Még ma is láthatóak a konzervativizmus képviselőire ragasztott negatív bélyegek. A második világháborút követően a szociálpszichológia a konfliktust kirobbantó folyamatok emberi aspektusait kezdte vizsgálni. A nyugaton élő kutatók a frankfurti iskola örököseiként álltak a kérdéshez: a jobboldali elköteleződés stigmává vált, kialakulása mögött patológiákat feltételeztek. A következő évtizedek kutatásai azonban árnyalták a képet. Hol tart most a téma kutatása? Tényleg csak a konzervatív emberekre jellemző a dogmatikus gondolkodás? Tabu-e még kimondani, hogy talán nem is különbözünk annyira?
A kutatások kiindulópontja az Adorno és munkatársai (1950) nevéhez köthető, marxista-freudista szellemben fogant ún. jobboldali tekintélyelvűség. Az elmélet szerint a ’29-es gazdasági világválság idején a nélkülözéssel együtt szigorúbb gyermeknevelési szokások alakultak ki. Következményként megjelent az igény a tekintély idealizálására, amely a nácizmus térhódításához vezethetett. A kutatók az egyéni különbségeket egyszerűen a személyiségfejlődés irányából ragadták meg és egyértelműen azonosították a konzervativizmussal. Az elméletre érkeztek kritikus és bíráló válaszok. Egyfelől sokan szerették volna a kérdést ennél tovább boncolni, másrészt emlékeztettek: a baloldali diktatúrák ugyanúgy tekintélyelvűek.
Ezt továbbgondolva Rokeach (1960) a tekintélyelvű személyiség mögött húzódó merev struktúrát ideológiáktól függetlenül igyekezett vizsgálni. Pusztán annak információfeldolgozási és kognitív nézetrendszerét figyelte. Szerinte gondolkodásmódunk lehet nyitott vagy zárt. Az utóbbi működési mód lehet a dogmatikus vélemények alapja.
A zárt gondolkodású és dogmatikus személy tehát kötődik a hatalomhoz és a tekintélyhez. Ezzel egy időben elzárkózik az új információk elől, és a világot fenyegető környezetként látja.
Az integratív komplexitás (Tetlock és Tyler, 1966), mint értéksemleges fogalom jelent meg a tudomány szótárában, amely a gondolkodás struktúráját és stílusát kívánta megragadni. Értéksemlegességét hamar elvesztette, hiszen a pszichológusok és társadalomtudósok az integratívan komplex érvelést és gondolkodást (értsd: baloldali-liberális) emelték piedesztálra. Úgy vélték, az integratívan komplex személyek:
- képesek figyelembe venni mások nézőpontjait
- hajlamosak kompromisszumot kötni
- kisebb valószínűséggel vonnak le töredékes információkból következtetéseket
- egymásnak ellentmondó információk alapján könnyebben változtatnak eredeti benyomásaikon
- nem esnek a túlzott magabiztosság csapdájába
Ekkor a pszichológiai kutatások többsége tehát azzal az előfeltevéssel élt, hogy a komplexebb, nyitottabb és kevésbé dogmatikus gondolkodású emberek inkább liberálisak. A kognitív szinten kevésbé komplex és zártabb gondolkodású emberek pedig nagyobb valószínűséggel működnek dogmatikusan: konzervatív világképpel rendelkeznek. Ezeket az állításokat rendre igazolták is, ami nem kedvezett sem a jobboldali pártoknak, sem követőik megítélésének.
A konzervativizmus fogalma összeforrt a csökönyös maradisággal és előítéletességgel. Az érvelni nem tudás, a tudatlanság és a meggyőzhetetlenség ugyancsak jellemző keretezési formáivá váltak. Olyan témák mentén, mint a vallás, az egyház és az állam kapcsolata, a család, az átalakuló nemi szerepek vagy a kábítószer-fogyasztás, ez különösen igaz volt. De mi történik, ha
olyan témáról beszélünk egy liberális értékrendű emberrel, ami igazán fontos számára?
Conway és munkatársai (2015) megvizsgálták a kérdést. A Rokeach-féle dogmatizmus-skálát kissé módosítva használták és arra jutottak: ha a téma például a környezetvédelem, akkor a liberális értékrendűek magas komplexitást mutatnak, de merevebben gondolkodnak, mint máskor. Az adatok mélyebb elemzését követően egyértelművé vált: ez nem pusztán annyit jelent, hogy a liberális válaszadók környezetvédőnek tartják magukat. A „mindenki bolond, aki nem ért velem egyet” attitűd is jellemző volt rájuk.
Egyidejűleg olyan kijelentésekkel értettek inkább egyet a magukat liberálisnak valló válaszadók, amelyekből arra következtethetünk, hogy szerintük:
- a kérdés mentén a világ fekete-fehér,
- megvetendők, akik nem lennének hajlandók „meghalni” az ügyért,
- az egyet nem értők véleménye semmibe vehető,
- a kérdésben csak a szakértők szava számít,
- az „igaz emberek” hisznek ebben az ügyben,
Ezek pedig – nem elvitatva a környezetvédelem fontosságát – dogmatikus kijelentések.
A dogmatizmus kutatásának e rövid áttekintése talán rávilágít arra, hogy a tudomány elfogultan és előítéletesen viszonyult a kérdéshez, illetve arra is, hogy mi emberek nem is különbözünk annyira. Ideológiától függetlenül
képesek vagyunk dogmatikusan gondolkodni és képviselni akár végsőkig álláspontunkat.
