A féltékeny ember akkor is farkast kiált, ha nincs semmi veszély

„Már megint kinek írogat?” „Rég haza kellett volna érnie a munkából. Felhívom, hogy hol jár.” „Már biztosan nem kíván.” Sok ember számára ismerős lehet egy olyan kapcsolat, ahol a partnert mindenáron irányítani és ellenőrizni akarja a társa. Elolvassa az üzeneteit, megtiltja, hogy bizonyos emberekkel találkozzon, sőt még régi barátai is tiltólistára kerülnek. A kapcsolatokban megjelenő tettlegesség leggyakoribb oka a féltékenység. Mégis mi ez a zöldszemű szörny, az evolúciós folyamatok adaptív intuíciói vagy lelki zavar? Mikor járhat hasznos és mikor pusztító következményekkel a féltékenység? Mikortól tekinthetjük betegesnek? Cikkünkből kiderül.

Cikkünket egy Shakespeare idézettel kezdenénk:

„Uram vigyázz, hogy féltékeny ne légy! / A zöldszemű szörny csak kacag az étken, / amelyből él. Ki szarvát tudva hordja, / s a nőbe nem szerelmes, boldog az. / De jaj, mily szörnyű perceket darál, ki / félt és szeret, gyanakszik és imád.” (Shakespeare Othello, a velencei mór. III. felvonás, 3. szín. Fordította: Kardos László)

Féltékenység és féltékenység között nagy lehet a különbség. Fontos leszögezni, hogy maga a féltékenység járhat hasznos, illetve pusztító következményekkel is. Például ez az érzés segíthette az ősembert a szorongató fajfenntartási probléma megoldásában, hiszen a féltékeny férfiak nagyobb valószínűséggel maradtak kizárólagosan elkötelezettek saját utódaik iránt, nem fordítottak energiát vetélytársaik gyermekeire. Olyan ősöktől származunk, akik számára az volt az adaptív, ha több kígyót sejtettek a fűben, mint amennyi létezett, ugyanis tévedéseik lehetséges következménye merőben különböző volt. Haselton, Buss és DeKay (1998) hibakezelés elmélete azt mondja ki, hogy az evolúciós folyamatokban előnyben részesülnek a kevésbé veszélyes következményekkel járó hibák és tévedések, mert ezáltal is csökken a fatális tévedések esélye. Mit jelent ez a féltékenység esetében? Két lehetséges tévedést követhetünk el, az egyik, ha hibásan azt feltételezzük, hogy párunk hűtlen, a másik pedig annak az esete, hogy bízunk társunk sírig tartó hűségében, aki viszont más karjaiba veti magát.

Evolúciós szempontból a természetes szelekció azokat támogatja, akik a legkisebb figyelmeztető jelre is éberen reagálnak.

Paul, Foss és Galloway (1993) felmérése arra irányult, hogy mennyire bíznak általában az emberek párjuk hűségében. Eredményeik szerint a nők 45 százaléka biztos volt abban, hogy párjuk sosem csalta meg őket, 41 százalékuk meg volt győződve társuk hűtlenségéről és 14 százalékuk bizonytalan volt benne. Ami a férfiakat illeti, 36 százalékuk nem kételkedett partnerük hűségében, 28 százalékuk viszont biztosan állította, hogy megcsalják, míg 36 százalékuk nem tudta eldönteni, hogy párja hűséges-e vagy sem.

Mikor beszélhetünk patológiás féltékenységről?

A paranoiás féltékenység elnevezésére használjuk az Othello-szindróma kifejezést, mely – a fentebb idézett – William Shakespeare Othello című művének velencei főhőséről kapta a nevét, aki túlzottan féltékenykedett egyébként hűséges feleségére. A felmérések szerint közel minden nő és férfi élete során megtapasztalt már legalább egy féltékenységtől túlfűtött helyzetet (Buss, 2000). A vizsgálatban megkérdezettek 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy féltékenységüket időnként nehezen tudták kordában tartani. Továbbá azok a személyek, akik féltékenynek tartották magukat, azok közül 38 százalék állította azt, hogy féltékenységükben bántalmazni akartak valakit. Az általános vélekedés szerint nem az a beteges, ha valaki féltékeny, hanem az, ha alaptalanul azt hiszi, hogy a szeretett párja hűtlen hozzá.

A kórosan féltékeny személyek minden apró dologból arra következtetnek, hogy párjuk megcsalja őket.

Gyakran előfordulhatnak náluk vizuális és esetenként auditoros hallucinációk, amelyben a féltett társat éppen más személy karjai közt látják. Patológiás esetben a féltékenység annyira elhatalmasodhat az illetőn, hogy akár tettlegességig is fajulhat. A valóságban a legtöbb, ebben a kórképben szenvedő páciens férfi, és képesek pokollá tenni az általuk szeretett személy életét örökös kételkedésükkel. Ennek oka talán abban rejlik, hogy a kultúránkban a nők számára „megszokott”, ha megcsalja őket férjük, de a férfiakat nagy szégyen éri, ha megcsalják őket, ezért a nők hűtlenségét akár erőszakkal is viszonozhatják.

Wilson és Daly (1996) bántalmazott nőkről szóló tanulmányukban a nők, akik közül sokan orvosi segítségre szorultak férjük agressziója miatt, nagy arányban állították, hogy párjuk féltékenységi rohamukban emelt kezet rájuk. Emellett arról számoltak be, hogy férjük igyekszik távol tartani őket a barátaiktól, minden percükről el kell számolniuk, gyakran ócsárlással kívánja elérni azt, hogy az asszony megtörjön.

Kiváltó okok

• Erekciós zavarok. A klinikai esetekből az derül ki, hogy az Othello-szindrómás férfiak gyakran impotensek, mely szexuális féltékenységre serkenti őket. Ennek evolúciós magyarázata az lehet, hogy az őskori kontextusban az impotencia a társ elvesztésének veszélyét jelezte.
• Alkoholizmus. Nem túl szoros az együttjárás az alkoholizmus és a féltékenység között, egy vizsgálatban az alkoholista férfiak 27 százaléka volt kórosan féltékeny (Shrestha, Rees, Rix, Hore & Faragher, 1985). Többféleképpen magyarázható az összefüggés. Egyrészről az alkohol oldja a gátlásokat, szabadjára engedi az elfojtott indulatokat. Másrészt az alkohol gyanakvást szülhet a semmiből, azáltal, hogy eltorzítja az észlelést. Továbbá az alkoholfüggők feleségeinek egy idő után elegük lehet abból, hogy férjük az aktus ideje alatt is részeg, így a nők inkább elhárítják párjuk közeledését. Ez azonban a férfiakban gyanakvást kelt, véletlenül sem jut eszükbe az, hogy párjuk azért nem vonzódik már hozzájuk, mert erőteljesen alkohol árad már a bőrükből is. Ehelyett a férj felesége hűtlenségére gyanakszik.
• Vonzerő különbségek. Gyakran számos probléma forrása, hogy különböző vonzerővel rendelkező emberek találnak egymásra. Nem feltétlenül igaz az a szóbeszéd, hogy mindig a csúnyácska felek féltékenykednek, a vonzóbbak sosem, hiszen

a féltékenységet nem önmagában a külső adottságok váltják ki, hanem egy pár tagjainak vonzereje közti különbség.

Azaz a „10-es” feleséggel élő „8-as” férfi szignifikánsan nagyobb eséllyel lesz féltékeny, mint az a „6-os” nő, akinek a férje is „6-os”. Akik abban a hitben élnek, hogy társuknál értékesebbek, könnyebben bonyolódnak alkalmi kapcsolatokba (Hatfield, Utne & Traupmann, 1979). A vonzóbb fél kisebb valószínűséggel lesz féltékeny, hiszen tudja, hogy könnyen talál új partnert magának. Ellenben a kevésbé vonzó fél sokkal szerencsésebbnek tartja magát ebben a párkapcsolatban, amiért ilyen vonzó partnere van, viszont hamarabb is érzi magát veszélyben, emiatt féltékenységi reakciói gyakran erőteljesebbek.

• A nők nemi vágyának csökkenése. Az esettanulmányokból az derül ki, hogy az Othello-szindrómát számos esetben a feleség csökkent szexuális érdeklődése váltja ki. A kényszeres féltékenységben szenvedő férfi állandó félelemteli gondolata, hogy „ha velem nem tud kielégülni az asszony, akkor nyilván valaki mással elégül ki” (Shrestha et al., 1985, 284. oldal). Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy számos eset kiválthatja a nők nemi vágyának csökkenését, például a menopauza.
• Sokkoló szülői példa. Növeli a felnőttkori féltékenykedésre való hajlamot, sőt jó eséllyel hiperaktiválja a felnőttkori szexuális féltékenységet, ha valaki serdülőkorában szembesül szülei hűtlenségével.

Zárszóként annyit jegyeznénk meg, hogy gyakran a féltékenykedő partnerek fején találják a szöget, az apró jelek észlelése nyomán sejtésük beigazolódik. Ugyanakkor közel sem mindig ez a helyzet, s előfordul, hogy az illető inkább betegesen féltékeny. Sajnos sokan észre sem veszi, amikor párjuk átlépi azt a bizonyos határt. Ahogy a cikkünkből kiderül, rendkívül összetett a féltékenység témaköre. Sok elmélet szerint, ha a féltékenység mentes a végletektől, nem mániás, akkor a kapcsolat mélységére és elkötelezettségére utalhat. Viszont a patológiás féltékenység rendkívül romboló lehet, mellyel érdemes szakemberhez fordulni. A reális önértékelés, önbecsülés és az önmagunk iránti tisztelet lehet az megoldás kulcsa.