Hogyan hat a filmzene a karakterek megítélésére?

Ha filmzene, akkor bizonyára mindannyian fel tudunk idézni néhány ikonikus szólamot: Darth Vader bevonulása, a Karib-tenger kalózai kardozós jelenetei, vagy Hobbit-lak megpillantása. Egy új kutatásból érdekes dolgok derültek ki arról, hogy milyen funkciókat tölthet be a filmzene. 

A filmzene köztudottan befolyásolja a jelenetek hangvételét, ami elmehet az egészen groteszkig is, amikor például egy agresszív harcjelenet párosul békés, klasszikus zenével. De azt is pontosan tudjuk, hogy a horrorfilmek feleolyan ijesztőek sem lennének, ha pozitív hangulatú dalok szólnának a háttérben. A zene tehát felállít bennünk valamilyen előfeltételezést a film hangvételével, kicsengésével kapcsolatban, így a segítségével általában megbízhatóan be tudjuk jósolni, hogy egy vidám, könnyed vígjátékra, vagy nehéz érzelmeket felvonultató drámára számíthatunk. A kérdés, hogy vajon így van-e ez a szereplők esetén is – az ő megítélésükben is ennyit számít-e a hozzájuk kapcsolt zene?

Egy új olasz kutatásban ezt a kérdést vizsgálták, feltárva, hogy

a karakterekről alkotott képünkben is nagy szerepe van a zenének.

Alessandro Ansani és munkatársai, a Roma Tre Egyetemen 118 online résztvevőt vontak be a kutatásba, akik egy két perc hosszúságú filmjelenetet néztek meg. A jelenetben azt láthatták, hogy egy férfi lassan sétál egy régi épület oszlopos folyosóján az ablakok felé, majd megáll, kinéz, aztán kisétál a keretből. Az ablakokból a távolban a tengerpart látszott.

A jelenet alatt a résztvevők egy része az eredeti felvételbe behallatszó alapzajt hallotta, míg mások Szergej Rahmanyinov A holtak szigete című számát kapták aláfestésnek (ami egy baljós hangzású, szimfonikus mű), a többiek pedig könnyed jazzt, Bill Evans Like Someone in Love című számát.

A többi csoporthoz képest azok, akiknél a jazz volt az aláfestő zene, nagyobb empátiát éreztek a férfi iránt, és introvertáltabbnak gondolták a személyiségét. A Rahmanyinov-csoport ezzel szemben inkább lelkiismeretesnek gondolta a szereplőt. Mindkét csoport, aki kapott zenei aláfestést, összességében barátságosabbnak ítélte meg a férfit, mint akik csak a környezeti zajokat hallották. A jazz-csoport nagyobb valószínűséggel gondolta azt, hogy a szereplő egy kellemes múltbeli eseményre emlékezik, összehasonlítva a Rahmanyinov-hallgatókkal, akik hajlamosabbak voltak azt gondolni, hogy valamit tervez. Egy második, 92 tanulóból álló kísérlet nagyrészt ugyanezeket az eredményeket hozta.

Az eredmények kiemelik „a filmzene sokoldalú hatását a jelenet értelmezésére” – írják a kutatók. A magyarázat pedig? Az emberi agy úgy működik, hogy mindenhol információkat keressünk, állandóan próbáljuk értelmezni a környezetünket, és

ezért gyakran odaképzelünk olyan dolgokat is, ami nincs ott, hogy kiegészítsük a képet.

„Ahhoz, hogy megértsük egy regény vagy film cselekményét, ismernünk kell a szereplők céljait és személyiségét, és ha semmilyen információt nem kapunk erről, megpróbálunk felhasználni minden jelet, hogy kitaláljuk őket" – tették hozzá a kutatók. Úgy tűnik, hogy a zene is ilyen jelzésként működhet, mely lehetővé teszi számunkra, hogy megtippeljük egy személy motivációit és érzelmi állapotát.