. A lényeg, hogy semmiképp se akasszuk meg a folyamatot a gyermekben téves hiedelmekkel.
Minden gyász százszázalékos! A veszteségek nem összehasonlíthatóak
Minden gyászt egyediként kell kezelni, egyik sem több vagy kevesebb a másiknál. Ha valamit elveszítettünk, az számunkra attól a ponttól elveszett. Viszont a gyászban is lehet fejlődni és egyedi jellege mentén – a korábbi feltételezésekkel szemben – nincsenek a gyásznak szakaszai. Kihangsúlyozásra került az is, hogy a gyász vegyes érzelmek összessége, a fájdalom és megannyi érzés mellett időnként megkönnyebbülés is jelentkezhet a gyászolónál.
Sarungi Emőke Gyászfeldolgozás Módszer® Specialistaként beszélt a módszer sajátosságairól is. Egy önsegítő módszerről van szó – nem pszichoterápiáról –, amelyben a gyászt átélő személy felelősséget vállal saját állapotáért. A strukturált gyakorlatsor különböző feladatainak (hiedelmek, jó tanácsok összegyűjtése; veszteségdiagram, kapcsolatdiagram felrajzolása; jóvátétel, mondanivalók kimondása; beteljesítő levél írása, felolvasása) végrehajtása által segítséget kaphat a gyásszal való megküzdésben a gyászoló személy. A módszer kulcsa tehát, hogy teszünk az érzelmi reakciónkért és hatunk rájuk.
Tévutak a gyászban
Általános gyászreakciók lehetnek az érzelmi hullámvasút, illetve az étkezési vagy alvási problémák. A hasonlóságok ellenére a depressziót és a gyászt fontos megkülönböztetni. „Nem szabad depresszióként kezelni a gyászt, de nem szabad elmenni amellett, ha egy gyászoló depressziós”– mondta a pszichiáter.
Bizonyos viselkedések vagy eszközök átmenetileg enyhülést okozhatnak a gyászba, de valós megoldás helyett csak elfedik az érzelmeinket. Ezeket átmeneti energiafelszabadítóknak nevezik. Bármilyen tevékenység betöltheti ezt a szerepet: alkoholfogyasztás, szerhasználat, túl sok munka vagy sport. A feldolgozatlan gyász továbbá komolyan kihat a testi állapotunkra is. A szívinfarktus rizikója a sokszorosára nő, de a kardiovaszkuláris betegségek mellett a daganatos megbetegedések előfordulása is gyakoribbá válik.
Mit vagy kit gyászolunk?
A kerekasztal-beszélgetésben elsőként az hangzott el, hogy gyászfolyamatot nem csak haláleset válthat ki. Minden olyan változás gyászt eredményezhet, amely a kapcsolatok megváltozásához vezet, és az életünk visszavonhatatlanul megváltozik általa. Álmok, remények, illúziók elvesztése is gyászfolyamatot indíthat be. Segíthet önmagunk megértésében, ha tudatosítjuk, hogy nem csak a fizikai elszakadás okoz gyászfolyamatot.
Mihalik Árpád szociálpszichológus korunk veszteségélményeiről beszélt: valami mellett való elköteleződés is lehet veszteség, ugyanis azzal, hogy egy döntést meghozunk, azzal lemondunk a többi alternatíváról. Kakuszi Szilvia klinikai szakpszichológus a gyermekek gyászára hívta fel a figyelmet. A gyermekeknél jellemzőek lehetnek a regresszív tünetek, például dadogás vagy bepisilés. A kisiskolás gyermekeknél megfigyelhető lehet a magatartás megváltozása, hangulati nehézségek és az iskolai teljesítmény romlása is. A serdülők gyásza pedig már sokkal inkább a felnőttekéhez hasonló, ezért náluk a magatartás problémákon túl, felütheti a fejét a szerhasználat is.
Sarungi Emőke kiemelte a családtagok felelősségét. Fontos, hogy eljusson a hozzátartozókhoz is, hogy mivel segítenek, és mivel nem segítenek a gyászoló személynek. Egyszerű üzenetek vannak a családi mintákban a gyásszal kapcsolatban, amelyeket már gyerekként megtanulunk lemásolni. Tehát ha folyton azt mutatjuk, hogy erősek vagyunk, nem beszélünk fájdalmunkról, akkor ezt a viselkedést a gyermek is lemásolja és felnőttként ő is ezt adja majd tovább. Fontos, hogy a gyermekek azt lássák, hogy nemcsak a pozitív, hanem a negatív, fájdalmas érzelmek is átélhetők. (Az előadó által ajánlott irodalom: Simkó Csaba – Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant?)
Dr. Szilárdi Réka szociálpszichológus, valláskutató szerint a gyászban meglévő rítusok keretet adhatnak a gyászolónak, így a személy nem marad magára. Társas támaszra lelhet ezekben a cselekvésekben, és a nehéz időszakban segítségére lehet a konkrét cselekvéssor. Dr. Nagyillés János klasszikafilológustól pedig azt az érdekességet hallhattuk, hogy az ógörög nyelvben nem létezik szó a gyászra, hanem a vágy („potosz”) szót használják helyette. A gyász tehát úgy értelmezhető az ógörög szövegekből, mint egy olthatatlan, ki nem elégülő vágyakozás.
Merjünk szenvedni és merjünk nevetni is?
Sarungi Emőke elmondta: természetes, hogy a gyászoló tud nevetni, ez akár a fájdalom kirobbanó megnyilvánulása is lehet. A nevetés része a természetes gyásznak és éppen az öröm képessége az egyik jellemző, ami különbséget tesz gyász a depresszió között.
A gyászfolyamat során nehéz lehet elszakadni a fájdalomtól, mert azt érezhetjük, hogy már csak ez köt minket az elvesztett személyhez. Ilyenkor attól félünk, hogy a fájdalom elengedésével végleg elveszítjük a számunkra fontos személyt is. Ennek elmúlása bűntudatot is okozhat. Tehát a fájdalomhoz kötődni is lehet, mert azt gyakran a szeretettel azonosítják az emberek a gyászban. Ellenben a fájdalom nem egyenlő a szeretettel, amelyet az elvesztett személy iránt érzünk. Tudatosítanunk kell, hogy a kapcsolat nem vész el, a fájdalmat viszont el kell engedni!
A beszélgetés végéhez érve a kerekasztal résztvevői a gyászfeldolgozásban hatékony módszerek sokféleségét hangsúlyozták. Minden ember számára más-más módszer, eljárás hozhat segítséget. Nemcsak minden ember, minden kapcsolat és minden veszteség, hanem
minden gyászfeldolgozás is egyedi.
•••
A témában releváns dr. Sarungi Emőkével készített interjúnk:
„Minden gyász és minden kapcsolat egyedi”
A Civil Hang Stúdió által készített interjú:
A rendezvényt támogatta:
Papír és Játék Áruház a Szeged Nagyáruházban
A fotókat készítette: Gale Tibor
