Serdülőkor veszteségekkel

Ha a családban az egyik gyermek életébe belép a serdülőkor, sok minden megváltozik. A gyermek viselkedésében bekövetkezett változásokhoz a szülők sokszor nehezen alkalmazkodnak. Vajon mit élhetnek át a fiatalok és szüleik ebben az időszakban, és mire érdemes egy szülőnek odafigyelnie? Cikkünkből kiderül. 

A serdülőkor egy természetes fejlődési szakasz, amely normatív krízisével sok feladatot és nehézséget állít a fiatalok és a szüleik elé. Érdekessége a serdülőkornak, hogy manapság a biológiai érettség és a társadalmi érettség nem esik egybe. A biológiai érettség már 10-15 éves kor között bekövetkezhet, de a társadalmi csak jóval később jelenik meg. Az életkori határok rendkívül kitolódtak mind a két irányba. Megfigyelhetjük, hogy már elég korán megjelennek felnőtt magatartásformák a gyerekek viselkedésében, viszont a társadalmi, gazdasági érettség, az önállóság és a családalapítás a tanulmányok meghosszabbodásával folyamatosan egyre későbbre tolódott ki. Ez azt eredményezheti, hogy a fiatalok életében tovább jelen vannak a kamaszkorban előforduló problémák.

A serdülőkornak nagy jelentősége van, hiszen három nagy feladat is vár a fiatalokra ebben az időszakban. Képessé kell válniuk arra, hogy a szexuális életüket felelősségteljesen tudják kezelni, hogy megértő, szerető társat találjanak, és felnőtt szerepet vállaljanak: vagyis pályát válasszanak, önálló életvitelre legyenek képesek és felelősséget vállaljanak tetteikért. (Vikár, 1999)

Erikson (1963) pszichoszociális fejlődéselméletében a serdülőkort fejlődési krízisként írja le. A fiatal fő feladata, hogy megtapasztalja, hogy ő ki is valójában, és kialakítsa az identitását. Gyakran merülnek fel a serdülőknél érzelmi-hangulati problémák, kockázatkereső viselkedés, autoritáskrízis vagy szociális gátlás.

A serdülőkor kezdete egy igazán érdekes időszak, hiszen a változások elfogadása és a korábbi megszokott helyzetek elengedése nemcsak a gyermeknek, hanem a szülőknek is nagy falat. Ez a korai serdülőkor körülbelül 9-13 éves kor között indul el, és Carl E. Pickhardt Ph.D. szerint magában hordoz egy óriási veszteséget is. Hiszen a fiataloknak ki kell állniuk az ijesztő kihívásokat, és bátraknak kell lenniük, hogy kilépjenek a gyermekkorból, és szembesüljenek a felnőtt élet másságával. Ez nem egy visszafordítható folyamat, nem léphetnek vissza az egyszerűbb, oltalmazóbb és támogatóbb időszakhoz.

A felnövekedés magában hordozza valaminek a feladását, mert szükségszerűen a változáshoz áldozatokat kell hoznunk.

A serdülőkorban lévő fiatalok közömbösséget érezhetnek, amely elősegíti, hogy eltávolodjanak a gyermekkortól. Ezáltal elkezdenek kevesebbet foglalkozni azzal, amely korábban érdekelte őket. Kevesebb időt fordítanak a szüleikkel való időtöltésre, a családi körben történő életre, az iskolai teljesítményre, és egyre kevésbé jellemző rájuk a szociális engedelmesség.

Azt már tudják, hogy mi érdekli őket kevésbé, de még nem találták meg azt az új alternatívát, amellyel a szabadidejüket eltölthetnék. Már nem akarják, hogy gyerekként nézzenek rájuk és bánjanak velük. Eldobják a gyermekkori érdeklődésüket és hobbijukat azért, hogy megmutassák, mennyire megváltoztak. Sajnos ez a döntés azt eredményezheti, hogy egy ideig nem találják önmagukat.

Amit a fiatalok ebben az életszakaszban megélhetnek, azt ezzel mondattal lehetne összefoglalni: „Nem tudom, hogy mitévő legyek!”

Ez az unalom a magányosságuk kifejeződése. Nyugtalannak és frusztrálónak élik meg ezt a korai serdülőkori időszakot, és nem találnak kielégítő módot arra, hogy kapcsolódjanak másokhoz és a világhoz. Ez az elégedetlenség igazából funkcionális. Az emberek nem szokták keresni a változásokat és az újszerű válaszokat, hacsak nem érzik magukat elégedetlennek abban az állapotban, amiben vannak. Így a szavaikkal és a tetteikkel próbálják szüleiknek üzenni, hogy nem akarják, hogy többé gyerekként kezeljék őket.

A szülők megélése

Természetesen a gyermekkor elhagyása nem csak a fiataloknak fájdalmas. A szülők is osztoznak a veszteségek elviselésében. Többé már nem kisgyermek az imádnivaló fiuk vagy lányuk. A kapcsolatuk addigi csodás időszaka, amely gazdag lehetett közelségben és kommunikációban, az most gyökerestül megváltozott.

A szülők azt érezhetik, hogy a gyermeküknek, aki korábban mindennél jobban szeretett a szüleivel időt tölteni és játszani velük, ezen tulajdonságai eltűnőben vannak. Az ölelkezés időszaka elmúlt. A gyermekből serdülő lett, aki inkább a barátaival tölti az idejét, és aki már túl öregnek érzi magát ahhoz, hogy a szüleivel játsszon. Szégyelli, ha nyilvánosan kell velük megjelennie. Elérkezett az idő, amikor a fiatal inkább privátként kezeli az ügyeit, és nem enged betekintést szüleinek. Ezt az időszakot a szülő szavaival kifejezve, így lehetne leírni:

 „Olyan, mintha valaki ellopta volna a gyermekemet.”

A korai serdülőkorban lévő fiatal és a szülei a kialakult helyzetben egymást hibáztathatják. A fiatalok elhúzódnak a szüleiktől, de ez számukra még nagyobb szeparációt okoz, és emiatt az elhagyatottság miatt szüleiket hibáztathatják. Igazából a szülői oldalról is az a szomorú igazság, hogy ők is egyedül érzik magukat. Hiányoznak nekik a régi szép idők, amikor még együtt voltak a gyermekükkel, a boldog cseverészések és az értékes múlt, amin osztoztak. Eltűnt az a „kis barát”, aki mindenhova velük akart tartani, állandó társaságot biztosított és aki meg akart velük mindent osztani.

Hirtelen (vagyis a szülőknek úgy tűnik) az ő kis drágájukat most felváltotta egy dacos serdülő, aki nem úgy viselkedik, mintha hiányoznának neki a szülei, mint amennyire a szüleinek hiányzik a gyermekük. Kétségkívül az ekkor megélt elengedés lehet az egyik legnehezebb része a szülői létnek.

A fiatal hirtelen változása a szülőknek igazságtalannak tűnhet. Vajon nem bánja a tinédzser, hogy feladja azt a módot, ahogy korábban együtt voltak? De, csak a serdülők inkább hajlamosak előre a jövőre tekinteni, mint hátrafelé nézni a múlt felé. A felnőtt világ rengeteg izgalmas lehetőséggel csalogatja őket, és így a fiatal egyre több szabadságra vágyik, hogy megtapasztalhassa az előtte álló kihívásokat.

Átlépés vagy ugrás?

A serdülőkorba való átlépésnél a fiatalok veszélyérzete is növekedhet, hogy nincs semmi stabil, amibe kapaszkodhatnának. Szimbolikusan leírva: el kell engedniük a gyermekkort jelentő trapézt addig, amíg még nem érték el a felnőttkor. Így a szülőknek jut az a feladat, hogy egy védőhálót biztosítsanak ebben az időszakban, amikor a tinik szorongást és bizonytalanságot érezve himbálóznak a lehetőségek között.

Nemcsak a szülők kitartó törődése és a folyamatos nyitottságuk a kommunikációra szükséges, hanem fontos a hajlandóság és akarat, hogy egy

határokból álló struktúrát és követelésrendszer alakítsanak ki.

Ez ellen ellenkezhet a gyermek, de egyben függhet is tőle. Mindez azért fontos, hogy elősegítsék a szülők a biztonságos átkelést ezen a rizikós életszakaszon.

Ha a szülőket azzal vádolják, hogy túl óvók ebben az időszakban, akkor valószínűleg azt a munkát csinálják, amire éppen szükség van. Egy akadályt állítanak a fiatal szabadságért való harcában, de a biztonságos kereteket is így tudják biztosítani gyermeküknek.

Ahelyett, hogy a szülők neheztelnének a serdülőkor nemvárt változásaira, és szomorkodnának a lányuk vagy fiuk elmúló gyermekkora miatt, ünnepelniük kéne. Mindez azt jelzi, hogy a szülők és a kamaszok közelségben és szeretetben gazdag értékes periódust éltek át a korai években. A szülőknek meg kell becsülniük ezeket az emlékeket, majd hátra kell hagyni, hogy tovább tudjanak lépni. Ezzel elkezdődhet az a folyamat, amelyben a kislányból fiatal nő és a kisfiúból fiatal férfi válhat. Ebben is csodás lesz a szülőknek részt vállalni, csak már egy újfajta módon.