Treuer Tamás pszichiáter és pszichoterapeuta harmadik alkalommal tartott előadást Pszicho-Kávéházunkon. Korábban a Trónok harca pszichológiai kultúrtörténeti hátteréről, valamint a mesterséges intelligenciáról adott elő, amelynek keretében a Turing teszt is bemutatásra került. Ezúttal a Mindset oldalán az olvasóink szavazták meg a terapeuta és a filmek kapcsolatát mint témát. A tárgykör felvet például olyan kérdéseket, hogy melyik kultikus filmekben jelenik meg a terapeuta? Mennyire van valósághűen ábrázolva? Treuer Tamás válaszai következnek, érdemes velünk tartani!
A pszichoterapeuta a filmekben drámaian, kontrasztosan, kisarkítottan jelenik meg. A segítő szakemberekről továbbá él egy olyan előítélet, hogy manipulálják az embereket, ez is gyakran megjelenik a filmekben. Az egyik legnagyobb hiedelem viszont az, hogy a terapeuta előbb-utóbb a kliens barátja lesz. A filmekben gyakoriak az ehhez hasonló határátlépések, a segítő például elmegy a kliens otthonába, vagy beleszeret. Ezek a való életben nem romantikus, hanem etikátlan történések. A filmekben mindig a terapeuta személye gyógyít, a való életben viszont különböző módszerekkel ér el változást. A filmekben megjelenik a katarzis. Olyat mond a terapeuta, amitől megvilágosodunk és új emberként lépünk ki a rendelőből. A való életben a változások nagyon kicsik, alig észrevehetők, általában a reakciókban lesznek tetten érhetők.
Sajnos gyakran azzal az elvárással jönnek a pszichológus rendelőjébe a kliensek, hogy az fog történni, mint ami a filmekben szokott.
A terápia boomja Angliában és az Egyesült Államokban robbant ki az ötvenes, hatvanas években. Ugyanebben az időszakban rájöttek, hogy a film jelentős eszköz, mivel lehet vele manipulálni. A kettő kezdett szépen-lassan összeérni, a pszichoanalízisről és a pszichodinamikus módszerekről való tudás sokszor visszaköszön a filmekben. Alfred Hitchcock filmjeiben a pszichoanalitikus eszmék folyton-folyvást megjelennek. Ingmar Bergman Perszóna című filmjében láthatjuk a klasszikus neurózist, tehát azt, hogy szenvedünk attól, amit legbelül megélünk. Bergman összes filmje a hitkeresésről szól, de valójában komoly intrapszichés problémáról, mégpedig az izolációról és a depresszióról gondolkodik a legtöbbet filmjeiben. A hetedik pecsét című filmjében megjelenik a „pszichoterapeuta”. Az egyik jelenetben Antonius Block, aki egy lovag, hazatér a keresztes háborúból, és depresszióba esik. Megjelenik neki a halál, és el akarja vinni őt. Antonius meghívja egy sakkpartira a halált, valamint megpróbálja rávenni arra, hogy mondja el neki, miért élünk. A halál itt egy tanácsadó, aki megpróbálja szembesíteni azzal, hogy mi az élet értelme. A depresszióban az ember elveszíti hitét, olyan élethelyzetbe kerül, ahol nincs fogódzó, kiszakad a világból. Ez egy egzisztenciális hitvesztés. A filmben a lovag rájön arra, hogy a cselekvés a kulcsa az élet értelmének, tehát újra bele kell kerülni a létbe.
Cinikus, vicces része is van annak, hogy miért járunk terápiába. Ez Woody Allen filmjeiben jelenik meg a leginkább. Az Annie Hall-ban a rendező nagyon gyakran osztott képernyőben szól ki a terápiából. Ezzel figurázza ki, megmutatván a külső és a belső valóság közti különbséget. A férfi és nő terápiáját is osztott képernyőn mutatja be, hogy egy pár különböző szemszögeit is megmutassa a nézőknek.
Az Annie Hall című filmben a nő és a férfi terápiájának egyszerre vagyunk szemtanúi.
Azon kívül, hogy a barátunk lesz, az is mítosz a terapeutáról, hogy közvetlen tanácsot fog adni, és a kliens tudni fogja pontosan, hogy mit tegyen. A Good Will Hunting-ban a Robin Williams által megformált pszichológus sokat mesél a saját gyászáról és gyerekkoráról. Ennek ellenére a film remekül mutatja be, hogy egy abúzuson átesett egyénnél hogyan lehet olyan katarzist elérni, amelyben áttörhetnek az érzelmek. A főszereplő, Will nem hiszi el, hogy értékes, mert a gyerekkori abúzus miatt leértékeli magát. Az az érzelmi magyarázat, hogy akkor kap reakciót, ha rossz, végigkíséri az életén. Nincs olyan tapasztalata, hogy szerethetik, de a terapeuta megfelelő pillanatban tudja ezt korrigálni. Ezt nevezzük korrekciós folyamatnak. A terapeuta konfrontálja a klienst, ez retraumatizálhatja, de a filmben sikeresen előtörnek az érzelmek.
Will a konfrontáció eredményeképpen zokogva borul a terapeuta, Sean karjaiba.
A terápia ugyanígy sorozatokban is megjelenik. A Maffiózók című sorozatban például elmegy terápiába egy maffiózó, mert a saját megítélésén akar csiszolni, ám továbbra is bűnöző akar lenni. A terapeutát köti a titoktartás a kriminális viselkedést illetően, de sokszor ez nem is derül ki. A Maffiózókban például a főszereplő elüt egy férfit és azt mondja, hogy csak kávéztak egyet. A való életben arra rá lehet kérdezni, hogy volt-e már büntetve az illető, onnan lehet tudni, hogy jelenleg bajban van-e. Sokszor egy év is eltelik terápiában úgy, hogy nem derül ki, hogy a kliens azért szorong, mert huszonöt év börtön fenyegeti. Ugyanígy az sem szokott kiderülni, hogy valaki csalja, vagy veri a párját.
A Big Little Lies című tévésorozatban van egy párterápiás helyzet. A párterápián részt vesz egy abuzáló férfi és a felesége, aki kodependens, ám nem mondják el a kapcsolatuk abuzív részleteit. A terapeuta bizonyos jelekből mégis észreveszi. Ha eljön egy kliens egy hasonló problémával, akkor nem krízisben van, hanem egy olyan egyensúlyban, amiből nem tud kimozdulni. Kimerültek a saját megoldásai és azért jött el, hogy feladja az egyensúlyt. A személy általában védi azt az időszakot, amíg az abuzáló férjjel volt együtt. Sokszor ez megjelenik a terápiában is, a terapeutát hibáztatja.
A csoportterápiát kevés film mutatja be, az Anger Management viszont megkísérli ezt. Charlie Sheen itt egy börtönpszichológust alakít, és a rabokat segíti a düh szublimációjában. A sorozat viccesen mutatja be, hogy a csoport hatással van a terapeutára, főleg, hogy nincs tisztában a projektív identifikációval, és nem jár szupervízorhoz.
A Terápia című sorozatot a legtöbben ismerjük. Az amerikai sorozatot több európai ország elkészítette újból. Ebben a sorozatban ténylegesen betekintést nyerhetünk egy terápiába, ez egy voyeur műfaj. A magyar verzió főszereplő terapeutáját Mácsai Pál alakítja. A terapeuta nem elég jó, mivel a problémái lassan felemésztik, a kiégés szélén van. A sorozat viszont nagyot remekelt.
Amit a filmek nem mutatnak meg…
Treuer fényképező hasonlatában olyan a terápia, akár egy fényképező:
a kliens visszapillant arra, hogyan látja a múltat, ezáltal megváltozik a jövője is.
A terápia problémái messze vezetnek. Egy kérdés mögött több mélyebb kérdés van, ezt a kliens kell megtalálja. Csak krízisben szembesítheti a terapeuta ezekkel a kérdésekkel. A való élet nem olyan, mint a filmek, a terapeuta lassan követi a fejlődést. Segít feltárni a megoldást úgy, hogy ő már akár régóta tudja, hogy mi az. Ezenkívül a terápiás folyamatban nem kell feltétlenül mindent elmesélni. Bálint Mihály hasonlatában a terápia olyan, mint a faúsztatás. Ha elakad egy rönk, elakadnak a fák. Aki segít, az nem az egész folyót kell átfésülje, hanem azt az egy rönköt kell elfordítania.
Képek forrása:
https://www.youtube.com/watch?v=-Y37wK9fO0E
https://www.youtube.com/watch?v=ZQht2yOX9Js
https://www.youtube.com/watch?v=-q0EqQnun5w
