A skizofrénia valószínűleg az egyik legfélreértelmezettebb és a társadalom által legjobban stigmatizált mentális betegség. A filmekből ismert többszörös személyiségű, agresszív ábrázolás igencsak messze áll a valóságtól. Honnan jön a hasadt személyiség tévhite? Milyen tünetek és gyógymódok kapcsolhatók a skizofréniához? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie az embernek, a betegség mögött?
Mi a skizofrénia, és mi nem?
A skizofrénia elnevezést Eugen Bleuler svájci pszichiáter alkotta meg 1911-ben. Maga a betegség azonban korántsem új keletű. Egyiptomi, görög és római feljegyzések is pontosan körülírják a skizofréniát, bár a hallucinációs, valamint téveszmés tüneteket évszázadokon át természetfeletti erőknek tulajdonították.
A skizofrénia egy kóros mentális állapot, melyet a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása jellemez. A betegség világszerte az emberek hozzávetőleg egy százalékát érinti életük valamely pontján, így nem számít ritkának. Az érintettség globálisan jellemző, földrajzi helytől, vallástól, neveltetéstől vagy gazdasági helyzettől függetlenül. Kialakulásában neurológiai és pszichológiai tényezők közösen játszanak szerepet, tehát a környezeti hatások felerősíthetik a meglévő genetikai hajlamot. Gyakori
tévhit, hogy a skizofrén betegek tudathasadásban szenvednek.
A félreértés a görög eredetű szkhizein „hasadás” és phren „elme” szavak tükörfordításából ered. Az elnevezés azonban a hasadt szellemi funkciókra, az emóciók és kognitív képességek szétesésére utal, nem pedig a hasadt személyiségre. A beteg személyisége tehát egyben marad, ám a gondolatok és érzelmek egysége sérül. Hogy mi köze van a tévéből ismert tudathasadásnak a valósághoz? A többszörös személyiség egy létező, de teljesen eltérő kórkép, melyet a pszichológiai terminológia disszociatív személyiségzavarként tart számon és a skizofréniával ellentétben nagyon ritka.
Az ember, a betegség mögött
A betegség általában a húszas évek elején jelenik meg először, később pedig pszichotikus epizódok, subok formájában tér vissza időről időre. A skizofrénia előfordulása férfiaknál gyakoribb. Első jele az alkalmazkodási zavar, mely az élet szinte minden területére hatással van. A pszichotikus epizódokkor megszűnik a belső összhang, hallucinációk, érzékcsalódások, téveszmék jelennek meg. Hogy ezt pontosan hogy kell elképzelni? A skizofréniával élő személynél sérül a valóság észlelése,
nehezen különbözteti meg az objektív és szubjektív élményeit.
A tüneteket alapvetően pozitív, azaz pszichotikus, valamint negatív, azaz hiánytünetek szerint kategorizálják. Előbbiek közé tartoznak a hallucinációk, téveszmék, bizarr viselkedésformák, míg utóbbiak közé soroljuk az érzelmek és gondolatok elszegényedését, az apátiát és a motiváció hiányát.
A skizofrénia úgynevezett spektrumbetegség, tehát gyakorlatilag egy betegségcsoport. Ugyanazzal a diagnózissal az egyes személyeknél a betegség lefolyásában nagy különbségek lehetnek az érintettség mértéke alapján. Paranoid skizofrénia esetén például a téveszmék dominálnak. A beteg azt éli meg, hogy üldözik, összeesküvést szőnek ellene vagy éppen megcsalják. Téveszméit gyakran hallucinációkkal támasztja alá. Mások számára nem hallható hangok beszélnek hozzá, olyan dolgokat lát, amik valójában nincsenek ott. Általában későbbi életkorban kezdődik, amikor a személyiség már érettebb, így a tünetek kevésbé hatnak a szociális hálóra és az érzelmi életre. Ezzel szemben a leggyakrabban serdülőkorban kezdődő, hebefrén skizofrénia a gondolatok és érzelmek erősebb zavarával jár együtt. A beteg összefüggéstelenül fejezi ki magát, gyakran nem a helyzethez illő emocionális választ adja. Megeshet, hogy egy szomorú történet közben nevet, míg vidám dologra emlékezve nem tudja abbahagyni a sírást.
A különböző alkategóriák mellett léteznek olyan kapcsolódó pszichotikus zavarok, melyeknél a skizofrénia tüneteinek csak egyes elemei jelennek meg. A skizoid személyiségzavar esetén a személy magába forduló, nem igényli érzelmileg mások társaságát. A skizotíp személyiségzavart a különös viselkedés és gondolkodás, a mágikus, misztikus elméletekhez való vonzódás jellemzi. A tünetek mindkét esetben hasonlítanak a skizofréniában észlelhetőkre, de sosem jelentkeznek olyan határozottan és markánsan. Általánosan elmondható, hogy a pozitív tünetek jobban reagálnak a gyógyszeres kezelésre, míg a negatív tünetek kevésbé.
Kettéhasadt életek
A skizofrénia diagnózisa teljesen megváltoztatja a beteg életét. Mivel a betegség megjelenése általában a középiskola végére, az egyetem első évére vagy a karrier kezdetére esik, kettétöri a beteg életpályáját. Nem csak a munkába állás, családalapítás kihívásaihoz kell alkalmazkodnia, hanem a saját belső világának változásaihoz is.
Külön probléma, hogy a tünetek mellett gyakran a szociális közeg is nehezíti a skizofréniával élők életét. A mentális betegségben szenvedők hatvan százaléka úgy érzi:
a társadalmi stigma nagyobb gondot okoz, mint a betegség.
Friss kutatások alapján a lakosság egyre nagyobb része van tisztában azzal, hogy a mentális betegségek hátterében genetikai okok húzódnak, mégsem nőtt a tolerancia szintünk a legtöbb mentális zavarral szemben. Úgy tűnik, a közismertebb depresszió esetén el tudjuk fogadni, hogy a betegségben genetikai tényezők is szerepet játszanak, így támogatni és segíteni tudjuk az érintettet. Ám a skizofrénia címke még mindig az erőszaktól való félelmet váltja ki az emberekből. Ezen az sem segít, hogy legtöbbünk a médián keresztül „találkozik” a skizofréniával, ahol a betegség ábrázolása gyakran összekapcsolódik az agresszióval.
A sztereotípiák az élet minden területére kihatnak. Sok skizofréniával élő számol be róla, hogy az előítéletek miatt nehezen beszél tüneteiről még családtagjaival, barátaival is, a munkatársak előtt pedig úgy érzi titkolnia kell betegségét. A hosszú ideig fennálló munkanélküliség miatt a betegek körében gyakoriak a szociális problémák, alkohol és/vagy drogproblémák illetve a hajléktalanság.
Bár a skizofrénia elsősorban a kognitív funkciókat érinti, a kezelés időtartamától és sikerességétől függően, súlyos viselkedési problémák társulhatnak hozzá. A társtünetek kialakulásában a környezeti hatások, például a beteget érő előítéletek és stigmatizáció, nagyobb szerepet játszanak, mint a genetikai tényezők. Ilyen társbetegség lehet a depresszió vagy a szorongásos zavar, ami különösen annak fényében fontos, hogy a magasabb öngyilkossági arány miatt a skizofréniában szenvedők várható élettartama 12-15 évvel rövidebb az átlagosnál.
A betegség megfelelő kezeléssel akár tünetmentes szinten is tartható. Jelenleg a kezelés alapját az antipszichotikus gyógyszerek képezik, melyekkel a pszichotikus tünetek visszaszoríthatóak vagy meg is szüntethetőek. A gyógyszerek mellett erősen ajánlott a pszichoterápia is, mely önmagában nem elegendő, de kiegészítő kezelésként megkönnyítheti a közösségbe való beilleszkedést és alkalmazkodást.
