Interjúnk első részében a különböző mászástípusokról, a sérülések megelőzéséről és edzői tapasztalatairól kérdeztük Bodó Mátét, az Ujjerő Boulder Terem edzőjét. A folytatásban többek közt arra keressük a választ, hogy mi tesz valakit jó mászóvá, és vajon mekkora szerep jut a mentális felkészülésnek ebben a sportban. Interjúnk.
Milyen adottságokra van szükség a mászáshoz?
A testi adottságokat tekintve a mászók általában nagyon szikárak, vékonyak, semmilyen fölösleges izomzat nincs rajtuk. Mentális szempontból pedig egy igazán jó mászó legnagyobb erőssége, hogy tűpontosan érzi, hol vannak a korlátai, a határai és azt is pontosan tudja, hogyan lehet ezeket feszegetni, mi kell ahhoz, hogy abszolválni tudjon egy utat. Ezen a téren valószínűleg a sportpszichológia nagy segítséget nyújthat: ha megindul ebben egy erősebb fejlődés, akkor az az eredményeken is meg fog látszani.
Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy nagyon komoly mentális munka van a mászásban.
Abszolút. Most már itthon is van egy-két fiatal magyar sportoló, akivel foglalkozik sportpszichológus kifejezetten azért, hogy segítsen a jobb teljesítmény elérésében. Szerencsére kezd kikopni az a tévképzet, hogy akivel pszichológus foglalkozik, annak biztosan valami baja van, holott nem feltétlenül ez a helyzet.
Épp a sportpszichológiában sokszor inkább arról van szó, hogyan lehet a jóból még jobb.
Így van. Amikor a tanulmányaim során kapcsolatba kerültem a sportpszichológiával, nagy érdeklődéssel fogadtam, és abszolút látom a relevanciáját. Egy élsportolónak akár egy apró sérülés is olyan traumát tud okozni, amit megfelelően kezelni és visszatérni a rendes kerékvágásba néha már önmagában kihívás.
Amikor ott állsz egy fal előtt, amit meg szeretnél mászni, mi jár a fejedben?
Az ember általában nagy önbizalommal kezd hozzá, aztán megesik, hogy mégis remegő lábakkal áll oda egy sziklához. Ilyenkor magára a mászásra kell koncentrálni és biztatni magad, hogy igenis képes vagy rá. Ha elkap a flow a falon, az egy csodálatos érzés. Persze előfordul, hogy egy idő után elfárad a mászó és mentálisan is eljut egy olyan mélypontra, amikor nem érzi komfortosan magát. Ilyenkor, ha előzőleg megfelelően dolgozott az edzéseken, a megtapasztalt sikerélmények át tudják lendíteni ezeken a nehézségeken.
A szabadban történő mászásnál természetesen nagyon sok minden közbejöhet, sok az ismeretlen, váratlan tényező. Azoknak, akik magasabb szinten művelik a mászást, például a hegymászóknak, nem szabad félvállról venniük ezeket. Tűpontosan tisztában kell lenniük a saját határaikkal és a körülmények okozta nehézségekkel.
Ha nincsenek tisztában velük, az az életükbe kerülhet.
Nyilván egy hobbimászó jó esetben nem kerül ennyire szélsőséges helyzetbe, de a csalódás élményét úgy kerülheti el, ha a képességeihez mérten tervezi meg a mászását. Ha el tudja viselni, hogy egy adott falba állandóan beletörik a bicskája és lehet, hogy csak századjára képes megmászni, de ő ezt tekinti valódi kihívásnak, akkor próbálkozhat nehezebb terepen is. Vannak azonban olyanok, akik sokkal érzékenyebbek a sikertelenségre, náluk másképp kell felépíteni a dolgokat.
Edzőként szoktál igazodni a mászók beállítottságához abban, hogy kinek milyen nehézségű utat adsz?
Igen, de ez az aktuális lelkiállapottól is függ. Időnként úgy megy oda az ember, hogy „léleksimogató” utakra van szüksége, máskor viszont nem zavarja a kihívás és a kudarc sem – ezt érdemes figyelembe venni. Egy boulder-edzésen eleve mindig a könnyebb utaktól indulunk a nehezebb felé, mert
a fizikai bemelegítéshez hozzátartozik a lelki is.
A könnyű utak hozzák a sikerélményt, és ha jól építettük fel az edzést, akkor mire eljutunk a nehezebb utakig, a mászó már fizikailag és mentálisan is eljut arra a szintre, ahol ezeket az akadályokat jobban tudja venni. Ha nem sikerül az út, lejön és értékeli. Megoldó üzemmódra vált az agya: újra és újra megpróbálja, míg végül megtanulja szépen lassan összerakni az utat mozdulatról mozdulatra. A végén már olyan gyönyörű szépen mászik, hogy szinte táncol a falon. Ezt a folyamatot, mint edző, átélni nagyon jó visszacsatolás.
Edzőként, illetve mászóként milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
Vannak olyan mászóutak, amikhez fizikálisan, technikailag és mentálisan is szeretnék a megfelelő szintre fejlődni. Számomra ez a sport egy hobbi, függetlenül attól, hogy munkaszerűen is ezzel foglalkozom. A versenysport, az eredmények hajszolása engem nem vonz – az érdekel, hogy előrébb jussak fizikailag és mentálisan is. Persze fontos, hogy egy mászónak legyen kitűzött célja, amit el szeretne érni, de én sokkal jobban szeretem megélni a célhoz vezető utat, mint magát a célt. A mászás ilyen szempontból egy rendkívül jó sport, mert milliónyi célt kínál.
Én nem versenysportoktató vagyok, hanem hobbi-rekreációs edző, és ehhez is tartom magam. Ha valaki a mozgás szeretete miatt jár le az edzéseimre és látom, hogy szívesen csinálja, élvezi, az nekem is élmény az illető tudásszintjétől függetlenül.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
