A boldogság és az öngyilkosság együttjárásának paradoxona

A nemzetközi boldogságkutatásokban az észak-európai országok rendre előkelő helyen végeznek, Dánia pedig még közülük is kiemelkedik. Boldogságreceptjük, a hygge lassan világszerte ismert fogalommá válik. A népesség élettel való elégedettségének magas szintje mellett azonban jelen van egy komoly paradoxon: a legboldogabb országokban az öngyilkosságok száma is kifejezetten magas. Vajon mi lehet ennek az oka? A hosszú telek, genetikai okok vagy egészen más állhat a háttérben? Cikkünkben erre keressük a választ.

Korábbi cikkünkben már részletesen bemutattuk a dánok boldogságának zálogaként számon tartott hygge jelenséget. A hygge életszemlélet szerint a boldogság az egyszerű örömteli tevékenységekben rejlik. Ilyen lehet például a megnyugtató környezet élvezete, a társas együttlét önfeledtsége, egy hosszú séta a természetben, egy mély beszélgetés a legjobb barátunkkal vagy egy társasjátékparti a munkatársakkal. A hygge filozófiájának értelmében azáltal válhatunk boldogabbá, ha aktívan dolgozunk hétköznapjaink minőségi megélésén, és úgy tűnik, a dánok ebben tényleg sikeresek, hiszen a nemzetközi boldogságkutatásokban következetesen az élmezőnyben végeznek, más skandináv országokkal karöltve. Ha ez az eredmény valid, akkor felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan lehetséges, hogy

a legboldogabb országokban az öngyilkosságok aránya is magas.

Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet vezetője legújabb kutatásaiban ezzel a paradoxonnal foglalkozik. Ez a különös összefüggés nemcsak az európai országok összehasonlításakor mutatkozik meg, hanem az Egyesült Államok tagállamainak összevetésekor is. Szintén ennek a paradoxonnak a megértésére indítottak átfogó kutatást az Amerikai Jegybank megbízottjai, a brit Warwick Egyetem kutatói és a New York-i Hamilton College munkatársai is.

A gazdasági egyenlőtlenség terhe

A kutatások során összehasonlították az egyes nemzetek, illetve az USA tagállamok populációjának élettel való elégedettség értékeit, illetve az öngyilkossági rátákat. A felmérés meglepő eredményeket hozott. Míg Dánia és a legtöbb skandináv ország népessége a legmagasabb szubjektív boldogságértékekről számolt be, addig ugyanezek a nemzetek az átlagosnál magasabb szuicid rátával bírnak. Az amerikai felmérések hasonló együttjárásokat mutattak. Utah bizonyult a legboldogabb államnak, miközben az öngyilkossági rátája a kilencedik legmagasabb az összes tagállamé közül. A második legelégedettebb állam Hawaii volt, amely pedig az ötödik legmagasabb öngyilkossági aránnyal rendelkezik. Legritkábban New York állam lakói vetnek véget önkézzel életüknek, az élettel való elégedettség rangsorában viszont csak a negyvenötödik helyen állnak az ötven állam rangsorában.

A paradoxon alaposabb feltárása során a kutatók szeme előtt kirajzolódni látszott egy összefüggés: a szubjektív boldogság szintje és a bűnözési ráta kapcsolatban áll a gazdasági egyenlőtlenség szintjével.

Minél nagyobb szakadék a jómódú és a szegény rétegek között, annál boldogtalanabb a népesség,

és annál több bűneset történik. Ez az eredmény segíthet megértenünk, hogy a boldogságkutatások alapján miért a skandináv nemzetek a legelégedettebbek az életükkel: a fejlett országok közül náluk a legalacsonyabb a szocioökonómiai egyenlőtlenség. Az általános életkilátások szintén kapcsolatban állnak a gazdasági egyenlőtlenségekkel. Minél nagyobbak egy régióban a bérkülönbségek, általában annál rosszabb az egészségügyi ellátás is, amely a szegényebb és a módosabb réteget is érinti, bár természetesen a szegényebbeket sokkal súlyosabban.

Már a páviánoknál is

A paradoxon tovább mélyül, ha azt vizsgáljuk, hogy a szociális egyenlőtlenségeknek milyen hatásai vannak az egészségre. Robert Sapolsky, a Stanford Egyetem kutatója páviánoknál is kimutatta azt az összefüggést, hogy a stressz-szint és a szociális hierarchiában elfoglalt hely kapcsolatban állnak egymással. Az alacsonyabb szociális státusszal bíró páviánok stresszhormon szintje magasabb, egészségi állapota pedig kedvezőtlenebb volt a domináns egyedekéhez képest. Ha azonban a státusz konfliktus csökkent, egyenlőbb viszonyokat teremtettek, akkor ezek a különbségek is mérséklődtek. Ez a kapcsolat az emberek körében is hasonlóan alakul. Ahogyan lejjebb csúszunk a szociális hierarchia ranglétráján, annál fokozottabban jelentkezhetnek a stresszel összefüggő betegségek, például szívproblémák, túlsúly vagy sztrók. Adódik a kérdés, hogy vajon az öngyilkosságok száma miért nem követi ezt a tendenciát? Stephen Wu, az amerikai kutatás egyik vezetője azt állapította meg, hogy

a paradoxon egyik oka a relatív összehasonlítás lehet.

Ha körülöttünk mindenki mást nagyon boldognak látunk, akkor saját problémáinkat hajlamosak lehetünk sokkal súlyosabbnak értékelni, önmagunkat pedig még elkeseredettebbnek érezhetjük, ez pedig depresszió jelentkezéséhez és elmélyüléséhez vezethet. Tehát ezek az adatok arra utalhatnak, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek csökkenésével járó boldogságnövekedés paradox módon az öngyilkosságok számának megemelkedéséhez vezethet.

A hamis valóság súlya

Meik Wiking és kutatócsoportja tovább vizsgálták a kérdést, hogy még alaposabban feltárják a problémakört. Arra voltak kíváncsiak, hogy valaki boldogsága miképpen vezethet egy másik személy boldogtalanságához. Wiking és munkatársai nem a gazdasági, hanem a jóllétben mutatkozó egyenlőtlenségekre helyezték a hangsúlyt. Három további tényezőt találtak, amelyen keresztül a paradox hatás megvalósulhat:

a munkanélküliség, a magány és a közösségi média.

A munkahely elvesztése megsemmisítő hatással bírhat az egyén számára. Az állásunk elvesztésével meginoghat az anyagi helyzetünk, sérülhet az identitásunk és elveszíthetjük a munkahelyhez kötődő kapcsolatainkat is. A munkahely elvesztése ezek következtében az öngyilkosság megemelkedett rizikóját is maga után vonhatja. Mivel saját helyzetünket másokéhoz hasonlítjuk, így olyan környezetben, ahol alacsony a munkanélküliség aránya, ez az életesemény még erőteljesebben megterhelheti a személyt. A munkanélküliséghez hasonlóan a magányosság érzése is akkor a legkínzóbb, ha a körülöttünk lévők kihasználva jó életszínvonalukat aktív közösségi életet élnek. A közösségi média hamis valósága szintén önmaguk szociális leértékelését erősítheti azokban a személyekben, akik érzékenyek erre. Ha megnyitjuk a Facebookot vagy az Instagramot akkor, azt látjuk, hogy mások lefutották a maratont, trópusi vakáción töltik a nyarat, csúcskategóriás autókat vezetnek, és gyönyörűen megkomponált fogásokat ebédelnek, miközben ránk a tegnapi maradék vár a hűtőben.

Meik Wiking és munkatársai végeztek a rövid kutatást, amelyben két csoportra osztották a résztvevőket. Az egyik tábortól egy hét erejéig megvonták a közösségi média használatát, a másik pedig a kontrollcsoport volt, a hét nap letelte után pedig megvizsgálták a szubjektív boldogságszintjükben jelentkező változásokat. A kutatók nem vártak különösebb eredményt a vizsgálattól, hiszen a boldogságunkat számtalan tényező befolyásolja, a végeredményt azonban meglepte őket. A közösségi médiától távol maradó résztvevők szignifikánsan elégedettebbnek érezték magukat a kontrollcsoporthoz képest, sőt a boldogság felmért további indikátoraiban is emelkedést mutattak. Tehát a társas összehasonlítás negatív hatása számos életterületen mérséklődött már egy hét után is. Meik Wiking és kutatótársai tehát arra hívják fel a figyelmüket, hogy egy boldog társadalomban, sokszor nehezebb megküzdeni saját boldogtalanságunkkal. Érdemes a gazdasági egyenlőtlenségek mögé tekintenünk és meglátni a jóllétben mutatkozó egyenlőtlenség dimenzióját is. A magas szuicid ráta hátterében számos további tényező is állhat, ezt a területet napjainkban is élénken vizsgálják a kutatók.