A kiégés nemcsak azokat a sportolókat veszélyezteti, akik már több éve a legmagasabb szinten versenyeznek, hanem a fiatalokat is. Éppen ezért fokozottan érdemes figyelni néhány dologra annak érdekében, hogy megteremtsük számukra azt a környezetet, melyben jól tudják magukat érezni, így elkerülhetjük a fiatal sportolók idő előtti visszavonulását.

A fiatalkori sport mellett számos dolog szól: elősegíti a kortárskapcsolatok kialakulását, jótékony hatással bír az önbizalomra, magabiztosságot kölcsönöz, csökkenti az elhízás mértékét, javítja az egészséget, növeli a fittséget, sőt emellett csapatmunkára, fair play-re és egészséges versengésre tanítja a gyerekeket.

Ez mind jól hangzik, akkor mégis hol a hiba?

Az akadémiák, sportegyesületek elterjedésével jóval szervezettebb keretek között jelentek meg a különböző sportolási lehetőségek a gyerekek számára. Egyre inkább a versenyzés, a győzni akarás került a középpontba, ami a sportot szórakozás helyett a teljesítmény és a kényszer felé tolta. Az edzők, vezetők és a szülők felől érkező nyomás által könnyen elveszhet az öröm, a játékosság a sportból, ami pedig nagy valószínűséggel oda vezet, hogy a gyerekek idő előtt hagyják el a sportot.

A sport egyszerre segítheti a kortárskapcsolatok kialakítását és veheti el az időt a barátokkal együtt végzett tevékenységektől.

Ám nemcsak a teljesítménykényszer az, ami a kiégéshez vezethet, hanem például az is, ha a gyerekek korán elköteleződnek kizárólag egy sportág mellett, ha saját magukkal szemben túlzott elvárásokkal rendelkeznek, ha izoláltan, 1-2 fővel zajlik az edzés, de akkor is, ha a sport miatt a kortárskapcsolatok és az egyéb tevékenységek elhanyagolttá, a fiatal sportolók pedig túledzetté válnak.

Tudunk tenni ellene!

Amellett, hogy igyekszünk figyelni a kiégés jeleinek megjelenésére, aktívan is tehetünk azért, hogy megelőzzük a kialakulását:

  • Kerüljük a korai specializációt, hagyjunk teret a különböző sportágaknak!
  • Ügyeljünk arra, hogy a gyerekek maguktól, belső motivációjuk miatt űzzék az adott sportot, és ne pedig azért, mert a szülők, az edzők (vagy bárki más) úgy akarják.
  • Edzőként igyekezzünk minél változatosabb és játékosabb edzéseket összeállítani amellett, hogy a technikai és taktikai készségeket is fejlesztjük.
  • Hagyjunk lehetőséget más szabadidős tevékenységre, közösségi élményre és a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésre!
  • Ne felejtsük el, kikkel állunk szemben: engedjük, hogy a sportolók elsősorban gyerekek legyenek, és jól érezzék magukat abban a tevékenységben, amit éppen végeznek!

Ha ezeket megpróbáljuk szem előtt tartani – akár szülőként, edzőként vagy sportpszichológusként –, nagy mértékben hozzájárulunk ahhoz, hogy a fiatal sportolók mentálisan is egészségesek legyenek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy aktívan teszünk azért, hogy a gyerekek elkerüljék a korai kiégést és kilépjenek a sportból.

 

Felhasznált irodalom: Brenner, J. S. (2007). Overuse injuries, overtraining, and burnout in child and adolescent athletes. Pediatrics, 119(6), 1242-1245. Gyömbér, N., Kovács. K. & Ruzits, É. (2016). Gyereklélek sportcipőben. Fiatalkori és utánpótlás sportpszichológia mindenkinek. Budapest: Noran Libro. Jowett, G., Hill, A. P., Hall, H. K.& Curran, T. (2016). Perfectionism, burnout and engagement in youth sport: the mediating role of basic psychological needs. Psychology of Sport and Exercise, 24, 18-26. Padaki, A. S., Ahmad, C. S., Hodgins, J. L. et al. (2017). Quantifying parental influence on youth athlete specialization: a survey of athletes’ parents. The Orthopedic Journal of Sports Medicine, 5(9), 1-7.