Retrospektív féltékenység – amikor fáj, hogy előttünk volt már valakije

Párkapcsolat és féltékenység – két fogalom, melyek gyakran kéz a kézben járhatnak egymással. De mi van akkor, ha partnerünk semmi mást nem vétett azon kívül, hogy előttünk is élte az életét, és esetleg nem mi vagyunk az elsők, akikkel intimebb kapcsolatba került? Ha forrongunk a dühtől, vagy kerülget minket a kétségbeesés, amikor arra gondolunk, társunk talán nem egy sötét szobában töltötte magányosan élete korábbi részét, akkor valószínűleg mi is érintettek vagyunk a retrospektív féltékenység témakörében.

A klasszikus értelemben vett féltékenység esetében a jelenkori állapotokból szűrünk le a magunk számára aggasztó következtetéseket – ha társunk később ér haza, mint ígérte, vidámabbnak tűnik, és esetleg még az illata is más, azonnal fellobbanhat bennünk a féltékenység lángja, és talán nem is alaptalanul – könnyen gondolhatjuk ilyen esetben, hogy partnerünk más iránt érdeklődik, el fog hagyni minket, nem vagyunk már elegek neki. A retrospektív féltékenység ezzel ellentétben csakis a múltból vett információkra épít, azok segítségével konstruáljuk meg vélt vagy valós elhagyatásunkat (a ’retrospektív’ szó eredete is innen ered: jelentése múltra vonatkozó, visszatekintő). A terminológiával kapcsolatban annyit még érdemes megemlíteni, hogy gyakran megjelenik a ’retroaktív féltékenység’ kifejezés is, mely számos esetben szinonimaként, bizonyos szerzőknél pedig egy másik típusú zavarként értelmezhető – jelen cikkünkben nem teszünk különbséget a két kifejezés között. A retrospektív féltékenység többféle fokozatával is találkozhatunk: legenyhébb változatát valószínűleg mindenki ismeri, aki valaha élt már párkapcsolatban – hiszen kevés emberből nem vált ki negatív emóciókat az, ha belegondol, partnere más irányába is táplált már gyengéd érzelmeket.

Ez a változat szinte kivétel nélkül mindenkire igaz, jelenléte teljesen indokoltnak, normálisnak tekinthető.

Másik típusú szorongás, ha a partner (tőlünk független) múltjából következtetéseket vonunk le a jelenre nézve. Sok partnere volt? Hagyott már ott valakit szó nélkül? Furcsán viselkedett bizonyos helyzetben? Hajlamosak vagyunk ezen információk birtokában azonnal megítélni a másik ember értékrendjét, és ha azt épp összeegyeztethetetlennek ítéljük meg a (jelenlegi) sajátunkéval, akkor máris könnyedén a szorongás örvében találhatjuk magunkat. A retrospektív féltékenység legkárosabb verziója mégis az, amikor nem kell hozzá semmi más, csupán az információ, miszerint partnerünk számára nem mi vagyunk az elsők, akivel intim viszonyba került: értsünk ezalatt párkapcsolatot, házasságot, egy éjszakás kalandokat, sőt, szélsőséges esetben akár plátói szerelmet. Ezt az állapotot nevezik gyakran OCD-s (rögeszmés-kényszeres, vagy hétköznapi kifejezéssel élve: kényszeres) retrospektív féltékenységnek is. Vagyok-e olyan jó neki, mint a másik ember volt? Tudok-e annyit nyújtani neki érzelmileg és szexuálisan, mint korábbi társa? Táplál-e olyan heves szenvedélyt irántam, mint az ex iránt? Megannyi őrjítő kérdés, melyre nem kaphatunk kielégítő választ – hiszen ha a gondolat már befészkelte magát a fejünkbe, nincs az a megnyugtatás partnerünk részéről, amit ne kérdőjeleznénk meg, és el tudnánk fogadni feltétel nélkül.

Minél jobban begyűrűzik gondolatainkba a kétely, annál inkább érezzük magunkat vesztes pozícióban a kapcsolatunkban. Igen, ha a korábbi partnerrel is élvezte a szexet, esetleg még a mai napig is jó szívvel gondol vissza korábbi kapcsolatának közös élményeire, akkor előbb-utóbb vissza is fog menni hozzá – vélekedhetünk ilyenkor, még akkor is, ha egyébként párkapcsolatunk minden aspektusában a lehető legnagyobb rendben halad. Mégsem tudjuk, hogyan gondolkozik pontosan a másik fél, és nincs is kezünkben a kontroll, hogy megváltoztassuk azt – ez az ördögi kombináció pedig magabiztosan hajszolhat minket egyenesen a kétségbeesésbe. Először a gondolatainkra, majd az érzelmeinkre, később pedig a teljes viselkedésünkre és a világról alkotott általános képünkre is kihat a retrospektív féltékenység. Mindent tudni akarunk párunk korábbi kapcsolatairól, szexuális életéről, kicsapongónak, hűtlennek bélyegezzük őt – mindeközben pedig rettegve attól, hogy nem vagyunk elég jók hozzá, és minket is elhagy, hogy korábbi exeihez hasonlóan mi magunk is múlttá nemesedjünk partnerünk emlékezetében. Kilépés az ördögi körből Minél tovább hajtjuk fejünket a féltékenység igájába, annál nehezebb kiszedni magunkat onnan. Szerencsére azonban egyáltalán nem lehetetlen – számos cikk jelent meg a témában, sőt, online közösségek, tanfolyamok is létrejöttek már, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Lássunk most néhányat a szakemberek tippjei közül! A fentebb említett három változat közül az elsőre lényegében már említettük a megoldást: egyszerűen csak fel kell vállalni magunk előtt, hogy kellemetlen érzés, ha társunk múltbeli partnereire gondolunk – ez ugyanis egy teljesen normális, érvényes emóció egy párkapcsolat során. A második típus kapcsán (amikor valami furcsa viselkedésről lesz tudomásunk a partner korábbi kapcsolataiból), a legtöbb szerző ugyanazt a módszert ajánlja: gondoljuk végig a magunk történetét. Voltunk-e már mi is szerelmesek másba? Ha igen, cselekedtünk-e ilyenkor – kívülállóként nézve – értelmetlenül, bután, megmagyarázhatatlanul? Ha igen, valószínűleg megnyugodhatunk, hogy partnerünk sem különbözik tőlünk annyira. A harmadik esetben már több oldalról is érdemes megközelíteni a problémát. Hasonlóan az előző példához, itt is érdemes magunkon végigfuttatni a kérdést először. Voltam-e már mással kapcsolatban? Mi a hozzá fűződő jelenlegi viszonyom? Jobb volt-e vele a kapcsolat bármelyik aspektusa, és ha igen, számít-e ez valamit a mostani helyzetemben? Ha pedig idáig eljutottunk a gondolatmenetben, valószínűleg már azt a kérdést is behatóan körül tudjuk járni, milyen indokok játszottak közre abban, hogy korábbi kapcsolataink véget értek. Végiggondoltuk? Kielemeztük? Nos, minden bizonnyal

jelenlegi társunk is hasonlóan alapos indokokkal rendelkezik a maga kapcsolatait illetően.

Képzeljük el továbbá, hogy partnerünk azt állítja nekünk, még soha semmilyen érintkezése, kapcsolata, vágya nem volt más ember iránt korábban. Biztosan hinnénk neki? És ha igen, vajon egészségesnek tartanánk ezt? Nem utolsósorban pedig fókuszáljunk arra, mi történik velünk, kettőnkkel, most, a jelenben. Mert szeretett társunk velünk van jelenleg, és nem mással. Mert attól még, hogy korábban szerzett csodálatos élményeket másokkal is, az már kizárólag csakis rajtunk múlik, hogy velünk mennyit fog. A múlttal kapcsolatban nincs irányításunk az események felett – és ez a kontrollvesztett állapot az, ami frusztrációnk fő forrását képezi. Azonban ha ezt a tényt elfogadjuk, cserébe viszont képesek vagyunk kihasználni azt, hogy jelen állapotunkban pedig igenis rendelkezünk kontrollal párkapcsolatunk (és párunk érzelmei) felett, onnantól kezdve igenis ráléphetünk a javulás útjára.