Az egészséges párkapcsolat jó hatással van mind a pszichológiai, mind a fizikai jóllétünkre, alapjaiban befolyásolja a mindennapjainkat. Természetes tehát, hogy mindenki szeretné, ha a lehető legerősebb, legboldogabb párkapcsolatban élhetne. A hosszú távú kapcsolatokban azonban gyakran felüti a fejét az unalom. Cikkünkből kiderül, milyen tudományosan is igazolt lehetőségeink vannak párkapcsolataink megmentésére!
Egy jó kapcsolatnak ritmusa van. A kapcsolat lényegében két ember közötti összjáték, amelyben mindkét tag közreműködik, és amit mindketten élveznek. Gyakran emlegetett összetevői a kommunikáció, a kompromisszumkészség és a támogatás. Nagyon fontos az együtt töltött idő is – mind a kutatások tanúsága szerint, mind a megkérdezett házaspárok véleménye alapján a közös aktivitások időtartama és a kapcsolati elégedettség összefügg.
Tudományosan ugyanakkor nagyon nehéz kísérletet tervezni, melyben a párkapcsolatot javító tényezőket vizsgálhatjuk. Holott ez nagyon fontos lenne, hiszen ez az egyetlen módja, hogy valódi ok-okozati összefüggéseket tárjunk fel. Más kutatási módszerek (pl. hosszú távú megfigyelés, együttjárások vizsgálata) hozzáadhatnak új elemeket a lehetséges okok listájához, de ezek alapján oksági kapcsolatot nem feltételezhetünk. Éppen ezért, egyetlen kísérleti eredmény, mely kiállja az idő próbáját, kiemelkedik a többi eredmény közül, s megbízhatóan jelzi, hogy mi okoz valódi változást.
Aron és munkatársai pont egy ilyen kutatást végeztek, melyben összehasonlították az együtt kipróbált újdonságok és az együtt végzett, de már ismert cselekvések szerepét.
Eredményeik szerint az új és érdekes tevékenység pozitív hatása erősebb, mint egyszerűen a közös programoké, így nem annyira az együtt töltött idő, mint az újdonság és az izgalom a javulás kulcsa.
Mégis mi lehet ennek az oka?
A pszichológia egyik klasszikus elmélete szerint nemcsak az érzelmek képesek megváltoztatni a fiziológiai állapotunkat, de ez fordítva is megtörténhet: az átélt fiziológiai reakciókat mintegy félreértelmezzük, érzelmi „címkéket” ragasztunk rájuk. Így tehát ha egy olyan cselekvést végzünk, mely izgalmat okoz, és mellesleg a párunk is ott van, könnyen összekapcsolódhat a kettő. Az pedig,
ha a partnerünk jelenlétének tulajdonítjuk az izgatottságot, kizökkent az unalomból, így javítva a kapcsolatot.
Egy másik elképzelés a következő: amikor két ember először lép be a kapcsolatba, gyakori köztük az intenzív, önfeltáró beszélgetés, mely (mint minden önfeltárás) kockázatvállalással, izgalommal is jár. Az úgynevezett „önkiterjesztés” során befogadjuk a társ nézőpontjait, új perspektívákat és erőforrásokat fedezünk fel magunkban és az énünk részének tekintjük őt –ez megerősíti a párkapcsolatot és biztosítja a megfelelő izgalmi szintet is. Egy idő után azonban a folyamat lelassul, vagy megáll, hisz a partnerek a hónapok, évek során már jól megismerik egymást. Ez a korábbi intenzív érzelmek csökkenéséhez, esetleg unalomhoz vezet – melyet, a már fenn említett mechanizmusnak köszönhetően, félreértelmezünk, és a párunknak tulajdonítunk.
Ha viszont a párkapcsolat későbbi éveiben is új tevékenységeket próbálunk ki, az hasonló hatást vált ki, mint a kapcsolat elején a másik személy felfedezésének újdonsága. Ezért fontos, hogy a tevékenység új is legyen (mely segít az én kiterjesztésében új szerepekre, új erőforrásokra) és izgalmas is (hiszen ez az izgalom összekapcsolódik az emlékeinkben a kapcsolat eleji önkiterjesztéssel). Ezen kívül még számos pozitív hatása lehet, ha a pár bevonódik egy új tevékenységbe: az új közös hobbi csökkentheti a stressz mértékét; elősegítheti a kooperatív kommunikációt, mely egy korábban nem tapasztalt helyzetben még gyakoribb; illetve motiválhat az együtt töltött idő mennyiségének növelésére.
Összességében tehát elmondható, hogy ha fel szeretnénk dobni a régi párkapcsolatunkat (vagy ha jó irányba terelnénk az újat) válasszunk olyan közös tevékenységet, mely mindkettőnk számára vonzó és izgalmas, és még egyikünk sem próbálta korábban.
