Tervezés és teendőink rangsorolásának nehézségei a sportban és a mindennapi életben

Életünk szinte minden területén rangsorolni kényszerülünk. Teendők listáját mormolva ébredünk reggel, és néhányat kihúzva vagy hozzáírva fekszünk le aludni este. A lista marad, csak a teendők változnak rajta, és a rájuk fordítandó idő. Mennyivel másabb lenne, ha rendszerezettebben, esetleg gyorsabban tudnánk elvégezni a dolgainkat!

Számos területen rangsorolnak minket és mi is rangsorolunk dolgokat, teendőket, sőt, néha egymást is. Rangsor van a munkahelyeken, a sportversenyeken, mérlegeljük barátságainkat, kapcsolatainkat. Van olyan terület, ahol mérhetőek a rangsorolás okai, van, ahol nem. A közösségi médián a like-ok, a követők száma és aktivitása mondja meg, ki és mi mennyit ér, míg a barátságokban az együtt töltött minőségi idő és a szerzett élmények a mérvadóak. A kutatók között a publikációs elsőbbségért zajlik a verseny, és a Hirsch-index alapján van rangsor. Ranglistát tesznek közzé az iskolák között is, és a hirdetések is rangsor alapján kerülnek előre a Google keresőben. 

Mikor tanulunk meg jól rangsorolni?

Leginkább akkor, ha egyre többet gyakoroljuk, nem félünk hibázni, és közben magunkat is jobban megismerjük. Nem titok, a sport ebben is segítségünkre lehet. Aki sportol, annak általában nem ad hoc jelleggel fér az életébe a mozgás, hanem rendszerbe van foglalva a napi teendői között. Ebből következik, hogy valószínűleg jól tud lavírozni a napi listákon, és sikeresen tudja optimalizálni leterheltségét. Érzelmeink azonban gyakran beleszólnak a játékba, és arra késztetnek minket, hogy átgondoljuk a prioritásainkat.  Egyértelműen a félelem az, ami a legnagyobb motivátorként itt is jelen van. Félünk, hogy lemaradunk valamiről, nem fér bele minden teendő a napunkba, és hiába lesz a fáradozásunk, esetleg valami kimarad, vagy elfelejtődik.

Így általában az kerül legelőre, ami, ha nem lenne elvégezve, a legnagyobb veszteséget okozná.

Ezért a gyerekek eljutnak iskolába, a felnőttek a munkahelyükre, dolgoznak a napi rutin szerint, majd délután és este újra rangsorolunk.

Mégis miért félünk ennyire a veszteségektől?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre megfelelő választ találjunk, definiálnunk kell a veszteség fogalmát. Mit élünk meg veszteségként? Összefoglalóan 

veszteség minden olyan történés, ami negatívan befolyásolja a mindennapok szokásos menetét. 

A magyar nyelv is azt tükrözi, hogy elveszítünk valamit, amit még meg szeretnénk tartani. Néhány dolgot a teljesség igénye nélkül nézzünk meg, és folytathatjuk a sort önállóan is. Talán a legfájdalmasabb egy szerettünk elvesztése. De ugye már itt is rangsorolunk, amit nem tehetnénk meg, hiszen minden elvesztés egyedi gyászt eredményez, ami mindenkiben másként zajlik le. Ezért a veszteségek megélése között nem lehet összehasonlítást tenni.

Milyen veszteségek érhetnek még? Válás, szakítás, munkahely elvesztése, tanulmányaink nem tervszerű sikere, barátságok megszakadása, csúfolódás, munkahelyi konfliktusok, csalódások, becsapások.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megnézzük, mennyi pozitív dolog is felboríthatja a mindennapjainkat, ezáltal a rangsort és a rutint is. Ilyen például egy lánykérés, majd házasságkötés, új ingatlan vásárlása és a költözés, az álommunka megszerzése, munkahelyi előléptetés, gyermek születése.

Az örömök változást is hoznak, éppúgy, mint a veszteségek, ezért nagyon hasonlóan kiégést, depressziót vagy gyászt válthatnak ki.

Ki ne ismerné a szülés utáni depresszió fogalmát, vagy ne hallott volna házasságkötés után a változásoktól összezavarodott feleségről?

Egy sportoló életében ennél jóval több érzelmi kitettségről van szó. Általában egy reális cél felállítása után eltökélten, rendezetten és tervezetten halad annak megvalósítása felé. Azonban az úton több akadályba ütközhet. Van, amelyikről tudja, mit tehet ellene, azonban vannak rajta kívülálló tényezők okozta változások. Ilyenek lehetnek a sérülések, célverseny meg nem rendezése, mely a mai helyzetet látva egyre sűrűbben adódik. Emellett egyéb családi okok, leterheltség miatti időhiány, motiváció vesztés, ami magával vonja az általános rossz közérzetet is, a cél el nem érése az adott versenyen vagy megmérettetésen, és a bíráló szavak is mind érzelmi megterhelést jelentenek a sportolók számára.

A sportban ezekkel a helyzetekkel már nagyon korán találkozhatunk (akár már óvodában vagy kisiskolás korban), gyorsabban kell reagálnunk egy-egy akadályra, csalódásra, mint az életünk többi területén.

A sport nagyszerű terep a problémák megoldásának begyakorlására.

Nem beszélhetünk mindig azonos nehézségekről, nincs rájuk két egyforma megoldás, ezért alkalmas a rugalmasság fejlesztésére. A kiégés és motiváltság elvesztése leginkább nagy célok elérése után következhet be, hiszen általában az elérni kívánt cél utáni időkre nem fókuszálunk, amíg a közelebbi nagy cél a fő motivátor. Ezért a sport a siker és eredményesség helyes kezelésére is megtaníthat.

Miért olyan nehéz erről elmélkedni? Miért tartogat annyi sérülési lehetőséget?

Mert érzelem. Gondoljunk arra, mennyire fárasztó sírni, mennyire nehéz meghatározni éppen pont hogyan érezzük magunkat. Egy felfokozott állapotban ki ne tévesztené össze a düh és a harag érzéseit! Az érzelmi intelligencia fejlesztése is ide sorolható, ami szintén kihívást jelent, mégis sok lehetőséget rejt magában.

Érzelmekről beszélni fárasztó, velük szembenézni kimerítő.

Nem könnyű találkozni a bennünk rejlő rossz szokásokkal, rutinokkal, felismerni őket, és talán még ennél is összetettebb megváltoztatni azokat. Ezért visszakozunk ezekről beszélni is, hiszen még kiderülhet, hogy valami szőnyeg alá söpört dolog az, amiről eddig nem akartunk tudomást venni. Azonban a tagadás és az érzelmek elnyomása nem vezet előre, nem segít szembenézni és megfelelően helyén kezelni őket.

A sport nagyon sok érzelmet tartogat. Siker, kudarc, csapatjáték, egyéni versengés, versenyhelyzetek, az aktivitás miatti hormontermelés és annak következményei, a fájdalom elviselésének nehézségei, a kitartás és feladás közötti viaskodás, a terhelés elviselése vagy az alázat mind ilyenek.

Életünk során olyan sok változással kell szembenéznünk, hogy senki nem kerülheti el az általuk okozott hatások kezelését és elfogadását. Talán fordíthatnánk nagyobb figyelmet a sport ebben rejlő előnyére is, hiszen gyerekként elkezdve a megoldásra való törekvést, felnőtt korra igazán ellenállóvá válhatunk a világ változásaival szemben.