Életünk során végig a változás útján járunk. Azonban míg ezek a folyamatok egyszer annyira lelassulnak, hogy úgy érezzük, egy helyben toporgunk, addig máskor meg ijesztő gyorsaságúra váltanak. Vajon van lehetőségünk a változásra, a változtatásra? Milyen tudatos és tudattalan folyamatok állnak a háttérben, és hogyan tudjuk megsegíteni ezeket?
Változás és változtatás. Ez a két fogalom nem áll távol egymástól, de míg a változtatás tudatosan irányított tevékenység életünk átformálására, addig a lényegi változás általában észrevétlenül, egy mélyebb, az előbbinél rejtettebb szinten következik be. Szakmai tapasztalataim alapján úgy gondolom,
sem változtatni, sem megváltozni nem könnyű, sőt, néha egyenesen lehetetlennek tűnik.
Bár bennünk van az igény, hogy elhagyjuk jelenlegi, megszokott közegünket, változtassunk életminőségünkön, kilépjünk komfortzónánkból, de ha ez a lépés mindig másnapra marad, a kívánt változást soha nem érhetjük el. Pedig életünk során számtalan önismereti könyvet, életmód-, karrier-, párkapcsolati tanácsadói cikket, horoszkópot olvasunk, hogy tisztába kerüljünk önmagunkkal, kiderüljön, milyenek is vagyunk, hogyan tehetnénk jobbá az életünket, min változtassunk, hogyan éljünk. Hogyan legyünk egészségesek, boldogok, szépek, jó apák és anyák, megértő társak, jó szeretők, munkájukkal elégedett, sikeres dolgozók? Hogyan előzhetjük meg a betegségeket, az elhízást, a szakítást vagy válást, családunk széthullását? Hogyan kommunikáljunk a környezetünkkel, hogy konfliktusmentesen érvényesítsük szándékainkat?
A válasz karnyújtásnyira van... vagy mégsem?
Ha elég nyitottak vagyunk, és elég körültekintően keresgélünk, hamarosan kezünkbe kaphatjuk a tökéletes élet megoldókulcsait, vagy legalábbis olyan módszereket, amelyek segíthetnek bennünket a kívánt változás elérésében. Úgy érezhetjük, megtaláltuk a megoldást a boldog életre, és most már csak arra van szükség, hogy a tanultakat a gyakorlatban is hasznosítsuk és alkalmazzuk. Ez gyakran mégsem sikerül. Vajon lusták vagyunk, vagy tartunk az újdonságoktól, az ismeretlentől, és félelemeink miatt nem cselekszünk? Talán nem is hiszünk igazán a csodaszerekben? Esetleg a cselekvés határán győz a makacsság és egyszerűbb kijelenteni: „Én ilyen vagyok! Nem változom!”?
Elsősorban a kognitív torzításaink akadályozzák törekvéseinket.
Ezek hosszú évek során kialakított gondolkodási hibák, mint például a dichotóm torzítás, a túláltalánosítás, vagy az önkényes és korai következtetések, gyakran szabotálják életünk pozitív irányba való fejlődését, és kíméletlenül gáncsolják el változtatási szándékainkat is. Ilyen gondolkodási hibát fedezhetünk fel annál az egyetemistánál, aki elhatározza, hogy a következő vizsgaidőszakban minden másképp lesz és komolyan fogja venni az egyetemet, de mivel nem tud maximálisan felkészülni az első vizsgájára, ezért inkább meg sem jelenik a számonkérésen. Ugyanígy jár az a fogyókúrázó, aki az első csokievésbe fajuló bűnbeesésnél feladja diétáját, mert bebizonyosodott számára, hogy nem fogja tudni végigcsinálni azt.
Van kiút?
Természetesen van rá mód, hogy megszabaduljunk ezektől a gondolkodási hibáktól szakember segítségével, például kognitív terápiával és átkeretezéssel, de saját magunk is megtehetjük, hogy tetten érjük és beazonosítjuk gondolkodásunk buktatóit, még azelőtt, hogy azok önbeteljesítő jóslatként ördögi körbe zárnának bennünket és rányomnák bélyegüket kedélyállapotunkra, ellehetetlenítve törekvéseinket. 
Az ördögi körök önbeteljesítő spirálja.
De vajon honnan erednek, miből fakadnak ezek a hibák?
Miért hozzuk létre őket, milyen tapasztalatok során alakulnak ki, kik azok a személyek, akik ilyen erős nyomot hagytak bennünk? Sokat segíthet, ha felidézzük ezeket az emlékeinket és azonosítjuk azokat a személyeket, akiktől ezek a torzító gondolatok származnak, akiknek feltehetően segítő, nevelő szándékú szavai mélyebbre hatoltak, mint ahogyan azt akkor és ott gondolták volna. Abban a pillanatban, ahogy a gondolat mögött tetten érjük az emléket, máris könnyebb aktuális élethelyzeteinket függetleníteni tőlük.
A szimbólumok átformáló ereje
Néha azonban a változásunkat hátráltató akadályok sokkal mélyebben rejtőznek annál, mintsem hogy könnyűszerrel azonosíthatnánk őket. Mit tehetünk akkor, ha elakadásunk tudatosan nem feldolgozható, nem kibontható, ha túl fájó vagy kellemetlen ahhoz, hogy szembe nézzünk vele? Közvetlen környezetünk értetlenül nézi, hogy miért nem lépünk előre, hiszen kívülről nyilvánvalónak tűnik, merre kellene tartsunk, mi mégsem állunk rá készen, hogy egy következő életszakaszba lépjünk. A non-verbális terápiák, mint például a művészetterápia vagy a meseterápia is, lehetőséget teremtenek arra, hogy ezeket a mélyre temetett akadályokat indirekt módon közelítsük meg, és kikerülvén a saját magunk által felhúzott kommunikációs blokádokat, úgy gördítsenek túl egy elakadáson, hogy végül leomoljanak a változás útjában álló belső falaink. Ugyanis a terápia során
tudatalatti szinten aktiválódnak a velünk született, univerzális ősszimbólumok és archetípusok,
amelyek aztán szinte észrevétlenül segítenek át minket elakadásainkon. 
„...a siker záloga annak felismerése, hogy nincs visszaút".
Tehát bármennyire is ismeretlen az előttünk álló út, a saját történetünkben előrehaladva nekünk is meg kell vívnunk harcunkat a hétfejű sárkánnyal, hogy megszerezzük a kincset.
