„Örökre itt maradnék!” – Miért kötődünk egyes helyekhez?

A környezetpszichológia alapvetése szerint az emberek térben elfoglalt helye, mozgása nem véletlenszerű. Az ember térben működik, a terek pedig egyéni és társas megnyilvánulások színterei, azaz helyek, amelyek egyszerre fizikai és társas természetűek. Mit jelent a helykötődés és hogyan alakul ki? Mitől regeneráló egy környezet számunkra? Mi kell ahhoz, hogy egy környezet örökké a kedvencünkké váljon? Cikkünkben ezekre a környezetpszichológiai kérdésekre kerestük a választ.

Mit is jelent a helykötődés és hogyan alakul ki?

A helykötődés azon – többnyire nem tudatos – törekvésünk során alakul ki, hogy emberi létünket helyek köré, helyek mentén szervezzük. Azokkal a helyekkel, amelyeken az ott töltött hosszabb idő alatt számos élményt élünk át, és amelyek szükségleteink kielégülését szolgálták, hosszan tartó, jelentős érzelmi kötődést alakítunk ki. Az énidentitás szerves részét képező helyidentitás a hellyel kapcsolatos emlékek, érzések, értékek, viselkedésminták összességét tartalmazó kognitív séma, amely magában foglalja a helykötődés jelenségét is. Már korábbi szakirodalmak is igazolták, hogy az erős helykötődésnek számos hatása van az egyén életére. Kutatási eredmények mutatják, hogy az erős helykötődéssel rendelkező emberekre jellemzőbb a múlt felé orientálódás.

Figyelmi és érzelmi feltöltődés: regeneráló környezetek az önszabályozásban

A regenerálódás élményének és folyamatának vizsgálatára több elképzelés is született. A R. Kaplan és Kaplan által kidolgozott figyelmi regenerálódás elmélet (ART) vizsgálja az irányított figyelem fáradásának következményeit, illetve a regenerálódást elősegítő helyzetek és környezeti ingerek jellemzőit. Az elmélet szerint az irányított, akarati kontroll alatt álló figyelem egy általános gátló mechanizmus működése révén éri el az összpontosítás fenntartását, így a fáradás mértéke áttevődik minden olyan következő feladatra, amely irányított figyelmet igényel. A figyelmi fáradás következménye – a mentális kapacitás csökkenése mellett – a negatív érzések megjelenése, az ingerlékenység és a tervezési képesség, illetve a társas ingerekre való érzékenység hanyatlása. Mindezek okán az emberek fáradtság esetén erősen motiváltak lesznek a regenerálódás keresésére. Az ART központi eleme a regenerálódás élményét nyújtó helyzetek sajátos tulajdonságainak elemzése. Az elmélet négy alapvető jellemzőt ír le:

• távollét: a napi rutintól való eltávolodás, akár fizikailag, akár lélekben;
• elragadtatás: olyan mintázatok jelenléte a környezetben vagy az azzal kapcsolatos lelki folyamatokban, amelyek az ember figyelmét erőfeszítés nélkül magukkal ragadják;
• kiterjedés: olyan léptékű koherens fizikai vagy fogalmi környezet, amely fenntartja a bevonódást;
• összeillés: jó illeszkedés a személy hajlandóságai és céljai, valamint a környezet által támogatott, illetve elvárt aktivitások között.

Az elmélet szerint annak a regeneráló élménynek a megtapasztalása, amelyben a fenti négy jellemző mindegyike nagymértékben és hosszabb időn át jelen van, elősegítheti, hogy a személy megküzdjön nehezebb problémáival, illetve saját magáról és személyes értékrendjéről gondolkodjon. A távollét, az elragadtatás, a kiterjedés és az összeillés nem magának a fizikai környezetnek a jellemzőit, és nem is a személy tulajdonságait, hanem az ember és környezete között zajló tranzakcionális kapcsolat minőségét jelölik.

A megtapasztalt regeneráló élmény hatásossága nagyban múlhat azon, ahogyan a személy az adott környezetet észleli. Az éppen zajló észlelési folyamatot pedig befolyásolja a személy minden korábbi tapasztalata, melyet hasonló környezetekben, illetve környezeti regenerálódás során szerzett, éppúgy, mint az idő dimenziója, azaz az adott helyen töltött idő hossza és a hellyel való találkozás ismétlődése.

A személy oldaláról befolyásolhatja az élmény minőségét a környezeti kompetencia, vagyis az a megküzdési képességünk, hogy felismerjük, és saját céljainkra használjuk az aktuális környezetünkben rejlő erőforrásokat, vagy éppen más környezetet válasszunk, ha az előnyösebb számunkra.

Kedvenc helyeink a mindennapi életben

A kedvenc helyek vizsgálatának kutatási vonala közös keretbe foglalja a regeneráló helyek, a helykötődés, a helyidentitás és a környezeti önszabályozás jelenségeit. Több vizsgálat is arra az eredményre jutott, hogy a megkérdezettek fenyegető vagy érzelmileg megterhelő élményeket követően (csalódás, stressz, veszekedés, fáradság, szorongás) látogatják kedvenc helyeiket, hogy ott nyugalomra leljenek, gondolataik letisztuljanak, és kihívást jelentő problémáikkal szembe nézzenek. A kedvenc helyek a leírások szerint gyakran

magukkal ragadó szépséggel rendelkeznek, a társas nyomások alóli felszabadulás, a szabadság és a kontroll élményét adják, melynek eredményeképp a személyek ellazulnak, aggodalmaik és negatív érzéseik csökkenek, pozitív érzéseik pedig erősödnek.

További kutatások felfedték, hogy a kedvenc helyeken megélt élmények leírhatók az ART által javasolt jellemzőkkel, különösen a kiterjedésben szereplő koherencia, az összeillés és a távollét jellemezte a megkérdezettek kedvenc helyeit. A kutatásokban résztvevő finn, amerikai, ír, szenegáli és észt diákok és fiatal felnőttek leginkább a hétköznapi természeti helyszíneket (parkokat, tengerpartot és erdőt) jelölték meg kedvenc helyüknek, míg a második legnagyobb kategóriába a lakókörnyezetek tartoztak.