Kinek mi a hűség? Hogyan jelennek meg párterápiában a felek gyermekkori énjei? Mit okoz a trauma a személyiségben? Cél a technikai kütyük teljes korlátozása a családban? Sok más mellett ilyen kérdéseket feszegetett a Magyar Családterápiás Egyesület 33. vándorgyűlése.
Április utolsó vasárnapján ért véget a Magyar Családterápiás Egyesület 33. vándorgyűlése, melyre ezúttal Sopronban, a hűség városában került sor. Ennek megfelelően a konferencia hívószavai idén a hűség, a lojalitás és a kötődés voltak. E mentén állt össze a vándorgyűlés programja, azonban a két és fél napos rendezvény messze túlmutatott a hívószavakon, és a családterápia módszeréhez híven, nagyon sokszínűen mutatta be azokat a területeket, melyeken családterápiában képzett szakemberek a mindennapokban dolgoznak. A következőkben előadások felidézésével igyekszünk átadni az idei vándorgyűlés üzenetei közül néhányat, mely, ahogyan már megszokhattuk, idén is nagyon családias, oldott és baráti hangulatban telt.
Kísér(t) a múlt
Péntek délután került sor az előadásra, mely azzal foglalkozott, hogyan lehet a konfliktust kötődéssé alakítani párterápiában. Mert ahogyan Iszlai Zoltán mondta: konfliktus ott alakul ki, ahol kötődés is van, ezért a megfelelő terápiás technikák megválasztásával lehet változást előidézni a körkörösen ismétlődő, konfliktusos interakciókban. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt fontos szem előtt tartanunk, hogy
az ülésen nemcsak a pár tagjainak jelenbéli, felnőtt személyisége, hanem a gyermeki részük is ott ül,
ezért muszáj foglalkozni azzal, hogy milyen minták, forgatókönyvek kódolódtak be a korai években. Iszlai azt mondta, egyre inkább azt tapasztalja, hogy ezeket a korai években kapott forgatókönyveket ismételjük egész életünk során, úgy, hogy tudattalanul megkeressük hozzájuk az arra alkalmas szereplőket, férfiakat és nőket. Azonban ha nem vagyunk kellően reflektívek arra, hogy a saját gyermeki énrészünk mire érzékeny és szenzitív, hanem hagyjuk őket automatikusan érvényesülni és irányítani a párkapcsolatot, akkor nagyon könnyen alakulnak ki folyamatosan ismétlődő konfliktusok, melyeket a pár tagjai nem képesek önerejükből megszakítani, hiszen nem értik, hogy mi történik valójában, a felszín alatt – ehelyett a frusztráció és a harag önti el őket a helyzetben.
De hogyan férhetők hozzá ezek a gyermekkori énrészek? Ezzel kapcsolatban Iszlai nagyon kreatív, dramatikus módszert prezentált: bábokat hívva segítségül, a gyermekkori énrészek is helyet foglalnak az ülésen, külön székekben. Vagyis lesz egy báb, aki a pár egyik, és egy másik báb, aki a pár másik tagját jeleníti meg. Mindezt természetesen megelőzi egy hosszabb, feltáró beszélgetés a pár tagjainak a gyermekkoráról, hogy világossá váljon, ki mit is hoz a múltjából. Amikor pedig ezt már tudjuk, akkor el lehet kezdeni dolgozni a bábokkal. Például nagyon intenzív tud lenni érzelmileg, amikor a gondolatban felidézett kislány vagy kisfiú ott ül a klienssel szemben, egy másik széken, és arra kérik a klienst, hogy mondja el a gyermekkori énjének, hogy szerinte mire lett volna szüksége ennek a gyermeknek akkor, amikor a sebeket kapta a szüleivel való kapcsolatában? Hasonlóan mély érzéseket hozhat fel az az intervenció, amikor a terapeuta arra kéri a pár tagjait, hogy két ülés között írjanak levelet a gyermekkori énjüknek, amit aztán a következő ülésen elmondanak annak a kis bábnak. Ezek a technikák többnyire mély emocionalitás átélést hívnak életre, ami több szempontból is terápiás hatású lehet: egyrészt a gyermeki énjével foglalkozó tagban is változást hozó folyamatok zajlanak le, de legalább ugyanennyire fontos mozzanat, hogy
a másik fél előtt, aki szemtanúja a párja gyermekkori énjével való kapcsolódásának, feltárul az a sértett gyermek, aki ott él másikban.
Ez azért lényeges, mert így megérthetik a felek, hogy mi az, ami mozgatta eddig a másikat, empatizálhatnak vele, és hogy egyik fél sem rosszindulatból működik úgy, ahogy, csupán a korai évek nem adaptív forgatókönyvei alapján próbál kikecmeregni a megrekedt állapotokból, sajnos sikertelenül. A párterápia célja – mondta Iszlai –, hogy megértsük ezeket a gyermeki énrészeket, és ezt követően átadjuk az irányítást a felnőtt részeknek.
Dr. Moretti Magdolna pszichiáter, kiképző család-pszichoterapeuta előadásában a traumaelmélet kapott hangsúlyt a szombati nap indítójaként. Felvázolta, hogy milyen ego-state-ek (énállapotok) alakulnak ki a személyiségben, amikor az egyént trauma éri, és azt is, hogy ugyanezek az állapotok hogyan jelennek meg az egyén szintjén túl, a családi rendszerben is – tette mindezt úgy, hogy folyamatosan saját esetrészletekkel is alátámasztotta az elhangzottakat. Moretti 3 ego-state-ről beszélt:
- A Száműzöttek alatt a traumához köthető, elnyomott emlékeinket és érzéseinket értjük, melyek továbbvivődnek az életünk során.
- A Menedzser egy kritikus állapot a személyiségünkben, mely fél a Száműzött tartalmaitól, ezért mindenféle patológiás módon igyekszik megakadályozni azok felbukkanását.
- A Tűzoltók hasonló funkciót töltenek be, azonban az elnyomott múlttal szembeni védelmet impulzívabb módon valósítják meg: disszociálnak, vagy például önsértést, túlevést, túlzott maszturbációt provokálnak.
Ezek a működések azonban nemcsak az egyén, hanem a családi rendszer szintjén is megjelenhetnek, már csak azért is, mert ezek az állapotok generációsan adódnak tovább. Például a szigorú, érzelmileg elérhetetlen és teljesítményorientált apával azonosulva a fiú gyermek is ilyen férfivá válik, és hogy védje magát fájdalmas emlékeitől, ő maga is így fog kommunikálni, ebből a Menedzser állapotból saját fiával.
Ez azonban nem az ő saját hangja, hanem az apja szólal meg benne.
Moretti szerint a családban is vannak Száműzött tartalmak: ezek azok a titkok, családi tabuk, amikről tilos beszélni. A Tűzoltók állapotába pedig gyakran a gyerekek kerülnek, akik valamilyen patológia kialakításával (például evészavar) terelik el a figyelmet a kimondhatatlan tartalmakról a családban.
Mi a hűség, és mi hat a terápiában?
Ugyancsak a szombati nap folyamán került sor további két kiképző, Kozma-Vízkeleti Dániel és dr. Komlósi Piroska előadására is. Előbbi szakember – aki a Mindset szupervizorának is mondhatja magát – arról tartott egy elméleti, gondolkodásra sarkalló előadást, hogyan is értelmezik manapság párok a hűség fogalmát, és milyen értelmezésekkel találkozhat napjaink párterapeutája. Kozma-Vízkeleti arra mutatott rá, hogy noha azt gondolnánk, a hűség viszonylag egységes fogalom az emberek számára, ez valójában nincs így. Leggyakoribb megjelenési formája talán a lojalitásban van, amikor úgy érezzük, nem léphetünk félre és nem csalhatjuk meg a másikat, és ilyen értelemben a szexus, a szenvedély és az intimitás kizárólagosságában is. De a hűség iránti igény ugyanígy kifejeződhet abban is, hogy közös az érdeklődésünk a párunkkal, ezért elvárjuk, hogy a másik fél se kezdjen el valami olyannal foglalatoskodni, ami minket eddig sem érdekelt és soha nem is fog. Megjelenhet a hűség az önfeltárásban is: megválogatjuk és korlátozzuk, hogy kik azok, akiknek megmutatjuk legféltettebb belső titkainkat, és sokszor el is várjuk, hogy a párunk ezt ne tegye meg minden jött-menttel szemben, hanem leginkább mi legyünk azok, akik erre érdemesek. Ez egyaránt vonatkozhat az egyén, de a párkapcsolat belső ügyeire is. Ez utóbbira példa – mesélte az előadó –, amikor
a pár tagjai között az okoz konfliktust, hogy egyikőjük vagy mindkettejük kiviszi a feszültséget a kapcsolatból,
vagyis a belső ügyeiket (például a veszekedéseket) egyre inkább másokkal, például barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal beszéli meg. Ilyenkor a másik fél úgy érezheti, hogy elárulták, és kiadják azokat az intim témákat, amik csak kettejükre tartoznának.
Dr. Komlósi Piroska arról gondolkodott, hogy melyek azok a tényezők, amik a terápiás javulás hátterében állhatnak. Jelen esetben a nemspecifikus hatótényezők kerültek terítékre, amikor Komlósi a rogersi hármasról beszélt: a feltétel nélküli elfogadásról, a hitelességről és az empátiáról, valamint ezek családterápiás vonatkozásairól – hiszen tudjuk, hogy a családterapeuta az egyéni terápiától egy egész különböző helyzetben találja magát, amikor adott esetben egy egész család ül vele szemben, és mindenkivel tudnia kell empatizálni, mindenkit feltétel nélkül kell elfogadnia, és mindenki előtt hitelesnek, kongruensnek is kell maradnia. Egy nagyon fontos gondolat volt, hogy
az empátia nem csupán annyit tesz, hogy együttérzünk a klienssel,
mert azt is tartalmaznia kell, hogy képesek vagyunk nem beleragadva az érzelmekbe, felülemelkedni a helyzeten, és visszajelezni a kliensnek a saját állapotát. Komlósi hozzátette, hogy jól empatizálni akkor lehet, ha a terapeuta nem folyton azon gondolkodik, hogy mit kellene mondania vagy csinálnia, csupán hagyja magát ráhangolódni a másik emberre, és megy vele azon az úton, amit a kliens kijelöl a beszélgetésben.
Sokszínű workshopok
Az előadásokon kívül számtalan workshop is várta a résztvevőket. Szerepet kapott például a meseterápia, amikor a Révész Renáta Liliána által tartott workshopon a megbocsátás került a középpontba, és ezt a témát igyekeztek feldolgozni egy magyar mese segítségével. A foglalkozást vezető szakember egyik fő üzenet az volt, hogy
a megbocsátás mindig rajtunk múlik, és független a másik embertől.
Nem feltétele az, hogy bocsánatot kértek-e tőlünk, vagy hogy jártak-e kanosszát nekünk, hiszen az a belső folyamat, amikor fokozatosan elengedjük a haragunkat és neheztelésünket, a saját utunk. Sőt, a bocsánatkérés még nehezítheti is ezt az elengedést, mert megjelenhet egyfajta zsarolásként és siettetésként is, mondván „Most már bocsánatot kértem, úgyhogy jó lenne, ha túltennéd magad a dolgon és megbocsájtanál.” Azonban a valóságban ez nem ilyen egyszerű, nem biztos, hogy a másik fél már ott tart, hogy meg tud bocsájtani. A gyerekekkel szemben sem egy reális elvárás – mondta Révész –, hogy azonnal kérjenek bocsánatot a másik gyerektől, amikor az elvette az imádott sárga lapátjukat, ők meg ezért cserébe fejbe verték. A sértett, lapátjától megfosztott gyerek akkor és ott még haragszik, és meg kell neki engedni, hogy haragudhasson.
Dr. Bátki Anna és dr. Szondy Máté egy szülőcsalogatónak is mondható témát hoztak, amikor arra vállalkoztak, hogy a technikai kütyük életünkben kifejtett hátrányos és áldásos hatásairól gondolkodjanak. A klinikusok amellett érveltek, hogy a gyermeknevelésben
korlátozó szülőből sokkal inkább mentorrá kell előlépnünk,
vagyis olyan szülővé, aki szabályok és keretek között tudja tartani az eszközhasználatot. Azért is fontos például, hogy a gyermek ne üljön felügyelet nélkül a Youtube előtt, mert statisztikai adatok szerint hat, egymás után automatikusan felugró videó alatt jut el a gyermek erotikus tartalomhoz. Az okostelefonra és egyéb eszközökre vonatkozó szabályok meghozatala azonban a család egésze szempontjából is nagyon lényeges. Kulcskérdés, hogy van-e közös megegyezés arról, hogy milyen célból és alkalmakkor használják otthon ezeket az eszközöket, vagy pedig mindenki robotpilóta üzemmódban, a tudatosság teljes hiányában szívódik bele otthon a virtuális világba, eltávolodva ezáltal egymástól.
A teljesség igénye nélkül, ilyen kérdések és válaszok hangzottak el a Magyar Családterápiás Egyesület 33. vándorgyűlésén, melynek hangulatából, reméljük, sikerült valamit visszaadnunk.
Képek forrása: Magyar Családterápiás Egyesület Facebook-oldala.
