Nem is tudom, ki vagyok melletted – I. rész

A kapcsolat elején szívesen ferdítünk arról, mit is szeretünk csinálni, belemegyünk olyan tevékenységekbe, amiket egyébként nem választanánk, mert szeretnénk imponálni társunknak, esélyt adni a párkapcsolatnak. Idővel persze megmutatkoznak a különbségek és eldöntjük: együtt vagy külön tovább. Mi történik azonban, ha állandósul a párkapcsolatban való feloldódás? Ha nem mutatkoznak meg különbségeink? 

„A legerősebb kapcsolat két ember között van, akik egymás nélkül élhetnek, de nem akarnak." – írja könyvei egyikében Harriet Lerner klinikai pszichológus. Az intimitás kialakulásának lehetőségét már Erik Erikson, a pszichoszociális elméletéről híres fejlődéspszichológus és pszichoanalitikus is az identitás meglétéhez kötötte. Hiszen ha nem tudjuk kik is vagyunk, milyen értékek mentén élünk, mit szeretünk és mit szeretnénk megvalósítani az életben, akkor feladjuk, elengedjük saját vágyainkat, álmainkat, igazi önmagunkat. Így eshet meg, hogy egy kapcsolat során a másikban találjuk meg önmagunkat, és teljes mértékben neki szenteljük életünket. Ezzel együtt jár, hogy gyermekként függünk a társunktól, és hogy igencsak komplikálttá válhat számunkra a kapcsolat fenntartása, vagy akár egy új kapcsolat kialakítása.

Női-férfi szerepek és az egymásban elveszés

Ha kultúránkra tekintünk, láthatjuk, hogy különböző szerepekbe vagyunk beszorítva. Legyünk „igazi” nők, végezzük el a női munkákat. Foglalkozzunk a nekünk szánt otthoni teendőkkel, neveljünk gyermekeket, vezessünk háztartást. Férfiként pedig ne érzelegjünk, hanem cselekedjünk. Legyünk kenyérkeresők, biztosítsuk családunk számára a megélhetést. Mi történik vajon, ha ezek a – társadalom által előírt – nemi szerepek annyira beszippantanak minket, hogy nem is mutatkozik meg a valódi, önmagunkkal azonos énünk a folyamatban? Ilyenkor fogékonyabbá válunk a társunkban való feloldódásra, hiszen egy szerepet játszunk, nem pedig a teljes, önazonos énünket éljük meg.

Természetesen nem mind vagyunk ugyanannyira fogékonyak a különböző környezeti hatásokra, és azok nem is ugyanakkora mértékben érnek minket. Emiatt is alakulhat ki különbség abban, hogy van, amelyikünk hamarabb és könnyebben kilép egy olyan kapcsolatból, ahol nem tud igazán önmaga lenni, míg olyan is van, aki észre sem veszi, ahogy szépen lassan minden apró kis részét feladja egy társadalmi szerep kedvéért.

Az akadály

Mi állhat vajon az utunkban amikor – tudatosan vagy tudattalanul – inkább azt választjuk, hogy feladjuk önmagunkat és a párunkhoz idomulunk? Ilyen akadály lehet az a gondolat, hogy

ha megmutatjuk, hogy valójában kik is vagyunk, mire vágyunk, akkor a másiknak nem fogunk kelleni.

Ez pedig konfliktusokhoz, adott esetben akár a kapcsolatunk végéhez is vezethet. Mindeközben észre sem vesszük, de egy legalább annyira fontos – ha nem fontosabb – kapcsolatot adunk fel: a kapcsolatot önmagunkkal.

Mi lesz velem, ha nem vagyok önmagam?

Mi történhet velünk hosszú távon egy olyan kapcsolatban, ahol nem vagyunk önmagunk? Megjelenhet a düh, a magány, a depresszió, az elveszettség érzése. Amikor ezek az érzések megjelennek, gyakorta gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk a hibásak. Hát miért nem lehetünk boldogok? Semmi okunk a boldogtalanságra, hiszen mindent megtettünk a boldogságunkért. Csak velünk lehet a baj. Nem így kellene éreznünk. Tehát hibának tekintjük érzéseinket.

Közelebb önmagamhoz

Ilyenkor megtehetjük, hogy befelé irányítjuk figyelmünket, és megnézzük: mi az, ami akadályoz engem abban, hogy az legyek a párkapcsolatomban, aki szeretnék? Hogyan nevelkedtem, milyen kulturális elvárások befolyásoltak közben? Milyen társadalmi hatások értek és érnek felnőttként? Mik az értékeim, amik mentén élni szeretném az életem? Ki szeretnék lenni (a párkapcsolatomban)?

Ha ezeket a kérdéseket megválaszoltuk, nézzük meg, hogy mi mindent tettünk eddig, hogy azok legyünk ebben a kapcsolatban, akik szeretnénk. Vegyük számba azt, hogy mit tehetünk, hogy közelebb kerüljünk a vágyott önmagunkhoz. Az is fontos kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e tenni azért, hogy megvalósítsuk az önazonos énünket. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben tehát 

az érzéseinket nem hibának, hanem jelnek tekintjük, és megnézzük, mit jelezhetnek.

Olykor úgy alakulhat, hogy szakmai segítséget veszünk igénybe ehhez a folyamathoz, vagy esetleg rájövünk, hogy az adott kapcsolatban nem valósítható meg az az énünk, akik szeretnénk lenni. Ezekben a nehéz pillanatokban felidézhetjük Harriet Lerner klinikai pszichológus szavait, mely szerint „Az intim kapcsolatok nem helyettesíthetik az élettervet. De ahhoz, hogy egyáltalán legyen értelme vagy működhessen az életterv, tartalmaznia kell az intim kapcsolatokat.”

A cikksorozat második részében az AIRS (Authenticity in Relationships), vagyis a Hitelesség a kapcsolatokban kérdőívről is szó lesz, amit akár ti is használhattok arra, hogy megnézzétek, merre tart a kapcsolatotok, mennyire érzitek magatokat önazonosnak a kapcsolatban.