Mányoki Attila nyílt vízi hosszútávúszó. Ő mondhatja el magáról egyedül a világon, hogy hosszába átúszta a Balatont. Több kiemelkedő eredmény, csúcsdöntés és sikeres világkupa szereplés után pár évvel ezelőtt úgy döntött: belekezd az Ocean’s Seven nevű programba, amelyet eddig mindössze hatan tudtak végigcsinálni. Ennek keretein belül a világ hét legveszélyesebb nyílt vízi távját kell teljesítenie, melyből már négyet sikeresen végrehajtott. Idén augusztusban óriásit küzdött az időjárással és a medúzákkal az Északi-csatornában, azonban fel kellett adnia a versenyt. Hogyan lehet kitartani, miután a sportember átlépte saját fizikai tűréshatárát? Mekkora szerepe van a mentális felkészültségnek? Miként lehet kizárni a külső tényezőket versenyzés közben és maximálisan a csúcsteljesítményre koncentrálni? Interjúnk folytatása következik.
Mit gondolsz a mentális felkészültség jelentőségéről?
Akár sportolókról, akár hétköznapi emberekről beszélünk, szerintem
kevesen látják a pszichológia, A mentális felkészültség Fontosságát.
Fiatalon erre nagyon kevés időt fordítanak, de ez nem feltétlenül a sportoló hibája. A legtöbb sportban a fizikális felkészültség kerül előtérbe, másodlagos a technika, és szinte eltörpül a mentális részre fordított idő és energia. Noha minden sportban döntéseket kell hoznunk, lehetőleg minél gyorsabban.
Pár éve megpróbáltál száznyolc kilométert egyhuzamban leúszni, de nem sikerült. Az Északi-csatornában történtekhez ez valamennyire hasonló helyzet: mindkétszer eljutottál egy darabig, tehát van pozitív oldala mindkét úszásnak. Vannak bevált megküzdési stratégiáid egy-egy sikertelenség után?
Nem kudarcként élem meg ezeket a szituációkat. Írországban is a végsőkig elmentem, mindent megtettem a siker érdekében. Tisztában kell lennem azzal, minek mi az ára. Anyagilag és energiabefektetés szempontjából egyaránt. Tisztáztam, mik voltak a hibáim, ez nagyon fontos. Az Északi-csatornánál kevés időt töltöttem az akklimatizálódással, legközelebb ezen változtatok. Ha több időt tudtam volna kint lenni a verseny előtt, talán a szervezetem tolerálta volna az extrém körülményeket a fennmaradó két órában is. Továbbá a következő alkalommal már egy másik hajós csapattal fogok nekivágni az útnak.
Ki van, ki lehet ott melletted úszás közben? Igényeled a szeretteid jelenlétét?
A lehetőségek eléggé korlátozottak. A párom nagyon nagy nyugalmat tud nekem adni. Azonban nem mindegy, ő mit kap tőlem amellett, hogy én mit kaphatok tőle. Ezért szeretem magam olyan emberekkel körülvenni, akik már régebb óta benne vannak ebben, akik már tapasztaltak hasonlókat. Alapvetően nem szeretek és nem is akarok beszélgetni úszás közben, előtte mindent tisztázok. Ha mindenki teszi a dolgát, akkor nincs szükség kommunikációra. Ez megint csak azzal van kapcsolatban, hogy ki mennyire tud elvonatkoztatni a külső tényezőktől. Bennem alapvetően megvan a belső motiváció, nincs szükségem másra.
Többször kiemelted, hogy nincs szükséged külső megerősítésre a sikeresség érdekében. Viszont nemrég meghívást kaptál a Nemzetközi Marathon Úszó Hírességek Csarnokába. Ez befolyásolt téged bármiben is?
Nem nagyon foglalkoztam ezzel korábban, a kiutazás előtt pár nappal kezdtem játszani a gondolattal, hogy mi is lesz ez pontosan. Nagyon jó érzés volt megélni azt az estét.
De nem ezért csináltam, nem ez a mozgatórugója az egésznek.
A meghívásra, mint egy jó visszaigazolásra gondolok, hogy tényleg jól csinálom és vannak, akik ezt értékelik. Ez egy plusz lökést és motivációt adhat. Az is nagyon jó érzés, hogy sokan követik az úszásaimat, és azzal örömet okozok másoknak, hogy teljes mértékben magamat adom. Legyen szó akár csak egy mosolyról, abban a pillanatban nem tud a rossz dolgokra gondolni az ember. Egy szakmai társaság felhatalmazott arra, hogy tudjam: jó vagyok. Ám edzésen vagy a versenyen nem számít, hogy Hall of Fame tag lettem.
Kiemelted az idősebb kor szerepét a mentális felkészültségben. Te 43 éves lettél nemrégiben. Az orvostudomány álláspontja szerint 40 éves kor környékén egyfajta fizikális hanyatlás kezdődik. Te ezt észrevetted magadon?
Igen. Egyre több időt kell szánnom a regenerálódásra, ami kulcsfontosságú a versenysportban a sikerességhez. Amit az ember kivesz, azt vissza is kell tennie a szervezetébe. Most már több időt kell erre fordítanom, hogy ugyanazt a szintet teljesíteni tudjam.
Két nappal az Írországban történtek után már újra úsztál, három hét múlva Görögországban versenyeztél hasonló távon. Regenerálódásról nagyon nem beszélhetünk. Lelkileg mennyire volt megterhelő?
Az Északi-csatornában történtek rengeteg kérdést vetettek fel bennem. Szükségem volt arra, hogy ezt a két úszást megcsináljam, és kapjak egy visszaigazolást arról, tényleg jól dolgoztam-e. Nehezebb lett volna, ha nem megyek el Görögországba, mert akkor megmaradnak bennem a kérdések. Kaptam egy pozitív visszajelzést a szervezetemtől, hogy fizikálisan rendben vagyok, csak a környezeti viszonyok olyan helyzetet teremtettek, amit a szervezetem már nem tudott tolerálni. Tehát nem lehet azt mondani, hogy felkészületlen voltam, ezért mentem el. Az összes többi szeptemberi versenyemet lemondtam, mert megkaptam a válaszaimat. Inkább pihentem.
Hogyan kapcsolódsz ki ebben az időszakban vagy akár az edzésekkel tarkított periódusban?
A párom és barátok ebben óriási segítséget tudnak nyújtani. A velük való összejövetelek alkalmával nem kell az úszással kapcsolatos dolgokról beszélni. Ezért a velük eltöltött idő mentális felfrissülést jelent nekem. Ilyenkor olyan dolgokon gondolkozhatok, amelyekre máskor nincs időm. A gondtalanság állapotát érzem ilyenkor. A pihenés számomra nem az, ha lemegyek a tengerpartra és fekszem, inkább az aktív időtöltést preferálom. Nagyon szeretek kerékpározni a hegyekben, egy-két barát társaságában. Próbálok új impulzusokat gyűjteni, mivel egy teljesen új közegben tudok igazán feltöltődni. A felkészülési időszak kétharmadánál is ki szoktam menni a hegyekbe, hogy a végső időszakra erőt, pozitív gondolatokat, boldogságot tudjak gyűjteni a később felmerülő problémák kezelésének érdekében.
Ebben a sportban nehéz az utánpótlás-nevelés. Mikortól lehet elkezdeni?
Időt kell hagyni a fiataloknak, hogy átgondolják a dolgaikat. Mindenki medencés úszóként kezdi. Nem szabad nagy ugrásokat tenni, lépésről-lépésre kell haladni. Az elején mindenki beleesik abba a csapdába, hogy gyorsan akar eredményt elérni.
Először tisztába kell kerülnünk képességeinkkel, korlátainkkal.
Szerintem ezért is van az, hogy amatőr szinten sokkal több a sérülés. Úgy szoktam fogalmazni, hogy semmi sem veszélyes addig, amíg a saját korlátaidon belül csinálod. Onnantól válik veszélyessé, ha már nem te uralod a helyzetet, és kicsúszik a kezedből az irányítás.
Fiatalabb korodban neked is volt olyan, hogy gyorsan akartál eredményeket elérni?
Természetesen. Versenyzem jelenleg is az osztrák bajnokságban, ahol főként 30 év alattiak az ellenfeleim. Steril körülmények között, uszodában valószínűleg megvernének, mert ott az erő dominál. Lehet, hogy ők száz százalékos fizikai állapotban vannak, de azt körülbelül 85-88 százalékban tudják kihasználni. Én talán csak kilencven százalékos állapotban vagyok hozzájuk képest, azonban azt maximálisan ki tudom használni a mentális felkészültségem miatt.
No-kontakt sport a tiéd, és a víz közege miatt talán kisebb a testi sérülés veszélye a rengeteg medúza csípés, kihűlés és égési sérülések lehetősége mellett. Neked volt már valamilyen súlyosabb sportsérülésed?
Maga a sérülés egy folyamat vége. Ha megvan a kellő odafigyelés fizikai és mentális téren egyaránt, illetve a megfelelő emberekkel történik ez, akkor kisebb a sérülés valószínűsége. Ám néha nehéz megfelelő mennyiségű és minőségű időt tölteni mondjuk a fizioterápiával vagy a gyógytornával. Idén januárban tenisz könyököm volt, pont azért, mert nem hagytam elég időt magamra. Ennek sokszor esett áldozatául a gyógytornásszal való találkozás.
Azon kívül, hogy teljesítsd az Ocean’s Seven-t, mi motivál még?
Főként ezek az állomások vannak előttem. Fontosnak tartom, hogy legyenek terveim. Ha nincsenek lefixált időpontok, akkor sok energiát kell a szervezésbe fektetni, ami az eredmények rovására mehet. Én tudom mi a dolgom, a versenynaptáram tele van.
Edzői pályán elgondolkodtál?
Nem. Belőlem a versenysport nagyon sokat kivesz. Szerintem a szabadidő sport sokkal fontosabb: mindenki sportoljon valamit, mindegy mit. Azért, amit a gyerek vagy felnőtt
a saját személyiségének fejlődése végett tud csinálni,
illetve a sport szeretetéért. Mindenkinek meg kell találnia a valós lehetőségét és saját örömforrását. Nem szabad, hogy az eredményeket helyezzük előtérbe. Ha valaki elindul Zalaegerszegről Budapestre, és kiszáll Siófokon, sosem fogja megtudni, mi lett volna Budapesten. Ezért fontos, hogy küzdjünk a céljainkért.
Miként vélekedsz az eddigi pályafutásodról?
Amit én véghez vittem, számomra nem extra. Olyan ez, mint amikor egy szobafestő szépen kifesti a szobát, egy virágkötő elkészít egy szép csokrot vagy koszorút. Emiatt nem tartom magam különlegesnek. Én csak próbálom a tudásom legjavát beleadni abba, amit célként kitűztem. A tapasztalatok befolyásolták az értékrendemet, a személyiségemet, amit a hétköznapi életemben is használni tudok. A rossz dolgokba nem kapaszkodom, megyek előre. Ami számomra igazán fontos, hogy 43 évesen teljesen őszintén ki tudom mondani: boldog vagyok.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
