„Mindenki függ valamitől” – de hogyan és miért?

A közbeszédben a szenvedélybetegséggel kapcsolatban általában olyan kémiai szerekre gondolunk, mint az alkohol, a kábítószer vagy a cigaretta. Ám az addikciók formája valójában ennél sokkal kiterjedtebb. Olyan hétköznapi viselkedésmódok kapcsán is előfordulhat, mint a játék, a testmozgás, az étkezés, a szex vagy akár az internethasználat. Mikortól számít függőségnek egy viselkedés? Hol a határ szenvedély és addikció között?

Pszichológiai értelemben akkor beszélünk függőségről, amikor

egy alapvetően elterjedt és normálisnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul

és dominánssá válik. A változatos függőségi formák közös pontja, hogy a függő személy a látszólag ártatlan viselkedésmódot annyira élvezi, hogy a kellemetlenségek, nehézségek esetén megoldásként alkalmazza. Azonban ha valaki függővé válik, a szenvedélye fokozatosan kevesebb megoldást kínál, mint amennyi problémát okoz az életében!

Amikor a szenvedély betegségbe fordul

Felmerülhet a kérdés, hogy ha szinte bármilyen hétköznapi viselkedés függőségbe fordulhat, mégis mikortól beszélhetünk addikcióról? Bár a számos közös vonás mellett a szenvedélybetegségeknek változatos tünetei lehetnek, alapvetően két fő vonást emelhetünk ki. Káros és tartós.

A függőség mindenképpen maladaptív, akár abban az értelemben, hogy magának a személynek okoz gondot (egészségügyi, kapcsolati szinten), akár a körülötte élőknek.

Gyakran az élet más területéről érkező problémák erősítik fel a betegséget.

A játékfüggőt anyagi nehézségei a játékterembe vezetik, de a szerencsejáték valójában nagyobb eséllyel rontja, mint javítja pénzügyi helyzetét. A pornófüggő intimitásra vágyik, de a szexre való összpontosítás megakadályozhatja a valódi közelség kialakulását. Az alkoholista jókedvet remél a pohártól, de az alkoholfogyasztás fokozhatja a depressziót. Ahelyett, hogy segítenének a személynek a gondok leküzdésében, éppen ellehetetlenítik a helyzet megoldását azáltal, hogy aláássák a mozgósítható erőforrásokat.

A viselkedés tartóssága vagy folytonossága abban érhető tetten, hogy a személy

annak ellenére nem képes abbahagyni, hogy nehézségeket okoz számára.

Tehát egy egyszeri átmulatott hétvége kapcsán még abban az esetben sem beszélhetünk függőségről, ha mértéktelen fogyasztás vagy féktelen viselkedés történt. Az addikcióban szerepet játszik a viselkedés iránti elkötelezettség, aminek hatására újra és újra visszatér.

Lehet káros, ha élvezzük?

Még ma is tartja magát a köztudatban az a hiedelem, hogy valami „nem lehet rossz, ha örömöt okoz”.  A filmekben, könyvekben és sorozatokban a függők gyakran szerencsétlen, reménytelen karakterekként vannak ábrázolva, akiknek az élete darabjaira hullik. Éppen ezért sok szenvedélybeteg

nem is gondol rá, hogy gond lenne, amíg jól érzi magát,

egybe tartja az életét. Ugyanakkor gyakran a viselkedés annyira központi szerepet tölt be az életvitelükben, hogy ritkán vagy soha nem kell elszakadniuk tőle, így elvonási tüneteket sem észlelnek. Akár évekig élhetnek úgy, hogy nem ismerik fel, mennyire a rabjai bizonyos szereknek vagy viselkedéseknek.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy a függő személy képtelen felismerni a viselkedése által okozott károkat. Előfordul, hogy egyszerűen nem veszi figyelembe a függőség egészségére, életmódjára vagy a kapcsolataira gyakorolt negatív hatásait. Esetleg a nehézségek miatt

a körülményeket vagy más embereket tesz felelőssé

inkább, mintsem szembe nézzen saját szenvedélyével. Főleg azokban az esetekben nehéz bevallani a függőséget, amikor az addikció szolgál fő elhárító mechanizmusként valamilyen mélyebb problémára.

Sok függő szenved az előítéletektől és a címkéktől, amiket a társadalom a betegségük miatt rájuk aggat. Előfordul, hogy a megbélyegzéstől való félelem és szégyenérzet tartja vissza őket attól, hogy segítségért forduljanak. Szerencsére egyre inkább terjed az a felismerés, hogy a szenvedélybetegség, hasonlóan más betegségekhez, nem a személyes hibák és gyengeségek következménye!