Szerelem a gépben – milyen esélyünk van megtalálni a megfelelő partnert az online világban?

Mi lenne, ha nem kellene megcsókolnunk az összes békát? Mi lenne, ha kihagyhatnánk azokat a köröket, melyek alatt kiderül, vajon egy hullámhosszon vagyunk-e a partnerünkkel? A társkeresés sokszor válhat nehéz, szorongáskeltő, reménytelennek tűnő helyzetté – és ma már léteznek olyan lehetőségek, melyek lerövidítik számunkra a keresést. Vajon az online társkeresők által alkalmazott mesterséges intelligencia segítségünkre lehet-e abban, hogy megtaláljuk a megfelelő partnert?

Az ember társas lény. Mindezek ellenére a tíz évvel ezelőtti statisztikák azt mutatják, hogy a Magyarországon élők 40%-a egyedülálló. Milliók keresik párjukat, s sokszor ennek sikertelensége nem a személy tulajdonságaiban, kvalitásaiban keresendő. Az emberek magányosságának egyik oka gyakran az, hogy a társadalomban nem találják meg azokat a csatornákat, ahol a párkapcsolatok szempontjából megfelelő személyekkel találkozhatnának. Túlóráznak, egynemű munkahelyeken dolgoznak, nincs lehetőségük másokkal ismerkedni. Mindenki életében előfordulhatnak olyan szakaszok, amikor jól jön a külső segítség igénybevétele a pártaláláshoz.

Annak ellenére, hogy a magyar társadalom elítéli a tudatos társkeresést, mégis minden harmadik internethasználó regisztrál online társkereső oldalakra. A kétezres évek végére cikivé vált az online párkeresés, ezután a Tinder alkalmazás hozta meg újra a kedvet, motivációt ahhoz, hogy a fiatalok az online társkeresés világába merüljenek. A pártalálás ezen formájával kapcsolatban mindenki hallott már sikeres, tartós párkapcsolatok kialakulásáról is, de a sikertelen próbálkozásokról szóló történetek is gyakoriak, a különböző, online ismerkedéssel kapcsolatos félelmekről (megbízhatóság, szavahihetőség kérdése) nem is beszélve.

Egérutak a társkeresőkben

Társkereső oldalak és applikációk széles választékából válogathatunk: találhatunk gyorsan, könnyen kezelhetőt, például a Tindert, ahol fényképek, illetve egy-két információ alapján dönthetünk arról, hogy szeretnénk-e megismerni a másikat vagy sem. Vannak olyan alkalmazások is, melyek több energiabefektetést igényelnek a részünkről – ezek az oldalak, mint például a Match, az eHarmony vagy az Okcupid arra kérik a felhasználót, hogy különböző kérdőíveket töltsön ki életstílusával, elveivel, a potenciális társával kapcsolatos elvárásokról – a válaszok alapján pedig a rendszer mesterséges intelligenciája megpróbálja a felhasználót a számára legkívánatosabb partnerekkel összepárosítani. Bizonyára sokak számára ismerős az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik része, melyben a főszereplő, Ted Mosby egy 100%-os sikerrátával rendelkező társkereső szolgáltatóhoz fordul, akinek rendszerét feltörve végül rátalál a neki szánt „Igazi”-ra – aki csinos, okos, csak éppen pár nap múlva férjhez megy. A valóságban is hasonlóan operálnak ezek a site-ok, százalékos arányokat generálva arra nézve, mennyire illünk össze a másikkal.

A gép a szerelemben

Számos társkereső oldal állítja magáról, hogy személyiségjegyek és preferenciák alapján megjósolja a vonzalmat két ember között. Eastwick, a kaliforniai egyetem professzora, illetve utah-i munkatársainak kutatásában arra kereste a választ, hogy a számítógépes algoritmusok és mesterséges intelligencia valóban képes-e bejósolni két ember „beválását” mint pár, azaz képesek-e a számítógépes algoritmusok arra, hogy előrejelezzék a vonzalmat?

Az általuk vezetett kísérletben rapidrandikon vettek részt a kísérleti alanyok, akiket előzetesen felkértek arra, hogy egy több mint 100 tételt tartalmazó kérdőívet kitöltsenek vonásaikról, preferenciáikról. Ezután 4 perces rapidrandikon vettek részt, majd értékelhették ezeket a találkozásokat érdekesség, szexuális vonzalom szempontjából. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy csupán kérdőívek kitöltésével a romantikus vonzalom nem jelezhető előre. A számítógépes algoritmus képes volt tendenciákat kalkulálni arra, hogy valakit mennyire fognak kedvelni mások, illetve ő mennyire kedvel másokat, de azt nem tudta előrejelezni, hogy végül melyik két ember lett kölcsönösen szimpatikus egymásnak a találkozó után. A potenciális partnereket tehát bizonyos szinten „előszűri” számunkra az algoritmus, de hogy ezekből a személyes találkozó után is alakul-e szimpátia, arra nem tud jóslást tenni a gép.

A Gestalt pszichológia egyik alaptétele, hogy az egész több mint a részek összessége. Ugyanez elmondható a párkapcsolatok kontextusában is: több mint az elvek egyezése, az életstílus hasonlósága, az elviekben történő összeillés. A párkapcsolatban van egyfajta közös élmény, ami akkor történik meg, amikor fizikai valónkban is összetalálkozunk a másikkal.

Intimitás az interneten

Persze nagyon sokan örülnénk annak, ha megkímélhetnénk magunkat az elpazarolt időtől, a randizások és párkapcsolatok folyamában összetört szívünktől, és egyszerűen csak beüthetnénk egy számítógépbe, mi milyenek vagyunk, és mire vágyunk – és ez alapján már meg is találnánk a lelki társunkat. Egyelőre azonban nem tudunk eleget a vonzalom és szerelem természetéről ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk. De miben segíthet mégis az online társkeresés?

Finkel és munkatársainak kutatása szerint a chatelésen, levelezésen alapuló programok előnye, hogy sokkal inkább megnyílunk a másik előtt, mint akár egy webkamerás beszélgetéssel megspékelt ismerkedés alatt – ez pedig teret nyit számunkra egy mélyebb intimitás megéléséhez. A pszichológus kutatók a virtuális beszélő és virtuális hallgató fogalmaival magyarázzák a jelenséget.

A virtuális beszélő sokkal jobban tudja kontrollálni írásban mondanivalóját, mint egy élő találkozás alatt – sokaknak az első randi kapcsán olyan élményeik vannak, hogy „Miért mondtam ezt el?” „Bárcsak azt mondtam volna, hogy…”. Ez írásban mind kiküszöbölhető. Ezen kívül virtuálisan nehezen tudjuk leszűrni, hogy milyen fogadtatásban részesül mondanivalónk – élőben ezt a különböző vizuális és auditív jelekből vennénk le, online viszont ennek helyére az önfeltárás kerül.

A virtuális hallgató célja a potenciális partner megtalálása az interneten. Emiatt pozitív attribúciókkal rendelkezik. Amennyiben a beszélő üzenete nem világos a hallgató számára, azt hajlamos az említett attribúciók miatt pozitív fényben értelmezni, mivel szeretné azt hinni, hogy beszélgetőpartnere potenciális „találat”.

Az online kommunikáció a kezdeti fázisban tehát növelheti az intimitást, de vajon átvihető-e ez a személyes találkozásra is? A kutatók válasza igen, azonban csak abban az esetben, ha a találkozó a kommunikáció kezdésétől számított 3 héten belül megtörténik.

Intimitást tehát meg tudunk teremteni az interneten, és át is emelhetjük a fizikai síkra. Azonban az izgalmas meglepetés marad, hogy emellett kialakul-e a vonzalom is a két fél között. A romantikus vonzalom nem vezethető le kémiai reakciók egyenletében, ami a megfelelő jegyek és preferenciák kombinációjából áll össze. Inkább olyan, mint egy földrengés, mely kiszámíthatatlan és dinamikus. És ettől válik izgalmassá.