Mi a különbség a transzneműség, a transzszexualitás és a transzvesztitizmus között? Mi bennük a közös? Egyáltalán mit takarnak pontosan ezek a kifejezések? Cikkünk első részében ezekre a kérdésekre keresi a választ, Borbély Lilla tanácsadó pszichológus-jelölt.
„Feltették a létező legegyszerűbb kérdést, hogy ha teljesen szabadon, félelem nélkül választhatnék, akkor hogy kelnék fel holnap, férfiként vagy nőként? Én meg néztem jobbra-balra, aztán elkezdtem sírni. És mondtam, hogy hát nőként.” – emlékszik vissza Klára.
Én magam is sokáig el voltam veszve a transzidentitáshoz tartozó fogalmakban. Elnagyolt, pontatlan képpel rendelkeztem csupán, nem voltam tisztában a finom különbségekkel. A transz identitásokat még napjainkban is meglehetősen nagy ismeretlenség jellemzi. Az átlagos népesség körében kevéssé, és meglehetősen tisztázatlanul vannak jelen információk, az ismeretek hiányossága mellett pedig gyakori a más fogalmakkal való összemosása is. Ez nagyban gátolja a transz identitásúak elfogadását és társadalmi beilleszkedését a hétköznapokban.
A transzidentitás egy olyan ernyőfogalom az LMBTQI-n belül, ami megannyi különböző önmeghatározást és életstílust foglal magában. Fontos kiemelni, hogy míg a leszbikus, meleg és biszexuális csoportok megkülönböztetése a szexuális orientációból fakad, a transz identitás az egyén öndefinícióján, nemi önkifejezsén és nemi identitásán múlik, független a szexuális orientációtól.
„Egész életemben életundorral küzdöttem. Meg így állandóan azt éreztem, hogy az lenne a legjobb, ha meghalnék, de hát ezt se lehet csinálni. Állandóan ez volt bennem és most életemben először saját magam miatt akarok élni és nem azért mert muszáj vagy mert szeretek valakit, akinek nem akarok fájdalmat okozni. Ez a változás nagyon a transz identitásom felismeréséhez kötődik. Már élvezem az életet.” – meséli Klára.
Transznemű és transzszexuális személyek esetében is megjelenik a testükkel kapcsolatos rossz érzés,
a testi nem és a nemi azonosulás össze nem illése.
Az érintetteket kérdezve a transzneműség meghatározásáról, a leggyakoribb és legközpontibbnak tűnő elem a nemi diszfória. A külső jegyek és az énképük között jelentős diszharmónia áll fenn, ennek forrása a „rossz test”, amelynek megváltoztatására igényük van. A transzneműek és a transzszexuálisok identitásukon belül különböző fokozatokon állhatnak, más változatait képviselhetik, és az életmódjukban is nagy lehet a változatosság. Transzvesztiták esetében ez a testtel való elégedetlenség nem áll fenn, viszont szívesen öltik magukra a másik nem megjelenését.
„Nagyon kis koromtól kezdve éreztem. Nyilván akkor még nem tudtam, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy ez így nagyon nem jó. A család próbálta ezt, hogy hosszú haj, meg ruhácska, meg szoknya, és én nagyon nem éreztem jól magam benne. Csak a fiús játékok érdekeltek, autókkal játszani.” – fejtegeti Balázs.
A testtel kapcsolatos rossz érzés rendszerint nagyon korán, már kisgyermekkorban megjelenik. Az átélt szenvedés jellemzően
a nemi önkifejezés megváltoztatásával enyhíthető:
a vágyott nem külső megjelenésének részleges felvételétől egészen a nemváltoztató műtétig sok kielégítő megoldás létezik, amellyel elérhető a harmonikusabb állapot.
Mit közvetít a média?
A transzidentitás ismeretlenségét enyhíthetné a média, ám sajnos kevés pozitív példát láthatunk. Jellemzően sarkított, szélsőséges megjelenéseket közvetítenek, amelyek kevés azonosságot mutatnak egy hétköznapi transz ember mindennapjaival. Ezek a szereplések sokszor acting out jellegűek, így fals képet festenek a csoport tagjairól, melyet gyakran minden tagjára generalizálunk, általános érvényűnek gondolunk.
A sugallt kép ellenére a legtöbb transz emberről első pillantásra nem feltétlen megállapítható az identitása. Épp ellenkezőleg, sokuk kifejezetten rejtőzködik.
A társadalmi elfogadáshoz vezető egyik legfontosabb út a megismerés. Egy amerikai kutatás szerint a melegekkel való tolerancia óriási mértékben
nő annak függvényében, hogy van-e meleg ismerőse
a megkérdezettnek. Ezért különösen fontos, hogy minél több és pontosabb információ legyen elérhető számunkra. Így válik lehetővé, hogy megérthessük és átérezhessük nehéz helyzetüket, valamint jobban segíthessük őket nehéz útjukon.
A szerző Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
