A csalás nehéz téma, mégis olyan könnyen megeshet bárkivel. A profi sportolóknál a dopping jut először eszünkbe mint „könnyebb megoldás”, de a hobbi játékosok, a társasjáték-kedvelők és sok más játékos körében sem ismeretlen kifejezés.

De vajon miért csalunk? Mi történik az agyunkkal abban a pillanatban, amikor a futóversenyen lerövidítjük a távot vagy kártyakeverésnél eggyel kevesebbet húzunk fel, mint kellene? Nem buzdítok senkit csalásra, hisz szabály, hogy nem csalunk, sőt, morálisan és erkölcsileg sem fér össze a sportszerűséggel. Viszont igenis vannak magyarázatok arra, miért is csalunk. Bár ezek nem oldoznak fel bűneink alól, így kérlek, a következő magyarázatokat ne próbáljátok ki otthon és a sportpályán se! Hiába valós tények, mégse csaljatok!

Miért érezzük azt a pillanat hevében, hogy mégis csalnunk kell?

A profi sportolókat gyakran ellenőrzik és ezer bíró és megfigyelő próbálja kiszűrni a csalás lehetőségét is. A hobbisportoló viszont kevésbé érzi kockázatosnak, ha néha-néha félreteszi őszinteségét és lelkiismeretét.

Evolúciós szemszögből mindig úgy kell cselekednünk, hogy az számunkra előnyös legyen. Minden tettünkkel törekednünk kell arra, hogy a legkisebb erőbefektetéssel a legnagyobb sikereket érjük el. Bár sokszor hosszas előkészületek előzik meg,

a csalás mindig szituációfüggő,

mindig a pillanat hozza a lehetőséget. Rengeteg dopping-ügy évek munkája, de a kisebb, amatőr játékok során kevésbé érezzük kockázatosnak a csalást, így a lebukástól is kevésbé félünk. A pillanat hevében agyunk azt diktálja, hogy spóroljunk energiánkkal és találjuk meg a könnyebb utat. A döntés abban a pillanatban számunkra helyesnek tűnik, így máris helytelenül cselekszünk.

A győzelem érdekében sokan bármire képesek. A versenyszellem messzire viheti a sportolót és sok sikert érhet el vele. Viszont minél inkább jelen van ez a versengő mentalitás, annál inkább fennáll a csalás veszélye, vagy legalább is az a tény, hogy megfordul az agyunkban a lehetőség és az ötlet. Persze nem mindenki hajlandó feláldozni mindenét a győzelem érdekében, de ha csak egy apró porcikánk is kívánja, máris megjelenik a szándék is. A kérdés az, mit kezdünk vele?

Aprócska cselből óriási botrány

A játék alatt személyiségünk megköveteli, hogy bebizonyítsuk, okos és taktikus játékosok vagyunk. Ha épp vesztésre állunk, még nagyobb késztetést érzünk, hogy igazoljuk magunkat és törjük magunkat, hogy bebizonyítsuk, mindent bevetünk a siker érdekében. És akkor megjelenik a csalás halovány gondolata. E pillanatban a csalás is épp olyan okos és taktikus lépésnek tűnik. Lehet, hogy csak egy apró trükknek hisszük, amit követ még egy, de így szép lassan egy hatalmas bajjá nő az ártatlan csel.

Sok esetben az erőviszonyok kiegyenlítésének érdekében tartjuk jó döntésnek a csalást. Hátrányban érezzük magunkat, mert azt hisszük, ügyesebbek, tehetségesebbek az ellenfeleink. Úgy érezzük, gyengébbek vagyunk, van valami hiány, amit feltétlen kompenzálni szeretnénk. Arról nem is beszélve, hogy manapság vannak olyan sportok, ahol olyannyira hajszolják az újabb rekordokat, hogy szinte a csalást érzik az egyetlen és legjobb döntésnek. Lance Armstrong doppingbotránya körül ő azt nyilatkozta, a kerékpárversenyeken

szinte mindenki használ teljesítményfokozót,

ezért döntött ő is így. Ha mi is azzal a hozzáállással játszunk, hogy más is biztos csal, akkor mi is sokkal nagyobb hajlandóságot mutatunk rá, ezzel is egyensúlyba szeretnénk hozni az erőviszonyokat. A kérdés csak az, meg tudunk-e birkózni lelkiismeretünkkel?

Kit verünk át? Magunkat vagy mindenki mást is?

Sok sportolónak eltér a motivációja. Van aki magának, de van aki másnak szeretne bizonyítani. Ha saját magunkat szeretnénk igazolni, úgy a lelkiismeretünk is sokkal erősebb. Azok, akik mások érdekében szeretnének bajnokok lenni, nagyobb eséllyel próbálnak más megoldást találni.

Amikor versenyhelyzetben vagyunk, testünk és lelkünk is más üzemmódba kapcsol. Ilyenkor kibillenünk normális egyensúlyunkból, csökken az energiaszintünk, fáradunk, ugyanakkor összpontosítunk és gondolkodásmódunk is a cél érdekében ketyeg. Ebben az esetben is a legkisebb energiabefektetést tartjuk szem előtt, ezért agyunk is a versenyre koncentrál. Olyannyira beszűkül, hogy a jobb eredmény érdekében akár csalnánk is, hisz nincs az az agyi funkció, ami ezt felülbírálná.

A pillanat hevében épp a rövidtávú terveinket próbáljuk megvalósítani. Ilyenkor a hosszú távú célok elhalványulnak, kevésbé lesznek fontosak. Mivel a csalás rövidtávú megoldás, nem számolunk azzal, hogy hosszú távon ez milyen nehézségeket, esetleg kizárást okoz. A lebukás félelme pedig olyan negatív stressz, ami csökkenti a koncentrációinkat, jókedvünket, így a teljesítményünket is.

Szerencsére mi ennél többek vagyunk.

Egy-egy megmérettetésre rengeteget készülünk, mind testileg, mind mentálisan. Nagyon fontos, hogy mindenki már kiskorában megtanulja, a fair-play az élet minden területén számít. Megfelelő edzésekkel és pszichológiai segítséggel nem lesz szükségünk csalásra, hisz a nehéz helyzetben is képesek leszünk jó döntéseket hozni és a maximumot nyújtani. Az igazi sportoló tudja, nem önmagában a teljesítményünk számít igazán, hanem mi magunk, miközben teljesítünk.