Egy ember életében a legmegrázóbb élményt a saját párjának a halála jelenti. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus a Kapszli által rendezett Szakmai Napok vasárnapi alkalmán beszélt a gyász folyamatáról és az azt befolyásoló tényezőkről. Hajdanán a közösség rítusai segítettek a gyászolónak megélni a fájdalmát. Manapság azonban hamarabb túl akarunk esni a történéseken, így ezek az érzések könnyen elfojtódnak. A fájdalom megélésének és a környezetnek is nagy szerepe van abban, hogy egy ember újratervezze saját magát és talpra tudjon álljon.
„A gyász a legnehezebb élményünk” – állapította meg előadása kezdetén Orvos-Tóth Noémi. Nagyon nehezen beszélünk róla, azonban egyikünk sem tudja kikerülni. A mai világunkban a halál valósága egyre távolabb került tőlünk. Ha bekapcsoljuk a TV-t, akkor egészen biztos, hogy lesz olyan adás, ahol valamilyen brutális halállal találjuk szembe magunkat. A haldokló ember, a temetés és a valós gyász azonban gyakran elég távolinak tűnik számunkra. Éppen ezért sokszor nem is tudjuk, hogy mit mondjunk egy gyászolónak.
Régen a közösség ereje segített megélni a fájdalmat
Az előadó szerint az elmúlt három-négy generáció során elvesztek a megoldókulcsok. Régebben a halált és a gyászt az élet részének tekintették. Mire meghalt valakinek a párja, addig már számtalanszor élte át a halál közelségét, egészen gyerekkorától fogva.
A haldoklás régen közösségi élménynek számított.
A haldokló mellett összegyűlt az egész család azért, hogy átbeszéljék az életüket, és feloldozást kapjanak.
Ilyenkor rengeteg felgyülemlett konfliktust és félreértést beszéltek ki magukból. Ebben az időszakban meg lehetett bocsátani mindenért. Az elbúcsúzással együtt meghallgatták a haldokló utolsó intelmeit. Ha a tanácsok elmaradnak, rengeteg kérdés marad a gyászolókban. Ezeken utólag már nehéz túllépni. Tanácstalanná válhat a gyászoló fél, mert nem tudja, hogyan vigye tovább az életét. Sokszor a gyerekkel vagy a házzal kapcsolatos tanácsok alapozták meg a gyászoló jövőjét. Ez a fajta feloldozás és jövőbe mutatás végtelenül fontos.
A megemlékezést szolgálta a nappali siratás és éjszakai virrasztás. Ezekben az élményekben meg lehetett élni a fájdalmat. A halott megmosdatása és ünneplőbe öltöztetése, valamint felravatalozása is nagy jelentőséggel bírt. Régen a cselekvési tervet a közösség nyújtotta. A halált követően a család a gyászolókkal együtt maradt. Mivel a gyász egy nagyon komoly regresszív állapot, mely tehetetlenséget szül, a család az első időkben intézte a takarítást és a főzést is.
Az özvegyek egy éven keresztül a gyász időszakát élték. Ebben az időszakban eleinte fekete ruhát, majd az idő előrehaladtával inkább szürke viseletet vettek magukra. A fekete szín jelezte a közösségnek, hogy óvatosabban bánjanak a gyászolóval. Nem is hívták mulatságokba, amíg tartott az egy év. Orvos-Tóth Noémi szerint ezt a fájdalmat nem lehet szórakozással feloldani. Ezt meg kell élni. A hagyományos közösségi rítusok is azt segítették elő, hogy a gyászoló megélje a fájdalmát. Manapság inkább az a divat, hogy már két hónap után szórakozásra és bulira invitálják meg a gyászolókat. A régi rítusok segítették a fájdalom megélését.
A tudomány szakaszolása sokszor gátat szab a gyászfolyamatnak
Manapság nem igazán tudunk a furcsa érzéseinkkel szembenézni, így leggyakrabban elfojtjuk azokat. Bizonytalanok vagyunk, hogy mit mondjunk egy gyászolónak pontosan. Ritka, ha egy igazán támogató közösség veszi körbe az embert. Az elveszett hagyományokat megpróbáljuk pótolni a tudománnyal – emelte ki az előadó. Egy pszichológussal végigvesszük a gyász szakaszait, és azt gondoljuk, hogy ez segít nekünk. Lehet, hogy a gyász folyamata még rendben is zajlik, amikor tudatosulnak az illetőben a szakaszok, kérdésessé válhat számára, hogy vajon ő jól gyászol-e. A hagyományok elmúlásával, azt hisszük, hogy ez az elmélet kapaszkodót tud nyújtani.
A gyászidőszakot a tudomány három szakaszra bontja. Az első szakasz a sokk állapota. Az ember fel sem fogja azt, ami történt. Ebben a helyzetben nem tud sírni, mert le van bénulva. Ez sokszor félreérthetővé válik a környezet számára, és közömbösségnek hiszik. Az első szakaszt a feldolgozás tudatosulása követi, majd végül a megnyugvás jön el.
A halál körülményei befolyásolják a gyászfeldolgozás komplikáltságát
A szakaszolástól eltekintve azonban az egyes halálesetek feldolgozása elég különböző. Nagyon sokat számít az, hogy a halálra hogyan készült rá a hozzátartozó. Anticipált gyásznak nevezik, amikor az ember súlyos betegségben szenved és párjának van ideje felkészülni a veszteségre. Ilyenkor a családtagok vagy felkészülnek a halálra, vagy kizárják magukból a gondolatot. Ez utóbbi esetben a haldokló előtt elfojtják gondolataikat. A szemérmesség ára azonban az, hogy a tisztázatlan dolgok maradnak fent, és a halál után rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul.
A hétköznapokban a munka és a siker mozgósítja leginkább az embereket. Az élet végességének tudatosulása azonban nagyon sok változást indít el. Fontossá válnak az emberi kapcsolataink. Felerősödik az a kérdés, hogy hogyan is vagyunk egymással. Orvos-Tóth Noémi tapasztalatai szerint ez a komoly intimitás nagyon értékes pont, gyakran azonban ebből probléma is lehet később. Előfordul, hogy az életben maradt fél nem tud ebből az állapotból továbblépni.
A pár elvesztése egy én-rész elvesztését jelenti az ember számára. A személynek ilyenkor újra meg kell határoznia, hogy ki is ő. Minél idősebb valaki, annál nehezebb újradefiniálnia magát. „Elvesztettem őt, már senki nem emlékezik arra, hogy milyen voltam fiatal lányként. Csak ő emlékezett a nevetésemre, a sima bőrömre, és hogy miken mentünk át.” Ennek tudatát nagyon nehéz elfogadni. Ilyenkor az idős emberek még jobban visszahúzódnak és zárkózottakká válnak. Csak azt szeretnék, hogy az elhunyt párjuk után mehessenek.
Fiatalkorban a hirtelen bekövetkező halál a gyakoribb eset. Ennek megvan a maga sokkoló hatása, mely gyakran vezet komplikált gyászhoz. Ebből szinte lehetetlen továbblépni. Egy fiatal párkapcsolat a hirtelen haláleset előtt gyakran komoly problémákkal terhelt, melyeket már nem lehet rendezni. Orvos-Tóth Noémi elmesélte egyik hölgy kliense történetét, akinek a férje autóbalesetben halt meg. A férjnek volt egy barátnője, és két héttel halála előtt jelentette be a férfi a feleségének, hogy válni akar. A társadalom a gyászoló özvegyet akarta látni, de ő dühös nő volt. Tombolni akart és a becsapottság és megcsalás érzését helyre akarta hozni. Ezt a gyerekeinek nem lehetett elmondani. Szerencsére gondjait meg tudta osztani egy pszichológussal.
Más egy baleset és más egy erőszakos halál. Utóbbi esetben a gyászoló végig követi a rendőrség munkáját és a tettes elkapását. Egyfajta jóvátételt remélnek, és reménykednek a legsúlyosabb büntetésben. Ha nem fogják el a tettest, akkor az élmény akár évtizedekig is fennmaradhat a gyászolóban. Az öngyilkosság is nehezíti a halottal való kapcsolatot. A fájdalomban egyszerre van jelen a másikkal szemben érzett düh és a bűntudat. Az ember haragszik magára, amiért nem vette észre az odáig vezető jeleket.
Éljük meg a gyászunkat!
A halálra és a gyászra úgy gondolunk, mint egy influenzára, ami gyorsan elmúlik. Ez hatalmas terhet jelent számunkra. A gyász igazából egy hosszú folyamat. Amikor tudatosul az érzés, akkor kitölti az ember teljes életét. Olyan ez, mint egy piros labda egy üvegben, ami alig hagy levegőt. A gyászoló számára a napi túlélés is nehézséget okoz, és nem tud a jövőjére koncentrálni. A gyászfolyamat előrehaladtával nem a labda megy össze, hanem az üveg nő meg. Az emberben megmarad a gyász érzése, de már egyre inkább el tud fordulni, és tud mással is foglalkozni. Képes élvezni az életet.
„Nem a veszteség érzése szűnik meg, hanem én teljesedek ki”
– állapította meg a pszichológus.
A korábban elfojtott gyászt utólag is újra lehet tervezni – jelentette ki Orvos-Tóth Noémi. Az ember személyisége idővel változik. Máshogyan kezd el viszonyulni az eseményekhez. Az elfojtott érzelem megmarad, így vissza lehet hozzá nyúlni. Külső segítséggel és új stratégiákkal elindulhat a feldolgozási folyamat. Tyúklépésekben haladva, lassan helyrerakódnak az érzések.
A pszichológus szerint időt kell szakítani az elengedésre. Nem lehet mindenen rögtön túl lenni. Egy szakítás, egy munkahely elvesztése, vagy egy költözés is gyásznak tekinthető. A gyászidőszak végén újra kell terveznünk életünket, ehhez pedig szükséges a fájdalom megélése. A mai ember nagyon fél az érzéseitől. Ha nem élünk meg teljesen egy élményt, attól az még bennünk marad. A környezetünket és gyerekeinket titkokkal és tabukkal nem védjük meg a gyásztól, csak izoláljuk az érzéseket. Az életről és halálról való beszélgetések azonban segítik a feldolgozást. Orvos-Tóth Noémi előadása mottójául Gyökössy Endre mondatát választotta:
„A halál nem pont, hanem kettőspont.”
Az előadás végén Tóth Barnabás Újratervezés című rövidfilmjét vetítette le az előadó:
https://www.youtube.com/watch?v=NnKGdYM94bQ&t=306s
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE
