Nyomozás, faggatózás, személyes üzeneteink elolvasása. Sokunknak volt már része hasonló élményben párkapcsolatai során. Miért veti bele magát kedvesünk - néha helyszínelőket megszégyenítő módon - a bűnjelek felkutatásába? Mit tehetünk mi, hogy enyhüljön a túlellenőrzés szorítása?
Párrá válni
Amikor szerelmesek leszünk, azonosulunk a másikkal, és elkezdjük hozzá tartozónak érezni magunkat. Egyedülállóként én-határainkkal védjük magunkat a külvilág veszélyeitől. Kapcsolataink során azonban ezeket a határainkat fellazítjuk, hiszen csak
így jöhet létre az „én”-ből és a „te”-ből egy minőségileg is új entitás, a „mi”.
Ekkor már kevesebb energiát kell a védekezésre fordítanunk, hiszen a közös határokkal erősebbé válunk, a kapcsolatban megélt elfogadás által egymással szemben már nem kell tartanunk én-határainkat, így forrásaink nagyobb részét tudjuk kifelé, a külvilág felé fordítani. Azonban éppen ennek a közös határnak a fenntartása lehet a féltékenység egyik alapja és motivációja. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora energiaráfordítást igényelne, ha újra kellene építenünk ezeket a határokat, és mennyivel sebezhetőbbek vagyunk, amíg azokat nem állítjuk vissza!
Párként tovább erősítjük a többiektől való elkülönülésünket kimondott és kimondatlan szabályokkal. Olyan normákkal, melyeket együtt alkotunk, és ránk vonatkoznak. Például, amikor a fogkrémet mindig a végén nyomjuk ki, vagy nem alakítunk ki szoros kapcsolatot a vágyott nem más tagjaival.
Ha a párunk megsérti ezeket a szabályokat, akkor indulhat el a gyanakvás.
„Az enyém vagy?”
Gyakran nem elégszünk meg azzal, hogy csupán a másikhoz tartozzunk: birtokolni is akarjuk őt. Jogokat formálunk, a másikat tulajdonunknak tekintjük, akit meg kell védenünk a riválisokkal szemben. Kapcsolatban vagyunk, tehát mindenünk közös, mindent meg kell osztanunk egymással. Gondolatokat, hobbit, szakmai sikereket, barátokat. Sok párkapcsolatban megjelenik a másik szabadidős tevékenységeire vonatkozó féltékenység.
A folyamatos féltékenység nem csupán védekező pozícióba helyez bennünket, hanem lehangoló erejével depresszívvé tesz és frusztrál minket. A szabadság korlátozása pedig gyakran éles vitákat eredményez. Azonban saját frusztrációnk felismerése mellett fontos belátni azt is, hogy féltékeny párunk is szenved. Ezért is különösen veszélyes a kapcsolatra nézve a féltékenység, hiszen
ahelyett, hogy közelebb kerülnénk egymáshoz, egyre inkább éket ver közénk az állandó bizalmatlanság.
Nagyon gyakran megjelenik a féltékenység az olyan kapcsolatokban, amelyekben már átvette az irányítást a mindennapi rutin, ahol már elmaradnak a megerősítő gesztusok, az udvarlás.
Egy féltékeny embert ritkán lehet szavakkal megnyugtatni, mégis fontos, hogy megértessük a másikkal: szabadságunk és személyes szféránk védelmezése nem azt jelenti, hogy közömbösek lennénk iránta, vagy már ne szeretnénk őt.
Hogyan juthatunk túl a féltékenységen?
Mivel a párunk kérdésekkel bombáz bennünket, és válaszokra van szüksége, adjuk meg ennek a teret, de csak egy általunk kijelölt időintervallumban. Például, csak hattól fél hétig lehessen a féltékenységi kérdésekről beszélni, hogy azok ne legyenek befolyással a teljes együtt eltöltött időre, de mégse kelljen senkinek se kétségek között maradnia.
Mivel a féltékenység gyakran adódik abból az érzésből, hogy a másik már nem olyan fontos számunkra, mint a kapcsolatunk elején, igyekezzünk többször kifejezni felé, hogy továbbra is az. Töltsünk egymással több minőségi szabadidőt, közelítsünk egymáshoz a másik szeretetnyelvén, dolgozzunk a kapcsolatainkért!
Borbély Lilla, a Lisznyai Pszicho-Műhely életvezetési tanácsadója, tanácsadó pszichológus-jelölt.
