Hogyan hat a párkapcsolatra egymás online megfigyelése? Lehet-e egészséges a másik lokátorral vagy egyéb eszközzel való nyomonkövetése? Ha igen, mik ennek a megfelelő motivációi és egészséges határai? Cikkünkben ennek járunk utána.

A mobiltelefon és a különböző social média platformok megkönnyítik és kiterjesztik kapcsolattartás formáit. Általuk leküzdhetőek a sokakat érintő fizikai korlátok. A közösségi felületekre feltöltött tartalmak, a gyakori üzenetváltások következtében állandóan naprakészek lehetünk azzal kapcsolatban, hogy a másik hol, mikor, kivel és mit csinál. Ha távkapcsolatban élünk, ez a fajta kommunikáció nagy segítség lehet. Azonban azok között, akiknek a partnere elérhető közelségben van, gyakran épp az ellentét forrása lehet. Vajon az online kapcsolattartásban hol húzódik a határ a szeretetteljes, a kapcsolódási igényünket kielégítő, de a másik szabadságát tiszteletben tartó működés és az ezzel ellentétes, kontrollálási vágyból történő kapcsolódás között?

Az online tér nemcsak arra használható, hogy üzenjünk rajta keresztül a kedvesünknek, hanem arra is lehetőséget kínál, hogy nyomon kövessük a másikat. Különböző, a lokációt jelző alkalmazások segítségével folyamatosan naprakészek lehetünk az általunk követett személy aktuális tartózkodási helyét illetően. Sőt, arról is tudomást szerezhetünk, éppen kivel lép kapcsolatba a másik. Ezt a szolgáltatást elektronikus partnerfelügyeletnek nevezik.

Az elektronikus partnerfelügyelet hatása és megítélése a vonatkozó szakirodalom által gyakorta tárgyalt kérdés. A szakemberek véleménye megoszlik a témában. Sokan károsnak tartják, ha lokátorral ellenőrizzük a társunkat. A kedvesünk szó szerinti megfigyelése – számos vizsgálati eredmény alapján –

rossz hatással lehet a kapcsolatra, a felek egészséges autonómiaérzésére, illetve nem meglepő módon a párkapcsolati elégedettséget is negatívan befolyásolhatja.

Egy belga tanulmány alapján szélsőséges esetben az elektronikus partnerfelügyelet a párkapcsolaton belüli pszichológiai és fizikai erőszak kialakulásával is összefüggésbe hozható.

Vannak azonban olyan kutatások is, amelynek megkérdezettjei az elektronikus partnerfelügyeletet egyáltalán nem gondolják károsnak a kapcsolatukra nézve. Sőt, ezekből a vizsgálatokból az derült ki, hogy az alkalmazást használók partnerük ilyen módon történő ellenőrzését teljesen normalitás szokásnak vélik, melybe beletartozik akár a másik fél telefonjának és üzeneteinek ellenőrzése is.

A fiatalabb generáció tagjai a kontrollálásnak ezen formáját a „szerelem bizonyítékának” tekintik.

Mint azt látjuk, a személyes megítélés bizonyos esetekben validálja a nyomkövetést. Azonban jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a lélektani megközelítés szerint ez korántsem jelenti azt, hogy ez viselkedésforma minden aspektusában a normalitással egyenértékű vagy jótékony hatású lenne.

Az információs technológia fejlődése az online kommunikációra és elérhetőségre vonatkozó fokozott elvárások megjelenéséhez, ennek következtében a partner megfigyelésének normalizálódásához vezet. Az emiatt megjelenő folyamatos ellenőrzési kényszer bizonytalanságot, szorongás és félelmet ébreszthet mindkét félben. 

Emellett jó, ha tudjuk, hogy

partnerünknek privát szféráját az állandó megfigyeléssel oly mértékig is megsérthetjük, amely már kimeríti a párkapcsolati erőszak fogalmát. 

Egy családon belüli erőszakot és nemi egyenlőtlenségeket vizsgáló tanulmány eredményei alapján sokan azért nem tartják a partner megfigyelését bántalmazó vagy erőszakos viselkedésnek, mivel legtöbben csak a fizikai erőszak jelenségét társítják ezekhez a fogalmakhoz. Emiatt lehet az is, hogy a párkapcsolati erőszak nem testi megnyilvánulásait sokan nehezebben ismerik fel, és nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget, pedig ez is súlyos lelki következményekkel járhat.

Nemcsak azáltal sérülhet valaki egy kapcsolatban, ha annak testi szinten megfigyelhető, látható jelei vannak.

A lelki egészség kérdése is nagyon fontos és egyáltalán nem elhanyagolható kérdéskör. Egy 2019-ben Spanyolországban végzett virtuális erőszakkal foglalkozó vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a fiatal felnőttek nehezen vagy szinte egyáltalán nem képesek beazonosítani az erőszakos viselkedésformákat: a vizsgálatban résztvevők az ellenőrzést és a féltékenységet mutató viselkedésformákat szinte egyáltalán nem érezték riasztónak.

Vajon létezik olyan helyzet is, amikor ártalmatlan a partnerünk nyomon követése?

A kérdést meg lehet közelíteni arról az oldalról is, hogy nem minden elektronikus megfigyelés mögött áll rossz szándék, bizalmatlanság vagy féltékenység. Bizonyos esetekben ez a szeretet, elköteleződés és törődés kimutatásának is egy lehetséges formája lehet. Hogy valóban erről van-e szó, azt a cselekedet mögötti szándék mutatja meg leginkább.

A megfigyelésre késztető motiváció az is lehet, hogy közelebbi kapcsolatban maradjunk a társunk világával és annak részesévé váljunk. Illetve a partner helyzetének megfigyelése mögött az az igényünk is állhat, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy a másik biztonságban van. Azonban vékony ahol ez a mélyebb betekintés a másik életébe egészségesnek tekinthető és még nem egészségtelen mértékű. Illetve azt is

érdemes megvizsgálni, hogy a megfigyelés konszenzuson alapul-e, azaz mindkét fél beleegyezésével és akaratából történik-e.

Ugyanis sajnos ez gyakran egyoldalú kezdeményezés.

Egy nemrégiben flamand felnőttek körében végzett felmérés azt vizsgálta, hogy a megkérdezettek mikor használnák az online követés eszközét a párkapcsolatukban. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a legtöbben gondoskodási céllal – például annak ellenőrzésére, hogy biztonságban hazaért-e a másik – vagy a háztartással kapcsolatos – például merre jár a másik, elkezdődjön-e a vacsorára való készülődés – okok miatt vennék igénybe azt.

Mit jelent mindez a párok számára?

Minden párkapcsolatnak más története, dinamikája, kémiája van. Ami az egyik kapcsolatban két ember között jól működik, az máshol összeférhetetlenséget okoz a felek között. Annak ellenére, hogy a digitális technológia az életünk szinte minden területét áthatja, nincsenek konkrétan lefektetett szabályok arra vonatkozóan, hogy hogyan használjuk megfelelően és egészségesen az online platformok nyújtotta lehetőségeket. A rendelkezésünkre álló eszköztár folyamatosan bővül és változik, emiatt folytonos újraértékelés szükséges azzal kapcsolatban, hogy mennyire engedjük be az életünkbe a technológiát. A konkrét útmutatás hiánya miatt a legtöbb ember gyakran csak kísérletezik azzal, hogy mi az, ami számára és a társának is ideális vagy belefér egy kapcsolatba.

Abban az esetben, ha a felek azt latolgatják, hogy igénybe vennék az elektronikus partnerfelügyeletet, érdemes mérlegelni néhány szempontot. Egyfelől azt, hogy ezáltal nem sérül-e a társunk autonómiája. Fontos, hogy a saját és a kedvesünk privát szféráját tiszteletben tartsuk. Ha egyik vagy másik oldalról ennek kapcsán szorongás bukkan fel, ott érdemes megállni és végiggondolni a döntést. Mindkét fél önálló elhatározása alapján kezdjünk bele az elektronikus partnerfelügyeletbe, anélkül, hogy abban bármelyikünk kényszerítve érezné magát.

 

Ha úgy érzed, hogy szakmai segítségre lenne szükséged a nehézségeiddel való megküzdéshez, fordulj bizalommal pszichológusainkhoz.

Ashcraft C. (2000). Naming knowledge: A language for reconstructing domestic violence and systemic gender inequality. Women and Language, 13, 3–10.

Basting, E. J., Munshi, I., Harangozo, J., Dongarra, M. S., & Goncy, E. A. (2023). When does technology use within dating relationships cross the line? A thematic analysis of semistructured interviews with young adults. Psychology of Violence. https://doi.org/10.1037/vio0000479

Borrajo, E., Gámez-Guadix, M., & Calvete, E. (2015). Cyber dating abuse: Prevalence, context, and relationship with offline dating aggression. Psychological reports, 116(2), 565-585. https://doi.org/10.2466/21.16.PR0.116k22w4

https://www.psychologytoday.com/us/blog/intimate-relationships-in-the-digital-era/202310/harmful-or-harmless-what-we-know-about?utm_source=FacebookPost&utm_medium=FBPost&utm_campaign=FBPost&fbclid=IwAR3gs0725q_Q0nd5eMSiX3e0UqEd2KD3lC0WYgtMLtiFBwVJ370rQWvdhu0