A pszichológia tudományában talán az egyik leghálásabb szakterület a sportpszichológia: elkötelezett sportolókkal foglalkozni, közelebb segíteni őket az áhított teljesítményhez, részt venni a győzelemben, vagy esetleg gyermekeknek segíteni, hogy megismerjék a mozgás és a kompetencia sikerét izgalmas és örömteli feladat.

Nem csoda, hogy aki érdeklődik a pszichológia iránt, ráadásul maga is sportoló, kifejezetten ezt a területet célozza. De melyik képzésre iratkozzunk be? Hol tanulhatjuk ki a sportpszichológia tudományát? Hova forduljunk, hogy mi is versenysportolók mentális trénereiként dolgozhassunk?

Először is tisztáznunk kell, hogy ahhoz, hogy sportolók mentális felkészítésével foglalkozzunk, nem elég OKJ-s képzést, coach képzést elvégeznünk, illetve nem elegendő a személyes versenysportolói tapasztalat, hanem meg kell szereznünk a pszichológusi diplomát. Ez a minimumfeltétele annak, hogy megbízható, hiteles szakemberekké válhassunk.

Első állomás: irány az egyetem!

Bár a 2017 szeptemberében induló képzésekről már lemaradtunk, jövőre még tudunk jelentkezni a pszichológia alapképzésre. Hazánkban jelenleg öt intézményben van erre lehetőség: Budapesten az ELTE-n, a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, vidéken a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen. A pszichológia alapképzésen általános pszichológiai alapozás történik, a három év végén teljesített államvizsga után viselkedéselemzői oklevelet kapunk.

Ezek után két év mesterképzés vár ránk, ami már egy kicsit specifikusabb: választhatunk klinikai- és egészségpszichológiai szakirány, felnőtt- vagy gyermekklinikai, tanácsadói, iskolapszichológusi, kognitív vagy szervezet- és munkapszichológiai mesterképzés közül. Azonban ezek egyelőre továbbra sem szakképzések – a legutóbbit leszámítva –, hiszen a végén, a sikeres diplomavédés után okleveles pszichológusként távozhatunk az intézményből.

Második állomás: jöhet a szakképzés!

Ezután nyílik meg előttünk a posztgraduális képzések világa. Ha sportpszichológusként szeretnénk dolgozni és itthon maradnánk, elég egyszerű dolgunk van: a Testnevelési Egyetem kétévente indít sportpszichológusi szakképzést. A tanszék vezetője Lénárt Ágota, aki már évtizedek óta a szakmában van, számtalan európa, világ és olimpiai bajnokkal dolgozott már együtt. A képzés négy féléves, levező tanrendben működik és félévente 275 ezer forint. Bár a tandíj nem alacsony, ebben benne van az az önismeret is, amit más szakképzéseken külön kellene igénybe vennünk.

Sportpszichológia határok nélkül

Külföldön is létezik számtalan sportpszichológiai képzés, ahova beiratkozhatunk, ha az országhatárokon túl tanulnánk ki ezt a mesterséget. Összegyűjtöttünk több európai és néhány Európán kívüli képzést – mester és poszt-graduális szakképzést –, ami megbízható tudást nyújt. Vegyük figyelembe, hogy

a legtöbb külföldi képzésen megkívánják tőlünk a megfelelő nyelvtudást,

így egy komolyabb nyelvvizsgával (TOEFL, IELTS) is számolnunk kell mind időben, mind anyagiakban, mielőtt jelentkezünk az egyetemre.

Brunel University, Anglia

A manapság csak „második legnagyobb magyar városként” emlegetett Londonban is találhatunk sportpszichológia képzést, de ezek közül az egyik legjobb a Brunel University mesterképzése. Ezt a végzettséget a Brit Pszichológusok Társasága (British Psychological Society – BPS) is elfogadja, és csupán egy, legalább közepes hazai pszichológia alapképzés diplomát és egy minimum 7 pontos IELTS nyelvvizsgát kell felmutatnunk, hogy részt vehessünk a képzésen. Elvégezhetjük egy év alatt teljes munkaidőben vagy két és fél év alatt részmunkaidőben, előbbiért súlyos 17,500 fontot, utóbbiért 8,750 fontot kell fizetnünk.

Az edinburgh-i egyetemen a sport mellett az üzleti, katonai és művészeti pszichológiába is bepillantást nyerhetünk.
Az edinburgh-i egyetemen a sport mellett az üzleti, katonai és művészeti pszichológiába is bepillantást nyerhetünk.

University of Edinburgh, Skócia

Performance Psychology néven fut a skót egyetem kurzusa az edinburgh-i egyetemen, ahol a sport mellett az üzleti, művészeti és katonai mentális folyamatokra is fókuszálnak, tehát minden olyan területet érintenek, ahol magas teljesítményt kell nyújtani. A teljes idős mesterképzés egy éves 19,300 fontért, a részidős 2-6 éves, míg a posztgraduális, részidős képzés 1-4 éves – utóbbi kettőt részben online is lehet teljesíteni, a tandíj is ettől függ.

University of Thessaly, Görögország

Az igazi csemege még csak most jön: járhatunk sportpszichológia mesterképzésre Görögországban is, Trikala városában – jó ómen, hogy

állítólag maga Aszklépiosz, a gyógyítás istene is itt élt!

A Thesszália Egyetemen két év alatt végezhetjük el az angol nyelvű European Master In Sport & Exercise Psychology mesterkurzust mindösszesen 3500 euroért, ráadásul ha az évben a két legjobb tanuló között vagyunk, visszakapjuk a tandíjat.

Universitat de Barcelona, Spanyolország

Ha az angol nyelv helyett, mellett inkább a spanyol az erősségünk, a Barcelonai Egyetemen egyéves posztgraduális képzés keretében tanulhatunk sportpszichológiát. Sajnos sokkal több részletet nem sikerült kiderítenünk, mivel a szakképzés oldala jelenleg hibát jelez, de akit érdekel ez a lehetőség, mindenképpen vegye fel velük a kapcsolatot!

Deutsche Sporthochschule Köln, Németország

Bár Köln nem a legközelebbi német város – nagyjából 1100 km Budapestről –, érdemes megfontolni az itteni Psychology in Sport and Exercise angol nyelvű mesterképzést. Négy szemeszter alatt szerezhetjük meg a diplomát, egy szemeszter tandíja pedig csupán 260 euro.

University of Jyväskylä, Finnország

Nagyon jó dolga van annak a sportpszichológus hallgatónak, aki vállalja a finn hideget! A Jyväskylän Yliopisto egyetemen ugyanis MSc diplomát szerezhet Sport and Exercise Psychology szakon, angol nyelven, két év alatt.

Ráadásul mindezt ingyen!

Igen, tényleg: a finn kormány úgy kívánja támogatni a finn és nemzetközi tanulókat, hogy ingyenes felsőoktatás kínál, tehát tandíj nincs a finn egyetemeken. Aki nem hiszi, járjon utána!

The Gateway to the Future arch, located near Stadium Avenue between the Neil Armstrong Hall of Engineering and civil engineering building, is a gift to the university from the classes of 1958 and 1959. The classes raised $550,000 to create the arch as well as an additional $175,000 for student scholarships to commemorate the 50th anniversary of the graduation of both classes from Purdue. (Purdue News Service photo/Andrew Hancock)
Az Indiana állambeli Purdue University a legjobb amerikai sportpszichológia képzések között van.

Purdue University, West Lafayette, Indiana

Az Egyesült Államokban a sportpszichológiának nagy hagyománya van, ennek megfelelően számtalan egyetem közül válogathatunk, ahol mester vagy PhD képzés keretében tanulhatjuk ezt a (vagy az amerikai egyetemi rendszer sajátosságai miatt ilyesmi) szakirányt. Az egyik legjobb képzés e lista szerint az Indianaban található Purdue Egyetem képzése: Sport and Exercise Psychology szakon szerezhetünk MSc diplomát és PhD-t is, amit az APA (American Psychological Association) is elismer. A mesterképzés kétéves, a PhD négy, körülbelül évi 10,000 dollárért.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s