A metakognitív hiedelmek olyan sémák, melyek a tudatunkban alakulnak ki, legfőképp önmagunkról. Ezek a tartalmak általában véve torzítják az önképünket, változtatják teljesítményünkhöz való hozzáállásunkat és reflexiónkat egyaránt. Erejük sokkal jelentősebb, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.
Először a fejlődéspszichológia homlokterébe pillantva találkozhattunk a metakognitív hiedelmekkel. Azok a gyermekek ugyanis, akik érzékenyebbek és önmonitorozóbbak, jobban támaszkodnak egy olyan fókuszpontra, mint például az önmagukról alkotott véleményük. Ha egy gyerek elhiszi magáról, hogy rossz matekból, sokkal valószínűbben fog rossz jegyeket hazahozni és kevésbé lesz képes arra, hogy megértse és képes legyen elmagyarázni a feladatokat. Ennek nem csupán az az oka, hogy az adott személy esetleg valóban gyengébb képességekkel rendelkezik, hanem az is, hogy más keretrendszeren keresztül fogja feldolgozni a körülötte lévő világot. Ilyenkor a hiedelmek - önmagunkról való tudásunk - blokkolja a képességeinket, mert beavatkozik a kognitív folyamatokba. Egy másik példát említve, azok az osztályok, ahol az oktatók előre jelzik egy csoport felé a várható eredményeket, azok a személyek valószínűleg azon a szinten is fognak teljesíteni. Hogyan lehetséges mind ez?
A kognitív rendszer rendkívül összetett. Számos részfolyamatból tevődik össze, melyek kialakítanak bennünk leképeződéseket (az adott feladatról, a világról, másokról, stb), így általában véve hatással lesznek a kiértékelési folyamatokra is. Ekkor a feldolgozás is megváltozik. Egy kísérletben két csoportra osztották a résztvevőket. Mindkét csoport ugyanazt az absztrakt nyelvi feladatot kapta, csak az egyiküknek egy nyelvtani tesztként tüntették fel a kihívást, míg a másik csoportnak azt mondták, hogy programozási feladatot fognak végrehajtani. A második csoport eredményei jóval gyengébbek lettek, mivel ők azt állították magukról, hogy nem értenek a programozáshoz, így a negatív attitűdjük a feladatmegoldási teljesítményre is kiült. A sikerorientáció alapköve nem véletlenül az, hogy az illető elhiszi: képes lehet a feladat megoldására. Habár Koriat (2006) kognitív pszichológus szerint ezek a hiedelmek mindig szélsőséges irányba torzítanak, számos kutatás felhívta a figyelmet arra, hogy a hiedelmek nem is feltétlenül olyan pontatlanok, többször akár előre is jelezhetik a valódi tudást. Egy, a közelmúltban futtatott kutatás eredményei is erre rímelnek.
105 résztvevő töltött ki egy online tesztet, melyben matematikai, egyenes arányossági feladatok szerepeltek. Olyan kérdéseket kell elképzelni, mint például,
„Ha 5 tehén 5 nap alatt 10 liter tejet ad, akkor hány nap alatt ad 50 tehén 100 liter tejet?”
A feladat megoldása egyszerű egyenes arányosságon nyugszik. A kitöltők a kérdés megválaszolása után saját teljesítményükre és belső érzetükre reflektáltak hét kérdésen keresztül. Többen visszajelezték a teszt során, hogy azt hitték, beugratós feladatokkal néznek szembe, amely csökkentette önbizalmukat a tesztet illetően. Azáltal, hogy így álltak neki a megoldásnak, kevésbé tudták kitalálni a feladat mögött húzódó arányossági szabályt, melyet már középiskolában megtanultak ezelőtt. Az lett a kutatás eredménye, hogy azok, akiknek belső érzése a helyes feladatmegoldás volt, valóban helyesebben oldották meg a kérdést. A legtöbb helyes válasszal azok szolgáltak, akik általánosságban is úgy ítélték meg, jól szokták megoldani a matematikafeladatokat. Még sem hihetjük azt, hogy a metakognitív hiedelmek pontosak, hiszen nem lehet kiszűrni azt, hogy önmagában a hiedelmek okozzák-e a gyengébb teljesítményt, vagy az illető csupán tisztában van saját képességeivel.
A sportpszichológiának egyik sarokköve a metakognitív gondolatok koordinálása. Az élsportban való teljesítménykényszer és nyomás elviselése majdhogynem lehetetlen anélkül, hogy képesek lennénk hinni magunkban! Ezzel máris elérkeztünk a cikk lényegi tartalmához, azaz, hogy mi lehet a metakogníció pygmalion effektusa. Az ember képes arra, hogy mindenben önigazolást keressen, ez is egyfajta kudarckerülési mechanizmusként működik bennünk. Ha úgy állunk egy feladathoz, hogy az alapvetően nem fog sikerülni, és az a jövendölés beteljesedik, nem éljük meg olyan kudarcként, mintha arra számítottunk volna, hogy esetleg sikerrel járunk. Ez egyfajta önsorsrontásként is értelmezhető, ha azt nézzük, hogy nem produktív magatartás, és lekorlátoz bennünket hosszútávon. Ha van egy nehézség, amit tudatosan vagy tudattalanul is úgy oldunk meg, hogy hátráltatjuk önmagunkat, az gyakorlatilag olyan, mintha lenne egy autónk, aminek kilyukadt egy kereke, erre mi a maradék hármat is kilyuggatnánk. A sikeres vállalkozók önbeszámolói alapján kiderült, hogy az igazi siker a záloga az, ha ezeket az attitűdöket képesek vagyunk kontrollálni és nem hagyjuk elhatalmasodni rajtunk!
Mit tanácsol a pszichológus azokra a helyzetekre, amikor a negatív gondolatok eluralkodnak rajtunk és rontják teljesítményünket?
Nem kell úgy tennünk, mintha nem lennének önmagunkkal szemben negatív érzéseink.
Álljunk úgy a kérdéshez, hogy tudomásul vesszük, mit érzünk az adott kihívás mentén, de ezeket képesek lehetünk ignorálni. Ha így teszünk, lehetőséget biztosítunk valódi tudásunk és képességeink kibontakoztatására.
