Számos embert foglalkoztat a kérdés nemtől és kortól függetlenül: vajon mi lehet a kulcsa a jól működő párkapcsolatoknak. Mik lehetnek a mozgatórugói vagy netán buktatói, milyen folyamatok vezetnek egy harmonikus viszonyhoz, és egyáltalán, ebben hogyan veszünk részt mi. A modern világ jelentős változásokat hozott abban, hogy az emberek hogyan élnek, hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen elvárásokkal rendelkeznek partnerükkel szemben. Ezt a témát járta körül Orvos-Tóth Noémi novemberi előadásán, amely a Kapszli közreműködésével került megrendezésre. Tudósításunk.
Ha a vágy és elvárás szót halljuk vagy használjuk, két különböző mögöttes jelentéstartalom-halmazt vélhetünk felfedezni. A két szó kapcsán más-más asszociációink, gondolataink lehetnek – mondja Orvos-Tóth Noémi. Ha a vágyakról beszélünk, akkor megjelenik az, hogy mit szeretnénk, mi után sóvárgunk, mit óhajtunk vagy mi áll álmodozásaink középpontjába, aminek érdekében képesek vagyunk türelmesen várni. Az elvárás szóval mást közvetítünk, méghozzá azt, hogy mit akarunk, minek kell ahhoz lennie, hogy rendben legyünk.
A párkapcsolatok természete igen sokat változott az idők alatt,
és ezzel párhuzamosan az is megváltozott, hogy mit várhatunk vagy várunk el a partnerünktől egy párkapcsolatban.
Sokáig a házasság volt a párkapcsolat prototipikus példája. A házasság régen azt jelentette, hogy két ember együtt él, és termelői/gazdasági egységet alkotnak. Földet műveltek, jószágokat tartottak annak érdekében, hogy a családjukat fenntartsák. Itt egy elvárás jelent meg, mégpedig az, hogy a partnerek elköteleződjenek egymás irányába. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy a feleség és a férj egy birtokviszony szimbolikája. A házastársak egy cél érdekében dolgoztak, viszonylagos közelségben a másikhoz. Azáltal, hogy közel és általában együtt tevékenykedtek, szert tettek közös élményekre.
A 17. században a kapcsolatok szintjén megjelent egy újabb elvárás arra irányulóan, hogy a házasságban legyenek érzelmek is. A romantika idején megjelent a szerelem ideálja, a tökéletes állapotot a szeretni és szeretve lenni, illetve az elköteleződés eszméje hatotta át. A cél az volt, hogy megtalálják az igazit, és boldogságban, szerelemben éljék le az életük hátralevő részét.
Idővel felbukkant az az igény is, hogy jó legyen a szex azzal, akivel mélyebb köteléket szeretnénk kialakítani. Az előbb említett két elvárás ugyanúgy fennmaradt, tehát elvárjuk, hogy a partnerünk elkötelezett legyen felénk, szeressen minket, és az ágyban is legyen jó. Ezeket a dolgokat viszonylagos állandósággal non-stop akarjuk. Állandóan boldogok akarunk lenni a másik társaságában, ám a valóság sokszor mást eredményez, ha például csak arra gondolunk, hogy a modern idők embere sokat dolgozik, távol van otthonától és családjától egyaránt.
Nem is olyan régen megjelent egy újabb elvárás: a spirituális együtt fejlődés. Van egy igényünk arra vonatkozóan, hogy együtt fejlődjünk, hogy a kapcsolódásunk ne vesszen el. Ha az egyikünk lemaradna, a kapcsolódás minősége is megváltozna.
Ám itt nem áll meg az elvárások sora, egyre több és komplexebb igényünk van, amelyeket partnerünknek ki kell elégítenie. Ennek okán nőhet bizonytalanságunk is, mind magunkkal szemben, mind arra vonatkozóan, hogy egy emberként megtestesülhet a nagy Ő?
Ki áll a fókuszban?
Az idők során a fókusz áthelyeződött az együttes „mi”-ről az „én”-re. Különböző szövegek tartalomelemzése is ezt támasztja alá. Régebben több többes szám elsőszemélyű megfogalmazás volt jellemző a leírásainkra, ma már elterjedtebb az énreferencialitás, amely több egyes szám első személyű hivatkozással jár. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az önismeret vagy az önbecsülés nem voltak hétköznapi szófordulatok a múltban. Ma úgy gondoljuk:
„Te azért vagy, hogy adj nekem”
– mondja a szakértő. Ezt úgy is lehetne értelmezni, hogy a másik ember kell nekünk ahhoz, hogy a saját magunk legjobb verzióját fel tudjuk építeni, hogy önmagunkat ki tudjuk bontani.
A kapcsolódás igénye
Amikor meghatározzuk magunkat, azt mindig mások relációjában tesszük, akikkel különböző szerepeink kapcsán érintkezünk. Máshogy definiáljuk magunkat, ha anyaként vagy éppen ha barátnőként vagy feleségként gondolunk magunkra, ezért más és más elvárásokkal vagyunk jelen. A kapcsolataink során az is egy újabb elvárás lett, hogy a másik kitalálja, mire lehet szükségünk, más szóval, hogy olvassa gondolatainkat. A pszichológia ezt a jelenséget egy szakszóval illet, az úgynevezett mentalizálással. A mentalizálás képessége gyakorlatilag annyit tesz, hogy bele tudjuk helyezni magunkat a másik helyébe, és tudunk gondolkozni a másik fejével, ezáltal a másik vágyait is nagyobb valószínűséggel tudjuk kikövetkeztetni. A sikeres mentalizálás elengedhetetlen annak érdekében, hogy kapcsolódni tudjunk másokhoz. A mentalizálás elsajátítása során épül be az is működési sémáinkba, hogy milyen képet alakítunk ki magunkban arról, milyen szeretni és szeretve lenni. Mennyire biztonságos kiadni az érzéseinket vagy egyáltalán, mennyire elfogadható a szeretünk a másik számára?
A párunk szeretetnyelvét meg kell tanulnunk érteni és beszélni,
mintegy beleilleszkedni a rendszerébe, hogy közelebb kerüljünk hozzá.
A külső tényező
Miközben elvárásaink gyarapodnak, a tökéletes világ illúzióját fenntartó hirdetések, cikkek és reklámok száma is növekszik. Olvashatunk a tökéletes családról, a tökéletes konfliktuskezelésről, és azzal szembesülünk, hogy mi nem a tökéletes módon éljük életünket, amely egészen szorongató érzéshez vezethet. A párkapcsolati vonalon maradva, a tökéletes pár koncepcióját sem tudjuk mindig teljesíteni. Ám kérdéses, hogy a tökéletes kinek tökéletes, mely szempontok szerint lett meghatározva? – teszi fel a kérdést a szakértő.
Az objektív valóság fogalma érzelmi téren tulajdonképpen szubjektíve színezett:
az, amit mi valóságnak megélünk, az, amit mi adott kontextusban jelentéssel ruházunk fel. Egyéni preferenciáink és látásmódunk szűrőjén keresztül látjuk a világot. Ezt befolyásolja, hogy milyen értékeket vallunk, milyen nézetet képviselünk, illetve milyen vágyakkal és elvárásokkal rendelkezünk.
Ha ismerjük saját vágyainkat és elvárásainkat, törekszünk arra, hogy minél kevesebb vakfolt legyen érzelmi életünkben, talán könnyebben tudjuk saját magunk számára is meghatározni, mi a fontos, és hogyan tudunk jól működni kapcsolatainkban.
