A XXI. század egyik nagy kihívása a veszély fogalmának átkeretezése, hiszen nem elvitatható a tény: a menekültáramlat növekedésével egyre nőtt a terrorizmusveszély Európában. Ezzel egy időben azonban egyre távolabb kerülünk a terrorizmus felszámolásának lehetőségétől, holott soha nem tapasztalt erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi szervezetek a merényletek megfékezésére. Látszólag képtelenek vagyunk megállítani a folyamatot, a lakosság bizalmatlansága és félelemérzete eközben elképesztő méreteket öltött. Azok a lakosok és turisták, akik testközelből tapasztalták meg a barcelonai merénylet okozta káoszt és félelmet, minden bizonnyal válaszokat keresnek a miértjeikre. Melher Dóra és Horváth Zsófia, a Mindset Pszichológia szakújságíróinak véleménycikke.
Egy terrortámadás során és az azt követő időszakban két érzelem hatalmasodhat el rajtunk, a félelem és a düh érzete. Mindkét reakciót adekvátnak tekinthetjük ilyen helyzetekben. Félelem attól, hogy velünk is megtörténhet mindez, hogy nem vagyunk biztonságban, nem tudjuk megvédeni a szeretteinket. Düh a radikális szervezetek terjedése, az indokolatlannak látszó erőszak és a tehetetlenség miatt. Az a reakció azonban nem lehet adekvát, hogy egyenlőségjelet teszünk minden menekült és terrorista között, majd erőszakkal reagálunk az erőszakra. A Nyugaton elkövetett merényletek rizikóját az adatok szerint nem feltétlenül a bevándorlók jelentik, hasonló arányban kapcsolhatjuk össze az akciókat az itt felnőtt vagy korábbi generációra visszamenőleg beköltözött lakosokkal.
Noha igaznak tekinthetjük, hogy
az európai integráció komoly nehézségekbe ütközött a migrációs áramlat miatt,
hacsak nem tudjuk országainkat hermetikusan elzárni a külvilágtól, a problémát tovább fogják mélyíteni a szeparációs törekvések. Az igazi gond a szélsőséges ideológiák térnyerése, melyek maguk mellé állítják az emberek félelmét és kitaszítottság élményét. A szélsőségek új törésvonalakat hoznak létre miközben mélyítik a már meglévőket, a társadalom pedig Európa-szerte egyre polarizáltabbá válik. Ebből a szempontból minden – általunk helyesnek vélt – távolodást célzó reakció csupán bázist biztosít a következő nemzedékek terroristáinak. Erre kiváló példát láthattunk az afganisztáni háborút követő rekonstrukció során. Minden szétszakított család, munka nélkül maradt szunnita lakos komoly hajlandóságot mutatott a radikalista szervezetekbe való csatlakozásra.
A barcelonai merényletet magára vállalta az Iszlám Állam,
ám korántsem lehetünk biztosak abban, hogy valóban közük volt a merénylethez. Minden terrorista akció, melyet elkövetnek kontinensünkön rendkívül kecsegtető a szervezetek szempontjából. Tulajdonképpen veszteség nélkül maximalizálhatják céljaik elérését: növelik általános félelemérzetünket és bebizonyíthatják, hatásuk az egész világra kiterjed időbeli és térbeli korlát nélkül. A radikalista szervezetek jackpotja minden egyes merénylet, melyben ráillik az elkövetőkre a muszlimok személyleírása.
Tételezzük fel, hogy a barcelonai merényletet és az összes Nyugaton elkövetett terrorakciót is azok vitték véghez, akik magukra vállalták. Felmerül a kérdés: Mégis hogyan jutnak el csoportok tagjai addig, hogy valóban bármit feláldozzanak szervezetük érdekében? A csoportok vezetőit miért nem találjuk meg soha az ilyen akciók során?
A kérdéseknek valójában egyszerűbb a megoldása, mint azt elsőre gondolnánk. Habár pszichológiai szempontból ezek a személyek egészséges mentálhigiénével rendelkeznek, saját feljegyzéseik, naplóik és beszámolóik vizsgálata során egyértelművé vált – hosszabb életperióduson keresztül komoly lelki nehézségekkel küszködtek.
Érdemes az öngyilkos merénylők két csoportját elkülönítenünk egymástól.
Egyik csoportot azok a személyek alkotják, akik vallásidegen környezetben élnek, a másikat pedig azok, akik saját hazájukban a megszokott vallási megerősítések mellett határozzák el magukat öngyilkos terrorcselekmény elkövetésére.
1.) Az első esetben okunk van feltételezni, hogy az elkövetők de facto legitim formáját választják az öngyilkosságnak, melynek terhe alól feloldozást nyernek, ha Allah nevében választják a mártíromságot. Több olyan esetről tudunk, melyekben sikerült megelőzni öngyilkos merényletek elkövetését és az utólagos vizsgálatok során kiderült, a személyek poszttraumás stressz szindrómában szenvedtek a cselekményt megelőző időszakban! Az az elkövető, aki eljut erre a pontra, nem feltétlenül implikálja magában a vallási elköteleződés olyan mélységeit, melyet a helyi szervezetben működő tagok magukénak tudhatnak. Tehát, a vallás csupán eszköz, nem pedig ok az elkövetők számára.
2.) A másik csoport esetében a folyamatok kevésbé tisztázottak, jóval több egyéni változóval kell számolnunk esetükben. Kezdve a kora gyermekkori intenzív manipulációval, a vezetők rendkívüli nyomásával, egészen a megfélemlítésig és az iszlám tanok személyiségbe történő átható integrációjáig a megalapozó tényezők rendkívül sokrétűek a teljes elhivatottság elérésére vonatkozóan. Michael Weiss és Hassan Hassan írók (2015) amerikai tényfeltáró kötetükben az ISIS szervezetéről, annak belső mechanizmusairól és a tagok illetve vezetők attitűdjeiről írtak. Interjúik során egy ISIS kémnek tették fel kérdéseiket, aki hozzájárulásával különösen segítette a terroristák működésének megértését. Az Abu Khaled álnéven beépülő férfi elbeszélése alapján már a szervezethez történő csatlakozás első napján felteszik a kérdést leendő tagjaiknak, hogy kik azok a személyek, aki mártírnak jelentkeztek a szervezethez. Állítása szerint ezeket a terroristákat rögtön elvezetik és egészen más kiképzésben részesítik az öngyilkosság napjáig, mint az ISIS egyéb tagjait. Mindebből arra következtethetünk, hogy a mártír merénylők kikristályosodott attitűd- és célrendszer birtokában társulnak a terrorszervezethez. Pontosan ebből kifolyólag tűnik rendkívül fontosnak, hogy ne teremtsünk mi magunk közeget a terrorizmus jövő generációinak. A Barcelonában elkövetett merényletek arra hívják fel a figyelmünket, hogy kezd elszakadni a konkrét politikai ellentét a jelen problémáitól, mivel egyszerűen csak terjeszkednek az elkövetők. Nem ismerjük okait és értelmét a helyszín kiválasztásának azon kívül, hogy az európai nagyvárosok jelentik a legfontosabb célpontokat.
Legyünk azonban reálisak és próbáljuk a nagy képet vizsgálni migráció és terrorizmus összefüggésében. A kutatók azt jósolják,
pár év múlva százszor ekkora tömegek mozdulnak majd meg
a klímaváltozás okozta katasztrófák miatt, ami ellen semmilyen kerítés nem véd majd. Ahogyan a jelenben cselekszünk, rendkívüli módon alapozza meg a jövőnket. Ha a vallási adok-kapoknak és az ideológiák harcának nem vetünk véget, a nemzetközi terrorizmus több embert fog maga alá gyűrni a közeljövőben, mint ezelőtt bármikor. Ahhoz, hogy harcolni tudjunk a terrortámadások ellen, ismernünk kell a radikális csoportok felépítését és működését, módszereit. Ehhez viszont le kell vennünk az érzelmek és ideológiák homályosító szemüvegét és a szélsőséges gondolkodást mellőzve be kell látnunk: van, hogy ideiglenesen csak kisebb és nagyobb rossz közül választhatunk.
Szerzők: Melher Dóra és Horváth Zsófia
