A magyar élsportban egyre többen nyitnak a sportpszichológia felé annak érdekében, hogy még sikeresebbé váljanak. Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus többek között sportolók felkészítésével is foglalkozik: például kétszeres olimpiai bajnok kardvívónkkal, Szilágyi Áronnal. A sportpszichológia helyzetéről, sportolókkal való munkásságának sajátosságairól, tapasztalatairól kérdeztük. Interjúnk. Hoffmann Dorisz okleveles pszichológus írása.
A legtöbben talán Szilágyi Áron pszichológusaként ismerik a nevedet. Foglalkozol jelenleg más sportolókkal, csapatokkal is?
Igen, elég sok sportoló jár hozzám. 2006 óta foglalkozom sportolókkal is. Először egy úszóválogatott keresett meg, és a következő három-négy évben dolgoztam is velük. Áronnal hat éve kezdtünk el a közös munkát, majd utána szép lassan bekerültem a Vívószövetségbe is. Ennek köszönhető, hogy jelenleg nagyon sok vívóval dolgozunk együtt. Leginkább utánpótlás-korúak, de én foglalkozom a magyar férfi kard-, illetve tőrválogatottal is. Ma már azt mondhatom: szinte nincs olyan sportág, amely képviselőjével ne dolgoztam volna együtt. A kedvenc korosztályom a 12 év felettiek, de vannak egészen kicsi gyerekek is, akikkel együtt készülünk a versenyekre.
Hogy látod ma a sportpszichológia helyzetét Magyarországon, és milyen jövőt jósolsz neki?
Végzettségem szerint én nem vagyok sportpszichológus, ráadásul sportpszichológiát sem a magyar rendszerben, hanem külföldön, Barcelonában tanultam. A sportpszichológia egy alkalmazott tudományterület, csakúgy, mint a munkapszichológia. Tehát emberekkel kell foglalkozni, együtt dolgozni. Nem szoktam megkülönböztetni a sportoló, illetve nem sportoló klienseimet, hiszen úgy gondolom, közel azonos krízishelyzeteken esnek át. Szerencsére egyre több kutatás empirikusan is bizonyítja, hogy mennyire fontos a sportpszichológia alkalmazása, hiszen a csúcsteljesítmény elérése segítség nélkül meglehetősen nehéz. Nem azért, mert mindannyian „betegek” vagyunk, sokkal inkább azért, mert annyi inger ér minket,
annyi mindennek kell megfeleljünk, hogy ez egyfajta pszichés terhet jelent számunkra,
amelyet meg kell tanulnunk kezelni. Visszatérve a sportpszichológia helyzetére, úgy gondolom, hogy Áron első győzelme óta szerencsére egyre nagyobb figyelmet kapnak a sportpszichológusok, illetve a sportolókkal foglalkozó pszichológusok. Ráadásul kétszeres aranyérmes kardvívónk is nemsokára pszichológusként fog diplomázni.
Van különbség a pszichológiai felkészítésben attól függően, hogy milyen sportág képviselőjével dolgozol együtt?
Természetesen vannak sportág-specifikus különbségek a felkészítés során: más egy egyéni sportoló, mint egy csapatsportoló, más egy technikai- vagy egy teljesítménysport. Számomra azonban az a fontos, hogy a sportoló beszámolója alapján tudjak az ő fejében tájékozódni. Noha valamelyest ismernem kell a sportágat, különösen fontos az is, hogy a sportoló éppen a felkészülés mely szakaszában van: ha például alapozik, általában nagyobb fizikai terhelésnek van kitéve, így figyelnem kell arra, nehogy mentálisan is túlterheljem. Ilyen esetekben például jól jönnek a különböző relaxációs technikák. Egy focista felkészítése nyilvánvalóan más, mint egy úszóé, ám azért sem tudok konkrét különbségeket mondani, mert emberileg is mindenki más és más.
Tapasztalataid alapján mit gondolsz, van olyan aspektusa a teljesítménynek, amelyre a sportpszichológiai felkészítés kiemelten hat?
A teljesítmény a képességek és személyiség összjátéka. Vannak olyan „képességcsomagok”, amelyek fejlesztése különösen fontos a csúcsteljesítmény elérése érdekében. Ilyenek például a koncentrációs készségek, a figyelmi fókusz, a flow-állapot, valamint a különböző alkalmazkodási képességek. Ahhoz, hogy valaki csúcsteljesítményt nyújtson, úgy gondolom, nem kell felállítani a jellemzők között semmilyen prioritási sorrendet. Sokkal fontosabb az, hogy ezek a fontos készségek, tulajdonságok egymással összhangban, egyensúlyban legyenek és egymást húzzák. Nyilván nem tudnám felsorolni az összes ilyen fontos tényezőt, de különösen érdemes fejleszteni a figyelmet, a teljes fókuszáltság elérését, valamint a flow-állapot létrejöttéhez szükséges összetevőket.
Százalékban körülbelül mennyire számít a mentális, illetve fizikai felkészültség?
Körülbelül 50-50 százalékot mondanék, ám ennél sokkal fontosabb a százalékoknál az, hogy egyik sincs a másik nélkül.
A mentális segítség csak akkor tud célt érni, ha a megfelelő fizikai felkészültség is adott.
Van azonban egy kis rugalmasság is: egy kb. 40 százalékos fizikai felkészültséget még lehetséges mentálisan kompenzálni. Szintén nagyon fontos a motiváció, az elhivatottság kérdése: gondoljunk csak Eddie-re, „a sasra”, és láthatjuk, mire képes egy mentálisan erős, motivált személy gyakorlatilag tehetség nélkül. Hallottam már olyat is, hogy egy hegymászó kb. 80 százalékra ítélte a mentális tényezők fontosságát. Ebből is látszik, mennyire szubjektív, nehezen mérhető ez az állapot.
Faludi Viktória a magyar sportélet rengeteg tagjával dolgozott már együtt, korosztálytól és sportágtól függetlenül.
Ha egy kliensed mérkőzését nézed, akár személyesen, akár felvételről, nézői vagy sportpszichológiai „szemüvegen” keresztül látod a történteket?
Ez attól is függ, milyen versenyt nézek éppen. A munka elején, amikor elkezdünk dolgozni valakivel, fontos annak megfigyelése, hogy a sportoló mit hogyan csinál, hogyan viselkedik, mi az, ami fejlesztésre szorul. Ilyenkor tehát egy kicsit szakmaibb nézőként vagyok jelen. De vittek már el úgy versenyre, hogy nem tudtam pontosan, mi vár rám. Azt mondták: talán dolgoznom is kell majd, de kizárólag akkor, ha a sportoló azt igényli. Végül vannak olyan versenyek is, ahol már úgy ítélem meg, számomra véget ért a munka. Például amikor Áront néztem az olimpián, már sokkal inkább csak drukkoltam.
Előfordult, hogy nagy távolságból kellett sportpszichológiai segítséget nyújtanod? Ugyanannyira hatékony ez, mint egy személyes konzultáció?
Ha már van mögöttünk a sportolóval egy hosszú távú háttérmunka, sokszor egy-egy mondat is elég. Lehet, hogy évek munkájába telik, de ilyenkor az az egy mondat is elérheti a megfelelő hatékonyságot. Nagyon gyakran írnak nekem a sportolók versenyek közben, mire én csak annyit írok, hogy „Tudod, mit kell csinálni!” vagy „Tudod, hogyan gyakoroltuk!”. Előfordul, hogy külföldön tartózkodó sportolókkal Skype-on keresztül foglalkozom – persze ez nem egészen olyan, mint egy személyes konzultáció, de könnyen hozzá lehet szokni, és nem tartom kevésbé hatékonynak.
Megesik, hogy egy sportoló egy nagyobb megmérettetést teherként él meg?
Hát persze! Sőt, igen gyakori. Közhelynek tűnhet, de a sportoló azért megy, hogy nyerjen. Vannak azonban olyan versenyek, amelyek különösképp megterhelőek. Például egy olimpiai bajnoktól négy év múlva elvárják a címvédést, és az a mérkőzés pont ezért egy kicsivel stresszesebb lehet. Lehet megterhelő egy kvalifikációs verseny is, gyakorlatilag minden olyan mérkőzés, amelyen sok múlik. De ez szubjektív. Bármi lehet nyomasztó, amit a sportoló annak él meg. Nagyon fontos, hogy a sportolók élvezzék, amit csinálnak, azonban ezt könnyen beárnyékolhatja a feszültség. Meg kell tanulni kezelni ezt a terhet, amiben egy pszichológus sokat segíthet.
Tapasztalataid szerint vannak olyan sportpszichológiai módszerek, amelyek kiemelt hatékonysággal rendelkeznek?
Inkább úgy mondanám: egyes módszereket sokkal gyakrabban használnak sportolók felkészítése során, mint bármely más pszichológiai konzultációkon, terápiákon. Ilyen például a mentális tréning, amely tulajdonképpen fejben sportolást jelent. Ilyenkor részletesen elképzeljük mozdulatainkat, valamint a terepet, és így gyakorolunk ki például egy adott mozdulatsort. Más képzelet alapú technikák is, mint az imagináció vagy a vizualizáció, is sokat segíthetnek, hiszen ezeknél mind
elképzelünk, elsajátítunk, elgyakorolunk.
Sportolóknál kiemelten fontos a relaxációs technikák elsajátítása is, hiszen van, hogy csak 5-10 perc áll rendelkezésre a mérkőzések között a pihenésre. A fókuszált figyelem, valamint a testtudat fejlesztése is fontos, így például a sportolók képesek lesznek pulzusukat a megfelelő tartományban tartani.
Hogyan érzed magad egy-egy kliensed sikerénél, tudván, hogy aktívan segítetted őt ezen az úton?
Nagyon jól, álságos lenne azt mondanom, hogy nem. Tudom, hogy a sportolóm erről álmodott, ezért természetesen én is nagyon örülök neki. Így van azonban fordítva, kudarc esetén is – ilyenkor is rendkívül empatikusan tudok érezni, különösen, ha gyerekekről van szó. Ekkor meglehetősen nehéz szerepben maradni. Így tehát azt sem állíthatom, hogy Áron olimpiai győzelme alatt nem ugráltam örömömben.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
