A „fekete pedagógia” ötven árnyalata

Mit jelent a „fekete pedagógia”? Milyen típusai vannak és ezek milyen arányban jelennek meg? Milyen hatásai lehetnek az iskolai sérelmeknek a gyermekek pszichés egészségére nézve, és hogyan ezek ellen tenni? Következő cikkünkben ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni.

Először valószínűleg meglepő lehet olvasni erről, hogy „fekete pedagógia”, hiszen a legtöbb esetben a pedagógiához pozitív asszociációk társulnak, míg a fekete a divatot leszámítva inkább szomorúságot és lehangoltságot kelt az emberben. A „Fekete pedagógia. Értékelés az iskolában.” című könyv szerzői művükben kiemelték, hogy az iskolában tetten érhető „fekete pedagógiáról” való beszéd nem azért történik, hogy meginogjon az iskolába és a pedagógusokba való bizalom, illetve e cikk sem ebből a célból íródott. Itt nem arról van szó, hogy az iskola vagy akár a pedagógus rossz lenne. Azonban nem lehet tagadni, és a szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy

vannak olyan pedagógusok által alkalmazott módszerek, amelyek negatívan hatnak a diákokra és ártanak nekik.

Azt is fontos tisztázni, hogy itt nem egy normatív tartományt keresünk, hogy milyen a jó pedagógia és milyen a „fekete pedagógia”, hanem a tanulói élményekben tükröződő valóság megismerésével próbálunk közelebb jutni az iskolai „fekete pedagógiai" hatások jelenségéhez.

Honnan ered a „fekete pedagógia” jelensége és mit takar ez a fogalom?

De mit is jelent a „fekete pedagógia” kifejezés? Maga a fogalom Katherina Rutschky nevéhez fűződik, aki 1977-ben megjelenő könyvében leírta, hogy a felnőttek a családi nevelési környezetben és intézményes keretek között is visszaélhetnek a gyermek alárendelt helyzetével, és ezzel árthatnak neki. A „fekete pedagógia” vagy más néven „mérgező pedagógia” jelensége azokra a káros és elnyomó, a tanárok által alkalmazott pedagógiai módszerekre utal, amelyek a tanulókban „időben távolra ható módon testi, lelki sérülést okoznak, negatívan befolyásolják a gyermek/fiatal testi-lelki-szellemi egészségét”.

Jellemző rájuk az erős negatív érzelmi töltet, az élményszerűség, illetve az, hogy keletkezésük kapcsolódhat tudatos pedagógiai tevékenységhez vagy spontán eseményekhez, hatásuk azonban rendszerint aktuálisan rejtve marad, és hosszú ideig lappang. Ilyen „fekete pedagógiai” sérelem történhet rendszeres gyakorisággal, de egy egyszeri élménynek is lehet káros hatása a tanuló életére.

Milyen típusait különíthetjük el a „fekete pedagógia” hatásainak?

Jellemzően két típust különböztethetünk meg:

1.      Vannak a megélt hatások, amelyek közé sorolhatjuk azokat az ártalmakat, amelyek bár károsan hatnak a gyermekre, de az érintett, aki elszenvedi nem is tudja, hogy másképp is lehetne, ezeket a negatív hatásokat a tanulói lét szükséges velejárójának tekinti. Ezek alapján ezeknek az  ártó hatásoknak a forrása lehet például az iskola rossz egészségügyi helyzete, a szülőknek való megfelelési kényszer vagy a nem kompetens oktatás az iskolában.

2.      Illetve vannak az átélt hatások, amelyek közé azokat a káros élményeket sorolhatjuk, amelyek

a tanulóra érzelmileg rögtön hatást gyakorolnak, és intenzív negatív élményként raktározódnak el benne.

Ezek az élmények a tanulók életét aktuálisan megkeserítik, de el is nyomhatják őket más erősebb pozitív vagy negatív élmények hatásai. A szerzők kiemelték, hogy ezekből az élményekből fognak később kikerülni azok a legerősebb, még felnőttkorban is felidézhető sérelmek, azok a „fekete pedagógiai" hatások, amelyek kutathatók. De fontos kihangsúlyozni, hogy ezekre a hatásokra nem szándékos ártásként tekintünk.

Egy kutatásban 532 főiskolai és egyetemi tanulót vizsgálva azt találták, hogy a megkérdezettek háromnegyede (401 fő, 75,4%) számolt be valamilyen maradandó iskolai sérelemről, 2,8%-uknak bár volt valamilyen sérelme, de nem szerette volna leírni, s a megkérdezettek csupán ötöde (21,8%) jelezte, hogy nem őriz erős, negatív élményt magában a korábbi iskolás éveiből. Ebben a kutatásban tartalmilag is elemezték a sérelmeket, amelyeknek két nagy csoportját különítették el:

1. az értékeléssel összefüggő sérelmek (60%) és 2. az értékeléssel nem összefüggő, egyéb sérelmek (40%).

Az értékeléssel összefüggő sérelmek közé sorolható a megalázás, megszégyenítő értékelés és büntetés (39%), a tanulmányi teljesítmények igazságtalan értékelése (33,7%), a személyiség becsmérlése (19,3%), a sztereotípiákból fakadó negatív megítélés (14,72%), a gyerekek kisebb csoportjait vagy az egész osztályt érintő sérelmek (13,5%), illetve a teljesítmény értékelésének módjával összefüggő sérelmek (5,52%).

Míg az értékeléssel nem összefüggő, egyéb sérelmek közé sorolható a lelki terror, a rettegés, az erős fenyegetettség érzését kiváltó személy vagy esemény (26,4%), az enyhe fizikai agresszió (20,9%), a súlyos fizikai és verbális agresszió (14,6%), a meggyanúsítás (13,2%), a segítségadás elmulasztása és a cserbenhagyás (12,27%), a rendszeres fenyegetés (5,5%), illetve a bizalommal való visszaélés, a szexuális zaklatás, az iskolai balesetek átélése, a szeretett tárgy elkobzása vagy eltulajdonítása, valamint a vélemény korlátozása (kevesebb, mint 5%).

Egy másik kutatásban 403 tanulót (11-18 évesek) kérdeztek aktuálisan az iskolai sérelmeikről. 

A megkérdezettek óriási többsége, 89,6%-a számolt be olyan negatív iskolai eseményről, mely a tanárok módszereiből fakadt, míg csak 9,4%-nak nem volt eddig ilyen jellegű sérelme.

A gyerekek teljes mintáját tekintve különbség volt az egyetemisták mintájához képest, itt az esetek kisebb aránya kötődik az értékeléshez (45%), mint más történésekhez (55%).

Hogyan hatnak ezek az iskolai sérelmek a gyermekek pszichés egészségére?

A iskolai „fekete pedagógiai" jelenségek legsúlyosabban a sérelmet elszenvedő gyermek személyiségére hatnak, az ő testi-lelki egészségének károsodásában fedezhetők fel. Az iskolai sérelmet átélő gyermekek befelé fordulókká váltak, a kapcsolataikban bizalmatlanság jellemezte őket, az újabb sérelmektől való félelmükben visszahúzódtak, ezáltal mintegy kirekesztették magukat fontos tevékenységekből, illetve az emberi érintkezésben rutintalanná és félszeggé váltak. A negatív élmények hatására megrendül a gyermek önértékelése, ahelyett, hogy reálisan látná önmaga lehetőségeit, kishitűvé válik, ami korlátozza ambícióit és későbbi sikerességét.

Mindez állandó szorongással társulva könnyen megbetegítheti a gyermekeket, gyakran megjelennek náluk pszichoszomatikus tünetek, ezek a panaszok leggyakrabban az általános iskolások körében fordulnak elő. Ezekre a gyerekekre jellemző lehet még az iskolai alulteljesítés, a hirtelen romló iskolai teljesítmény, az osztályból való kirekesztettség és a szegényes szociális kapcsolatok az osztályon belül.

Szélsőséges esetben akár az iskola kerülése és elutasítása is megjelenhet a sérelmet átélt gyermekben.

Ezek a „fekete pedagógiai” hatások akár életre szóló nyomot is hagyhatnak a tanulókban.

Mit lehet tenni az intézményes nevelés keretei között a „fekete pedagógia” hatásai ellen?

Az egyik ilyen megelőző dolog lehet a tanulói sajátosságokat figyelembe vevő, ezáltal számukra érdekes, pozitív feszültséget okozó, lehetőleg mindenki számára minél több pozitív élményt jelentő, eredményes oktatás. A megfelelő és eredményes oktatáshoz elengedhetetlenül fontos a tanulók megismerése, amely valódi ismeretet jelent, és nem az előfeltevésekből kialakuló képet. A gyermekek valódi ismerete alapján fognak tudni a pedagógusok mérlegelő és értelmező tanári gondolkodást kialakítani a diákok felé, hiszen így meg lehet érteni a másságot, és könnyebb tolerálni az eltérő viselkedést.

„Az önmagában bízó, a szakterületén magabiztos, a pedagógiai feladatok megoldására felkészült, érzékeny, pedagógiai fantáziával rendelkező pedagógus a legvédettebb a fekete pedagógia hatások elkerülésében”. Ha egy tanár elbizonytalanodik, a munkájában vagy a tekintélyében veszélyeztetettnek érzi magát, akkor kénytelen lesz inkább önmagára fókuszálni a tanulók helyett. Ilyenkor könnyen kialakulhat az a helyzet, amikor

a tanárok személyes támadásként élik meg a diákok egyes megnyilvánulásait, és ez „fekete pedagógiai” módszerekhez vezethet.

Pedig ezek nem a tanár személye ellen irányulnak, inkább a saját tudatlanságukról, motiválatlanságukról vagy tapintatlanságukról árulkodnak. Véleményünk szerint fontos lenne beépíteni ezt az elméleti és kutatási alapokon nyugvó, tapasztalati tudást a jelenlegi tanárképzésbe. Ezzel elősegítenénk, hogy a jövő pedagógus generációja tisztában legyen ezzel a jelenséggel, és képes legyen elkerülni a megjelenését a saját munkája során.

Látható tehát, hogy milyen fontos megismernünk a „fekete pedagógia” jelenségét és természetét, illetve elengedhetetlenül szükséges, hogy foglalkozzunk ezzel a témakörrel. A kutatások eredményei alapján tisztában vagyunk az iskolai sérelmek és a  „fekete pedagógiai" módszerek rengeteg káros hatásával, amelyek erőteljesen hatnak a gyermekek életére és pszichés jóllétére.

A téma fontosságának hangsúlyozása mellett a cikk végén szeretnénk kiemelni, hogy a "fekete pedagógia" jelensége a tanárok többségére nem jellemző. Rengeteg a pozitív pedagógiai módszereket használó, támogató, motiváló pedagógus. Lelkiismeretesek, segítőkészek, akik példaként állnak gyermekeink előtt, így fontos lenne, hogy a társadalom ezt lássa, és megbecsülje a munkájukat.