„...és boldogan éltek, míg meg nem haltak.” A mesék világában a szereplők sokat küzdenek önmaguk megismeréséért, az előttük álló akadályok legyűréséért. Aztán jól megérdemelt jutalomként felhőtlen vidámságban élnek választott párjukkal életük végéig. Cikkünk előző részében túlnyomórészt az anyagi, materialista vonatkozásáról írtunk a hedonikus adaptációnak. De mi a helyzet a kapcsolatainkkal, életeseményeinkkel? Hozzászokhatunk a jóhoz? Mit tehetünk boldogságunkért?
Képzeljük el a következő helyzetet: két ember egymásra talált, szerelembe esnek, boldogok együtt, eljegyzik egymást, majd összeházasodnak. A kapcsolat kezdeti szakasza után jönnek a szürke hétköznapok, de a kapcsolatuk még mindig működik, a felek elkötelezettek. Egy idő után elkezd múlni a szerelmi mámor, melynek helyét átveszi a megszokás. A feleknek nincsenek nagy problémái egymással, de elkezdik zavarni őket az apróságok, egyre inkább azt érzik, hogy már nem olyan jó együtt. Ez annak köszönhető, hogy kapcsolatainkban is könnyen hozzá tudunk szokni a jóhoz, emiatt az apró problémák is néha hatalmasnak, bosszantónak tűnhetnek. És ha elkezdjük megkérdőjelezni, hogy megfelelő-e a partnerünk, valóban elég jó-e a kapcsolatunk, az már elindíthatja a párt a lejtőn.
A lottónyertesek élete sem jobb, mint bárki másé...
Az életesemények terén is megfigyelhető hasonló tendencia: egy-egy szomorú vagy örömteli esemény után az emberek jelentős része rövid ideig érzi rosszul, illetve jobban magát a rá jellemző boldogságszinthez (set-point) képest, aztán az új helyzethez hozzászokva a boldogságszintjük visszaáll a megszokott értékre. A hedonikus adaptáció megfigyelhető olyan életesemények kapcsán is, melyekről azt feltételezzük, hogy tartósan boldoggá tehetnek: például ha megnyerjük a lottó-ötöst.
A hedonikus adaptáció megkerülhetetlen volna?
Az eddigiek során számos példát láttunk arra, mi mindenhez tudunk adaptálódni. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy minden életeseményünkhöz hozzászoknánk. A nagyobb változások életünkben – mint például a házasság, válás, egy tartós betegség – hosszan tartó hatást is gyakorolhatnak az érzékelt boldogság értékünkre, állítja Richard Lucas, a Michigani Egyetem pszichológus professzora. Két hosszú, retrospektív kutatásuk alapján kollégáival azt találták, hogy míg a legtöbb ember valóban hamar adaptálódott életének megváltozásához – mint például a házassághoz, vagy éppen hozzátartozója elvesztéséhez –, az évek múltán nem minden változás gyakorolt egyforma hatást az életminőségükre. Főleg abban az esetben tapasztalták ezt a kutatók, amikor többfajta életesemény állt fenn egyszerre: például elválni, és eközben munkanélkülivé is válni tartós csökkenést eredményezett az érzékelt boldogságszintben (Lucas és mtsai, 2007). Lucas kutatása nem tagadja a hedonikus adaptáció jelenségét, de árnyalja a képet azzal, hogy kihangsúlyozza az egyéni eltéréseket abban, hogyan kezeljük a bennünket ért eseményeket.
A kutatásokból az látszik, hogy
a boldogság nem tartósítható anyagi javakkal,
mivel túlságosan könnyen szokunk hozzá a környezetünkhöz, azonban az életünk nagyobb volumenű eseményei kihívások elé állíthatnak annak tekintetében, hogyan is tudjuk megőrizni jókedvünket. Mégis, a boldogság és a pozitív érzelmek azok, amik átlendítenek bennünket életünk nehezebb időszakain.
Hogyan legyünk akkor boldogabbak?
Lyubomirsky szerint a hedonikus adaptáció megelőzhető, mégpedig azzal, ha folyamatosan méltányolni tudjuk az eredeti pozitív eseményt, és ellen tudunk állni annak a vágynak, hogy egyre többet akarjunk a jóból, mivel ezzel megemeljük elvárásaink szintjét.
Konstruáljuk máshogyan a tapasztalatainkat!
Lyubomirsky megfigyelte, milyen gondolati működések jellemzik azokat az embereket, akik a legboldogabbnak, illetve legkevésbé boldognak vallják magukat, ugyanis más-más mindsettel tekintenek a világra, máshogyan gondolkoznak. Az Előnyök és kockázatok az élet győzelmeiről és kudarcairól való írás, beszéd és gondolkozás során című tanulmányában leírja, hogy a negatív, traumatikus életeseményekről való gondolkodás során a leghasznosabb, ha szisztematikusan elemezzük tapasztalatainkat. Ezzel szemben a pozitív életesemények boldogító hatását megerősíthetjük azzal, ha elismételjük, „újralejátsszuk” őket.
Ezzel szemben az „újralejátszás” kifejezetten káros, ha negatív élmények feldolgozásáról van szó.
Lyubomirsky szerint az egyén boldogsága az őt körülvevő szűkebb és tágabb közösségek érdeke is, mivel a boldogság nagyobb kreativitással és produktivitással jár együtt, jobb szociális kapcsolatokat eredményez. Emellett serkenti az egyén immunrendszerének működését, csökkenti a fájdalom- és stressz-szintjét, tehát összességében javítja az egészséget is.
Boldognak lenni tehát megéri a fáradságot, de fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy a fenntartható boldogság egy állapot, nem pedig életcél. Annak érdekében, hogy huzamosabban jól érezzük magunkat, rendszeres, napi erőfeszítéseket érdemes tennünk.
A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, pár-és családterapeuta jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
