Sok más pszichológiai témához hasonlóan a kamaszkori önsértés is a tabu témák körébe tartozik a tágabb közbeszédben. A jelenség annak ellenére kibeszéletlen, hogy a tinik akár 10-20%-át is érintheti. Mi lehet az oka annak, hogy egy fiatal úgy érzi, a benne lévő negatív érzelmeket, feszültséget saját maga bántalmazásával csökkentheti? Milyen jellemzőkkel és fejlődési háttérrel függ össze ez a jelenség? Cikkünkben ennek járunk utána.
Első hallásra meglepő lehet arról olvasni, hogy vannak olyan fiatalok, akik rendszeresen bántják saját magukat azért, hogy a saját frusztrációjukat, agressziójukat, haragjukat mérsékeljék. De mit is jelent az a szó, hogy önsértés? Az önsértés a test szövetének szándékos megsértése, ami leggyakrabban valamilyen éles tárggyal (kés, üvegdarab stb.) történik úgy, hogy a sérülés vérzik, de csak felületes. Emellett vannak az önsértésnek egyéb változatai, ilyen lehet az égetés, az ütés, harapás, karmolás, stb.
Mindannyian megéljük néha, hogy indulatosak, agresszívek, dühösek vagyunk, ezek az érzelmek teljesen hétköznapiak. Abban viszont lehetnek eltérések köztünk, hogy ezeket milyen intenzíven, milyen gyakran éljük meg, és milyen módon kezeljük, vezetjük le őket. Reakcióink lehetnek teljesen hétköznapiak vagy magunkra és másokra károsak. Agressziónkat fordíthatjuk a külvilág felé, párnákat dobálhatunk, tányérokat törhetünk, összeveszhetünk a párunkkal, de levezethetjük saját magunkon is például önmarcangolással, negatív önbecsüléssel, önkárosító viselkedéssel.
Ahogy a felnőttkorban, úgy a kamaszkorban is megjelennek az előbb megnevezett érzelmi állapotok. Ebben az időszakban azonban még zajlik bizonyos agyi funkciók érése, ekkor fejlesztjük ki a hatékony érzelmi és kognitív szabályozásunkat, és ekkor tanulunk meg számtalan szociális információt és helyzetet hatékonyabban kezelni. Ebben a korban jelenik meg a családról való érzelmi leválás motivációja, jó esetben ekkor kezd a serdülő bizonyos felnőtt szerepekkel személyesen is megismerkedni, illetve felerősödik a nemi és a szexuális érés is. Ezekhez a változásokhoz és az ezekkel kapcsolatos kísérletezésekhez számtalan negatív esemény kötődhet.
Megjelenhetnek kétségek az identitással kapcsolatban, kapcsolati kudarcokat élhetünk át, elégedetlenséget érezhetünk a saját testünkkel kapcsolatban, iskolai vagy egyéb bántalmazás áldozatai lehetünk, megnövekedhet a családunkkal vagy más tekintélyszemélyekkel kapcsolatos konfliktusaink száma. Ezek a kudarcok, problémák az alacsony önértékeléssel és az érzelemkifejezés nehézségével együtt növelhetik az önsértő magatartás előfordulását. Ez azért lehet így, mert
a különböző krízishelyzetek okozta feszültség kezelésére ez a korosztály még nem minden esetben rendelkezik a megfelelő megküzdési stratégiákkal.
Ezek az érzések nehezen megfogalmazhatóak, előfordulnak olyan esetek, amikor a társas közeg (család, közösségek) kifejezetten tiltja ezek nyílt kifejezését, elfojtásukra buzdít. Ilyen esetekben a saját magunkkal szembeni agresszió gyors megkönnyebbülést jelenthet, azonban a probléma forrását nem szünteti meg. Egyes önsértő viselkedések egyszeri megjelenése még nem feltétlenül jelent komoly problémát. Igazi veszély akkor alakul ki, amikor a serdülő ezt a módszert általános megoldásként alkalmazza a feszültség csökkentésére.
Fontos szempont ennek kapcsán, hogy
az olyan serdülők, akik iskolai zaklatás, kiközösítés, bántalmazás áldozatai, illetve akik szexuális vagy nemi kisebbséghez tartoznak, fokozottan veszélyeztetettek az önsértés kapcsán.
Ezeknél a csoportoknál az olyan negatív érzelmek, mint az elutasítottság, a szégyen a gyász és a bizonytalanság az átlagos tinédzser populációhoz képest nagyobb mértékben vannak jelen.
Ahogy azt az előző bekezdésben láthattuk, az önsértés elsősorban valamilyen negatív állapot megszüntetése vagy egy pozitív állapot megteremtése (lenyugvás) érdekében történik. Emellett viszont számtalan egyéb kiváltó oka is lehet. A cél lehet a bűntudat enyhítése, egyfajta önbüntetés, a harag kifejezése, levezetése, a pszichológiai fájdalom megjelenítése, az ürességérzet, depresszió mérséklése, az érzéketlenségtől való megszabadulás vagy akár mások befolyásolása. Abban az esetben, ha az önsértés valóban egyfajta megkönnyebbülést, érzelmi stabilizációt eredményez, fennáll a veszély, hogy a serdülő hozzászokik ahhoz, hogy ezt a fajta érzelemszabályozási megoldást válassza. Ilyenkor a megkönnyebbülés pozitív megerősítésként segít fenntartani az önsértő magatartást.
Szűrhető-e, hogy ki veszélyeztetett?
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy több olyan rizikófaktor létezik, ami megnöveli az önsértés megjelenésének valószínűségét kamaszkorban. Ilyen lehet bármilyen gyerekkori trauma, abúzus, fizikai vagy mentális betegség, vagy az iskolai bántalmazás. Ezen életesemények felmérése azonban még nem elég ahhoz, hogy hatékonyan előre tudjuk jelezni valakiről, hogy mennyire veszélyeztetett az önsértő magatartással szemben.
Stephen Uh és kollégái éppen ezért longitudinális, hosszútávú kutatásuk során azt vizsgálták, hogy melyek azok a konkrétan megfigyelhető tulajdonságok egyes gyerekeknél, amik később önsértő magatartáshoz vezetnek. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy két olyan általános profil rajzolódott ki, ami összefüggésben volt a vizsgált problémával. Az első csoportba tartozó gyerekek már ötéves korukban is megfigyelhető, hosszútávú gyenge mentális egészséggel voltak jellemezhetők. Az önsértés megjelenése előtt is gyakrabban voltak zaklatás áldozatai, nehezen kontrollálták az érzelmeiket és alacsony volt az önbecsülésük. Ezen gyerekek szüleire is jellemző volt a rossz mentális egészség.
Az ebbe a csoportba tartozó gyerekek esetén az első önsértő aktus előtt már 10 évvel megfigyelhetők voltak a kockázati faktorok. Ez azt jelenti, hogy az ezekre a szempontokra fókuszáló prevenció lehetőséget ad a probléma megelőzésére.
A második profilba tartozó gyerekek esetén az első profilra jellemző hosszútávú kockázati faktorok nem jelentkeztek. Náluk a fő jellemző inkább a kamaszkorban felerősödő impulzivitás és a kockázatvállaló viselkedés volt. Ennél a csoportnál megfigyelhető volt továbbá, hogy alacsony volt a társas támogatottságuk mértéke, illetve rosszabbak voltak a kortárs és családi kapcsolataik is. Bár őket az első profiltól eltérően nem lehet előre kiszűrni, mégis segíthetjük őket olyan programokkal, amik a hatékonyabb problémamegoldásra, a kortárs és szociális kapcsolatok megerősítésére és a konfliktuskezelésre fókuszálnak.
Ahogy az az eddig leírtak alapján is kirajzolódik, a kamaszkori önsértés jelensége nagyon komplex, éppen ezért komoly nehézségeket okoz egy egységes prevenciós módszer kialakítása. A probléma hátterében több fejlődési jellegzetesség és az érzelmek, illetve a szükségletek széles skálája állhat.
Függetlenül attól, hogy miért alakult ki a probléma, a legfontosabb a korai beavatkozás és válasz a szakértők, a család, a segítő és a különböző intézmények részéről.
A címkézés nem jó megoldás, a különböző szereplők empatikusan, személyre szabott válasz útján lesznek képesek a legmegfelelőbb segítséget nyújtani a veszélyeztetett serdülőnek.
Felhasznált Irodalom:
Brunner, R., Parzer, P., Haffner, J., Steen, R., Roos, J., Klett, M., & Resch, F. (2007). Prevalence and Psychological Correlates of Occasional and Repetitive Deliberate Self-harm in Adolescents. Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine, 161(7), 641. https://doi.org/10.1001/archpedi.161.7.641
Gratz, K. L. (2003). Risk factors for and functions of deliberate self-harm: An empirical and conceptual review. Clinical Psychology: Science and Practice, 10(2), 192–205. https://doi.org/10.1093/clipsy.bpg022
Hawton, K. (2002). Deliberate self harm in adolescents: self report survey in schools in England. BMJ, 325(7374), 1207–1211. https://doi.org/10.1136/bmj.325.7374.1207
Uh, S., Dalmaijer, E. S., Siugzdaite, R., Ford, T. J., & Astle, D. E. (2021). Two Pathways to Self-Harm in Adolescence. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 60(12), 1491–1500. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2021.03.010
Felhasznált irodalom Sok más pszichológiai témához hasonlóan a kamaszkori önsértés is a tabu témák körébe tartozik a tágabb közbeszédben. A jelenség annak ellenére kibeszéletlen, hogy a tinik akár 10-20%-át is érintheti. Mi lehet az oka annak, hogy egy fiatal úgy érzi, a benne lévő negatív érzelmeket, feszültséget saját maga bántalmazásával csökkentheti? Milyen jellemzőkkel és fejlődési háttérrel függ össze ez a jelenség? Cikkünkben ennek járunk utána. Első hallásra meglepő lehet arról olvasni, hogy vannak olyan fiatalok, akik rendszeresen bántják saját magukat azért, hogy a saját frusztrációjukat, agressziójukat, haragjukat mérsékeljék. De mit is jelent az a szó, hogy önsértés? Az önsértés a test szövetének szándékos megsértése, ami leggyakrabban valamilyen éles tárggyal (kés, üvegdarab stb.) történik úgy, hogy a sérülés vérzik, de csak felületes. Emellett vannak az önsértésnek egyéb változatai, ilyen lehet az égetés, az ütés, harapás, karmolás, stb. Mindannyian megéljük néha, hogy indulatosak, agresszívek, dühösek vagyunk, ezek az érzelmek teljesen hétköznapiak. Abban viszont lehetnek eltérések köztünk, hogy ezeket milyen intenzíven, milyen gyakran éljük meg, és milyen módon kezeljük, vezetjük le őket. Reakcióink lehetnek teljesen hétköznapiak vagy magunkra és másokra károsak. Agressziónkat fordíthatjuk a külvilág felé, párnákat dobálhatunk, tányérokat törhetünk, összeveszhetünk a párunkkal, de levezethetjük saját magunkon is például önmarcangolással, negatív önbecsüléssel, önkárosító viselkedéssel. Ahogy a felnőttkorban, úgy a kamaszkorban is megjelennek az előbb megnevezett érzelmi állapotok. Ebben az időszakban azonban még zajlik bizonyos agyi funkciók érése, ekkor fejlesztjük ki a hatékony érzelmi és kognitív szabályozásunkat, és ekkor tanulunk meg számtalan szociális információt és helyzetet hatékonyabban kezelni. Ebben a korban jelenik meg a családról való érzelmi leválás motivációja, jó esetben ekkor kezd a serdülő bizonyos felnőtt szerepekkel személyesen is megismerkedni, illetve felerősödik a nemi és a szexuális érés is. Ezekhez a változásokhoz és az ezekkel kapcsolatos kísérletezésekhez számtalan negatív esemény kötődhet. Megjelenhetnek kétségek az identitással kapcsolatban, kapcsolati kudarcokat élhetünk át, elégedetlenséget érezhetünk a saját testünkkel kapcsolatban, iskolai vagy egyéb bántalmazás áldozatai lehetünk, megnövekedhet a családunkkal vagy más tekintélyszemélyekkel kapcsolatos konfliktusaink száma. Ezek a kudarcok, problémák az alacsony önértékeléssel és az érzelemkifejezés nehézségével együtt növelhetik az önsértő magatartás előfordulását. Ez azért lehet így, mert Ezek az érzések nehezen megfogalmazhatóak, előfordulnak olyan esetek, amikor a társas közeg (család, közösségek) kifejezetten tiltja ezek nyílt kifejezését, elfojtásukra buzdít. Ilyen esetekben a saját magunkkal szembeni agresszió gyors megkönnyebbülést jelenthet, azonban a probléma forrását nem szünteti meg. Egyes önsértő viselkedések egyszeri megjelenése még nem feltétlenül jelent komoly problémát. Igazi veszély akkor alakul ki, amikor a serdülő ezt a módszert általános megoldásként alkalmazza a feszültség csökkentésére. Fontos szempont ennek kapcsán, hogy Ezeknél a csoportoknál az olyan negatív érzelmek, mint az elutasítottság, a szégyen a gyász és a bizonytalanság az átlagos tinédzser populációhoz képest nagyobb mértékben vannak jelen. Ahogy azt az előző bekezdésben láthattuk, az önsértés elsősorban valamilyen negatív állapot megszüntetése vagy egy pozitív állapot megteremtése (lenyugvás) érdekében történik. Emellett viszont számtalan egyéb kiváltó oka is lehet. A cél lehet a bűntudat enyhítése, egyfajta önbüntetés, a harag kifejezése, levezetése, a pszichológiai fájdalom megjelenítése, az ürességérzet, depresszió mérséklése, az érzéketlenségtől való megszabadulás vagy akár mások befolyásolása. Abban az esetben, ha az önsértés valóban egyfajta megkönnyebbülést, érzelmi stabilizációt eredményez, fennáll a veszély, hogy a serdülő hozzászokik ahhoz, hogy ezt a fajta érzelemszabályozási megoldást válassza. Ilyenkor a megkönnyebbülés pozitív megerősítésként segít fenntartani az önsértő magatartást. Szűrhető-e, hogy ki veszélyeztetett? A kutatási eredmények azt mutatják, hogy több olyan rizikófaktor létezik, ami megnöveli az önsértés megjelenésének valószínűségét kamaszkorban. Ilyen lehet bármilyen gyerekkori trauma, abúzus, fizikai vagy mentális betegség, vagy az iskolai bántalmazás. Ezen életesemények felmérése azonban még nem elég ahhoz, hogy hatékonyan előre tudjuk jelezni valakiről, hogy mennyire veszélyeztetett az önsértő magatartással szemben. Stephen Uh és kollégái éppen ezért longitudinális, hosszútávú kutatásuk során azt vizsgálták, hogy melyek azok a konkrétan megfigyelhető tulajdonságok egyes gyerekeknél, amik később önsértő magatartáshoz vezetnek. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy két olyan általános profil rajzolódott ki, ami összefüggésben volt a vizsgált problémával. Az első csoportba tartozó gyerekek már ötéves korukban is megfigyelhető, hosszútávú gyenge mentális egészséggel voltak jellemezhetők. Az önsértés megjelenése előtt is gyakrabban voltak zaklatás áldozatai, nehezen kontrollálták az érzelmeiket és alacsony volt az önbecsülésük. Ezen gyerekek szüleire is jellemző volt a rossz mentális egészség. Az ebbe a csoportba tartozó gyerekek esetén az első önsértő aktus előtt már 10 évvel megfigyelhetők voltak a kockázati faktorok. Ez azt jelenti, hogy az ezekre a szempontokra fókuszáló prevenció lehetőséget ad a probléma megelőzésére. A második profilba tartozó gyerekek esetén az első profilra jellemző hosszútávú kockázati faktorok nem jelentkeztek. Náluk a fő jellemző inkább a kamaszkorban felerősödő impulzivitás és a kockázatvállaló viselkedés volt. Ennél a csoportnál megfigyelhető volt továbbá, hogy alacsony volt a társas támogatottságuk mértéke, illetve rosszabbak voltak a kortárs és családi kapcsolataik is. Bár őket az első profiltól eltérően nem lehet előre kiszűrni, mégis segíthetjük őket olyan programokkal, amik a hatékonyabb problémamegoldásra, a kortárs és szociális kapcsolatok megerősítésére és a konfliktuskezelésre fókuszálnak. Ahogy az az eddig leírtak alapján is kirajzolódik, a kamaszkori önsértés jelensége nagyon komplex, éppen ezért komoly nehézségeket okoz egy egységes prevenciós módszer kialakítása. A probléma hátterében több fejlődési jellegzetesség és az érzelmek, illetve a szükségletek széles skálája állhat. A címkézés nem jó megoldás, a különböző szereplők empatikusan, személyre szabott válasz útján lesznek képesek a legmegfelelőbb segítséget nyújtani a veszélyeztetett serdülőnek. Felhasznált Irodalom: Brunner, R., Parzer, P., Haffner, J., Steen, R., Roos, J., Klett, M., & Resch, F. (2007). Prevalence and Psychological Correlates of Occasional and Repetitive Deliberate Self-harm in Adolescents. Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine, 161(7), 641. https://doi.org/10.1001/archpedi.161.7.641 Gratz, K. L. (2003). Risk factors for and functions of deliberate self-harm: An empirical and conceptual review. Clinical Psychology: Science and Practice, 10(2), 192–205. https://doi.org/10.1093/clipsy.bpg022 Hawton, K. (2002). Deliberate self harm in adolescents: self report survey in schools in England. BMJ, 325(7374), 1207–1211. https://doi.org/10.1136/bmj.325.7374.1207 Uh, S., Dalmaijer, E. S., Siugzdaite, R., Ford, T. J., & Astle, D. E. (2021). Two Pathways to Self-Harm in Adolescence. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 60(12), 1491–1500. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2021.03.010a különböző krízishelyzetek okozta feszültség kezelésére ez a korosztály még nem minden esetben rendelkezik a megfelelő megküzdési stratégiákkal.
az olyan serdülők, akik iskolai zaklatás, kiközösítés, bántalmazás áldozatai, illetve akik szexuális vagy nemi kisebbséghez tartoznak, fokozottan veszélyeztetettek az önsértés kapcsán.
Függetlenül attól, hogy miért alakult ki a probléma, a legfontosabb a korai beavatkozás és válasz a szakértők, a család, a segítő és a különböző intézmények részéről.
