Hogy milyen kihívásokkal és élményekkel gazdagodik egy élsportoló élete, azt megtudhatjuk jelen interjúnkból. Arról kérdeztük interjúalanyunkat, hogy mentálisan hogyan viszonyul  a nehézségekhez és a könnyebbségekhez, hogy ilyen téren miként készül versenyekre, és hogy mit is nyújt neki ez a sport.

Kardos Gergely 9 évesen kezdett vízilabdázni a KSI-ben, ahol egészen felnőtt koráig védett a kapuban, így mondhatjuk, hogy itt nevelkedett. Ezt követően a Honvédhoz szerződött, ahol 1 évet töltött, majd 3 sikeres évet tudhatott maga mögött a Szolnok csapatának tagjaként. A szerződése lejárta után 2 évre írt alá Egerben, azonban az első gyümölcsöző évet követően közbeszólt a jelenlegi járványhelyzet, és másik vízilabda csapat után kellett néznie. Jelenleg a franciaországi Douai csapatát erősíti a magyar pólós, azonban nem sokáig, mert számára kedvezőbb ajánlatott kapott egy hazai csapattól. Interjúnk.

 Miért éppen a vízilabdára esett a választás és mit ad neked ez a sport?

Abszolút családi vonás, mert édesapám és édesanyám is vízilabdázott. Ugyanakkor engem kiskoromban levittek úszni, de nem igazán szerettem, hiszen ki szeret faltól falig úszni?! De amikor bedobták a labdát a vízbe játszani, vagy a kismedencében labdával játszottunk, akkor sokkal jobban szerettem vízben lenni. A KSI-be Szívós Pista bácsi hívására mentem, és ott kezdtem el a vízilabdás pályafutásomat, Merész Bandi bácsinál. Igazából nagyon gyorsan megszerettem az egész sportot. Nem csak azért szerettem bele, mert egész ügyes voltam benne, hanem mert egy olyan közösségbe, csapatba tartoztam, ahol életre szóló barátságokat köthettem.

Sokat jelent az, hogy szeret az ember lejárni edzésre.

Persze van egy-két hónap, alapozó időszak, de tudtam, hogy a barátaim is mennek, és ott vannak, és együtt csináljuk, ez egy plusz motiváció volt arra, hogy a sportot minél komolyabban vegyem.

 Eddigi pályafutásod során voltak jobb és rosszabb időszakok is? Hogyan élted meg ezeket?

Ezek érdekes dolgok. Az utánpótlásban eltöltött éveimet teljesen elkülöníteném, mert akkor úgymond beletanulsz a felnőtt első osztályba. A felnőtt első osztály nekem úgy kezdődött, hogy voltam 1-2 évet a KSI-ben, ahol idézőjelesen teher nélkül játszottunk, mivel nagyon fiatalok voltunk, és az volt a célunk, hogy minden meccsen fejlődjünk. Nyilván minden meccset meg akar nyerni az ember, de elsődleges célunk az volt, hogy fejlődjünk és majd 1-2 év múlva el tudjunk menni egy olyan csapatba, ahol meg tudjuk magunkat mutatni, hogy be tudunk kerülni a vérkeringésbe az OB 1-ben. 

Hogyan kerültél be a vérkeringésbe?

Az első nagyobb lélegzetvételű lépésem a Honvéd volt. Ott azonban nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna és az utolsó pár hónap kínszenvedés volt. Megmondom őszintén tényleg volt olyan, hogy nem szívesen mentem le edzésre, annak ellenére, hogy a barátaim lent voltak. Ez a rossz érzés azért volt, mert nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna, szóval ez egy nehezebb időszak volt. Tehát a Honvédban volt egy rossz évem, aztán jött 3 és fél-4 évem, ami nagyon jó volt, itt a szolnoki és egri évekre gondolok. Most pedig van egy idézőjeles rosszabb évem, mivel kényszerpályán vagyok. Azáltal, hogy tudom, hogy most már jövök ki belőle, és tudom, hogy jövőre biztosan már jó csapatban fogok játszani, felszabadít, és kevésbé vagyok görcsös, mint például voltam egy hónappal ezelőtt.

A versenyekre való készülés nem csak fizikailag történik, hanem fejben is. Van valami bevett szokásod?

Igen-igen. Én kapus poszton játszom, az teljesen más, de a csapattal együtt szoktunk videózni, és én is szoktam egyedül videókat nézni az ellenfél csapatról, hogy nagyjából mire kell számítani majd. Ez az egyik nagyobb felkészülés, a másik az pedig a meccsnapot megelőző este és a meccsnapon történik. Ha tudom, hogy délután vagy este játszunk, akkor a megelőző este már ehhez igazítom az étkezést, a pihenést és az átmozgató edzést is. A játék napján egyáltalán nem lehet hozzám szólni, nem beszélek akkor senkivel, még a szüleimmel sem. Elvonulok és átgondolom a lehetséges szituációkat, hogy mire kell majd figyeljek, mit láttam a videón. Persze utána megbeszéljük az egészet. A meccs előtt közvetlen, pedig szoktam enni egy banánt, iszom egy kávét és mehetünk is.

Valaha dolgoztál együtt sportpszichológussal?

Igen, volt, hogy dolgoztam együtt pszichológussal, főleg a válogatottnál, de most nem.

Említetted, hogy életre szóló barátságokat is köszönhetsz a vízilabdának, hogy jó érzés egy közösséghez tartozni. Mesélj arról mit is jelent csapatban sportolni! (Medencében és azon kívül.)

Egerben például egy nagyon összetartó csapat jött össze, mind az idősebbek, mind a fiatalok együtt mozogtunk. Edzéseken kívül sem húzott szét a társaság, ritkaság szerintem ez. Sőt talán többet voltunk együtt edzésen kívül, mint edzéseken.

Mesélj a válogatottbeli szerepedről! Mikor vettek be a válogatott keretbe? 

Nagyon fiatal voltam, talán 17-18 éves, amikor Benedek Tibi behívott a válogatottba. Azonban az, hogy a válogatott csapattal játszottam először, az nagyjából 3 évvel ezelőtt volt.

Nagy löketet adott?

Nagy löket volt, igen, de tudni kell a földön maradni. Nyilván nagy szó, de ugye ott is kell tudni maradni, ahhoz pedig nem lehet elszállni magától az embernek, alázatosan csinálni kell tovább a munkát, mint azelőtt.

Jelenleg Franciaországban játszol. Az eddigi otthon eltöltött évek után milyen érzés külföldi csapatnál vízilabdázni? Mit érzel ezzel kapcsolatban?

Nagy váltás, igen. Mind játékerősségben mind bajnokságerősségben a magyarországihoz képest. Máshogy gondolkodnak és edzenek, mint otthon. Ezek mellett a nyelv is kihívás, mert vagy franciául, vagy angolul kell beszélni az edzéseken, magyarul teljesen feleslegesen beszélsz bárkihez is… Ezzel szemben például a távolság nem akkora változás, megszoktam már, hogy nem vagyok sokat otthon. 3 év Szolnok és 1 év Eger után tudtam milyen érzés másfél-két hónapig nem hazamenni, persze nyilván hiányzik a családom!

 A mostani helyzet (COVID) nagyon átformálta a sportolók mindennapjait is. A vízilabdában milyen változások történtek? A versenyeken nem lehetnek jelen nézők. Milyen így játszani?

Az első pár meccs tényleg fura volt, de ezt a helyzetet is megszoktuk. Az mondjuk nagyon furcsa, amikor egy üres uszodában játszol egy parás tétmeccset, és a három kommentátor tapsol… Sok bajnokság megállt, de a miénk ment tovább, így szerencsére nem volt semmi kiesésünk.

Ebből is kint leszünk előbb-utóbb! Milyen várakozásaid és terveid vannak a jövőre nézve?

Nem csak klub szinten, de válogatotti szinten is szeretnék minél sikeresebb lenni.

Nagy álmom az, hogy a 2024-es olimpián már ott legyek és jó eredménnyel zárjuk. Meg szeretném azt nyerni!

Nyilván ehhez az is kell, hogy a klubszinten jól szerepeljek, egyikből jön a másik.
Ami most a következő pár hónapokra nagy várakozással tölt el, az az, hogy újra otthon fogok játszani egy budapesti csapatnál.

Kép innen.