Az olimpia kapcsán egyre többet hallunk arról, hogy mennyire fontos a versenyzők mentális felkészültsége. Vannak, akiket agyon nyom a teher, de láthatunk olyan sportolókat is, akik korábbi eredményeiken felülemelkedve, saját határaikat feszegetve csúcsteljesítményt érnek el. Olimpiai tapasztalata ugyan nincs, de profi sportolóként már több fizikailag, lelkileg és mentálisan megterhelő életeseményt élt át interjúalanyunk, az MTK labdarúgója, Baki Ákos. 14 évesen döntött úgy, hogy a szülői háztól távol, a Sándor Károly Akadémián folytatja pályafutását és tesz egy nagy lépést a profi karrier felé. Az NB1-es gárda felnőtt csapatának állandó kezdő tagságáig rögös út vezetett, sérülésekkel, magánéleti és szakmai nehézségekkel. Interjúnk.
Kezdjük az elején. 14 évesen az otthoni kényelmet feladva az akadémista életet vállaltad. Ez mennyire volt nehéz, megterhelő számodra?
Emlékszem, hogy anyukám zokogott, a szüleimnek mindenképp megterhelő volt. Számomra viszont felüdülés volt, nagyon élveztem, hogy nekem kell a kaját megcsinálnom, takarítanom, bevásárolnom. Az, hogy volt rajtam már akkoriban felelősség, pozitívan hatott rám.
Milyen érzések, gondolatok uralkodtak rajtad abban az időszakban, amikor az akadémiáról felkerültél a felnőtt csapat keretébe?
Alapvetően mindenki barátságosan fogadott és segítettek mindenben, így könnyű volt beilleszkedni. Én ezt a helyzetet is nagyon élveztem, hiszen egy sérülés vagy eltiltás esetén be lehetett kerülni a kezdőbe, ahol bizonyítani kellett, én ezt nem teherként, hanem lehetőségként fogtam fel.
Hogyan jött képbe a segítői kapcsolat, részedről jelent meg az igény?
Amikor aláírtam az új menedzseremhez, Fülöp Ferenchez, akkor volt lehetőség különböző plusz szolgáltatásokat igénybe venni. Lehetett angol órákra jelentkezni, rehabilitációs központba járni és coaching szolgáltatást is igénybe venni. Utóbbi érdekesnek tűnt számomra és úgy döntöttem kipróbálom, ez történt 3 éve és azóta is járok Mezei Beához. Angolra is eljárok, mivel Róth Antaltól hallottam az egyik válogatott összetartás alkalmával, hogy mindig tanulni kell.
Milyen gyakran szoktatok találkozni a coachoddal?
Hetente egyszer, általában meccsek előtti napon, de azért ez elég rugalmas. Volt, amikor pár hétig nem is találkoztunk, főleg az Európa Liga meccsek miatt.
Mit tapasztaltál, neked miben, milyen módon tudott segíteni? Korábban már ugye beszéltünk róla, hogy sérülésnél milyen jellegű segítséget kaptál.
Amikor megismertem sérült voltam, ezért elsősorban abban, hogy felépüljek. Segített abban, hogy pozitívan tudjak gondolkodni, pozitívan lássam a jövőt, illetve, hogy felépítsem magam mentálisan is.
A pozitív hozzáállás szerintem felgyorsítja a rehabilitációt.
Folyamatosan arra törekedtem, hogy mielőbb egészséges legyek és újra játszani tudjak. Szerintem egyébként a legtöbb izomsérülés lelki eredetű, mióta együtt dolgozunk, azóta az ilyen jellegű problémák kevésbé hátráltatnak.
A sérülésekkel való megküzdés után mi került előtérbe, egészségesen hogy vált előnyödre neked a pszichológiai segítség?
Amikor visszatértem, akkor rámentünk a futball teljesítmény javítására. Segített abban, hogy miként tudom kizárni a hétköznapi problémákat edzés és meccs közben, ezzel elősegítve azt, hogy csakis a futballra tudjak összpontosítani. Emellett tanultunk relaxációs technikákat is, ami ugye a pihenésem segíti. De rengeteg olyan gyakorlatot csináltunk már, ami a maximális teljesítményt segíti elő. Ezek hatását egyébként teljes mértékben érzem magamon. Illetve úgy érzem, olyan tudásra és tapasztalatokra teszek szert, amelyek a pályán kívül, a civil- és a magánéletben is hasznosítani tudok. Összességében nézve azt tudnám mondani, hogy abban segít nekem igazán, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban tudjak teljesíteni és ez akár a válogatott tagsághoz is hozzásegíthet.
Meccs közben hogyan hasznosítod azokat a technikákat, amelyeket megtanulsz?
Próbálok pozitív maradni még akkor is, ha valami nem sikerül. Teljes mértékben arra összpontosítok, hogy pontosan oda tudjam passzolni a labdát a társamnak, sikeresen hajtsam végre a szerelést, megnyerjek egy párharcot, egy szöglet vagy szabadrúgás esetén gólt fejeljek és eszembe se jut, hogy ezek nem sikerülnek. Illetve meccs után sem a sikertelen dolgokon rágódom.
A csapatnál, a klubnál tudják egyébként, hogy coachhoz jársz? Amennyiben igen, mit szóltak hozzá, hogyan fogadták ezt?
Anno 3 éve nem is tudom, hogy említettem-e. Vannak, akik tudják a csapatból és a vezetőség részéről is. Szerintem pozitívan állnak hozzá, a saját teljesítményem szeretném növelni ezzel, ami ugye a csapatnak is jó.
Ismersz olyat NB1-es játékosok közül, aki szintén jár coachoz vagy pszichológushoz?
Azt tudom, hogy a Gera Dani járt egyszer-kétszer a Csernus Imrénél, rajta kívül mást nem ismerek.
Szerinted kinek a felelőssége, hogy egy ilyen jellegű szolgáltatást biztosítson? A klubé, a menedzseré, esetleg a játékosé?
Szerintem a játékosok közül sokan nem is tudják, hogy létezik ilyen.
Véleményem szerint jó lenne, ha a csapatok részéről lenne ilyen törekvés és beépítenék a költségvetésbe,
vagy legalább felhívnák a játékosok figyelmét arra, hogy van ilyen szolgáltatás, amit igénybe lehet venni. Szerintem sokan kipróbálnák, azt nem tudom, hogy hosszú távon mennyien használnák.
Egy-egy csapatszintű kudarc esetén miben tud számodra segíteni? Gondolok itt például az Európa Liga búcsúra.
Mérkőzések után rákérdez arra, hogy miként éltem meg a vereséget, de inkább a személyes célokra próbálunk koncentrálni és erre próbáljuk ráépíteni a csapatcélokat.
Ha már itt tartunk, mik a személyes céljaid? Ezek megvalósulásában tud segíteni a coachod?
Már első találkozásunk alkalmával leszögeztem neki, hogy szeretnék külföldre szerződni és próbáljuk úgy felépíteni az életem, a pályafutásom, hogy ezt elősegítse.
A külföldre szerződésben mekkora szerepe van szerinted a mentális felkészültségnek?
Ahogy én tudom, külföldön már a legtöbb klubnál alap, hogy van coach vagy sportpszichológus. Szóval
szerintem nagy jelentősége van a mentális felkészültségnek,
és én ezért valamennyire előnyben is érzem magam, hogy ezt a szolgáltatást már itthon igénybe veszem.
Mit gondolsz, van összefüggés aközött, hogy a magyar labdarúgók az utóbbi években kevésbé sikeresek külföldön, illetve, hogy ez idő alatt külföldi labdarúgók megkapták a segítséget ahhoz, hogy fejben is ugyanannyira felkészültek legyenek, mint testileg?
Beszélhetünk erről is. De szerintem a legártalmasabb az a negatív gondolkodás, hozzáállás, ami a magyar futballt körülveszi. Amikor kint jártam a Swansea csapatánál próbajátékon, akkor, ha valamit elrontottam nem azt mondták, hogy figyelj jobban, hanem mondjuk azt, hogy nem baj, nem a te hibád. Tehát, ha ott elrontasz egy passzt vagy bármit, akkor azt simán a pályára fogják, de semmiképp sem te vagy a hibás, hanem valamilyen külső körülmény. Úgy gondolom, hogy a gondolkodáson kell változtatni itthon. Remek példa erre az Európa Bajnokság, aminél olyan szintű összefogás volt tapasztalható, ami előrelendítheti a magyar futballt. Most azonban, hogy elkezdődött a bajnokság a nézőszám nemhogy növekedett, inkább csökkent. Persze ebben lehet, hogy benne van az Európa Liga búcsú, de az emberek csak azt látják, hogy kikaptunk, kiestünk egy azeri csapat ellen, miközben fogalmuk sincs, hogy ők mennyivel előttünk járnak.
Egyre több olyan edző válik sikeressé a labdarúgásban, aki saját játékosait lelkesedésével a csúcsteljesítmény irányába mozdítja el. Például José Murinho vagy Diego Simeone, de akár Dárdai Pál és Thomas Doll neve is eszünkbe juthat. Mit gondolsz, mennyire fontos, hogy egy edző egyben motivátor is legyen?
Nagyon fontos. Szokták mondani, hogy egy profi játékost nem kell motiválni, de azért mindig jól jön egy kis plusz, illetve, ha az edző rávilágít arra, hogy egy játékos miben jó, miért hasznos tagja a csapatnak. Szerintem emellett még az nagyon fontos, hogy az edző tudja, hogy adott szituációban mit érez egy-egy játékos vagy, hogy egy megterhelőbb szituációban mi segített az adott személyen.
Az, hogy egy edző pszichológiailag felkészült legyen, elengedhetetlen a mai labdarúgásban.
