A vélekedésekkel ellentétben a félrelépések sokszor nem azért történnek, mert nincs otthon szex, vagy mert ne lenne jó, hanem egyszerűen azért, mert „mással más”. Ilyenkor sem maga a másik fél vonz minket igazán, hanem az, hogy vele az ember másnak élheti meg önmagát – mondta Dr. Almási Kitti a Feldmár Intézet által szervezett párkapcsolati beszélgetéssorozat nyitóestjén. A klinikai szakpszichológus szerint a bizalom (újjá)építésének kulcsa az önismeret és a másik megértése. A szakember ezen az estén többéves magánpraxisának tapasztalatait felhasználva kalauzolt el minket a hűtlenség és bizalom témájában. Hogyan lehet talpra állni a hűtlenség után? Visszaszerezhető-e a bizalom? Meg lehet-e előzni a félrelépést? Tudósításunkból minden kiderül!
Egyáltalán nem nehéz a hűtlenségről beszélni – indította Vízy Andrással, a program házigazdájával való beszélgetését Dr. Almási Kitti szeptember 19-én az Akvárium Klubban. A téma senki számára sem ismeretlen: vagy érintettek vagyunk, vagy ismerünk olyat, aki az, esetleg félünk attól, hogy érintettek leszünk.
„A férfiak még nem tudják, mennyire sokszor csalják meg őket”
A pszichológus szerint nem több a megcsalás, mint szüleink idejében, csak nyíltan felvállalhatóbb, kevésbé bünteti a társadalmunk. A hűség paradigmája megborult, a mai világ sokkal megengedőbben áll ehhez a kérdéshez. A hűtlenség összemosódott a kíváncsisággal és a lehetőségek megragadásával, olykor pedig már szinte előírásként fogalmazódik meg mindez, nyomást gyakorolva a párkapcsolatban élőkre. Egyre inkább azt sugallják, hogy természetes (sőt akár szükségszerű) kifelé vágyakozni, élnünk kell a felmerülő lehetőségekkel, különben lemaradunk valamiről.
A társadalom a nőkkel szemben is jóval megengedőbb a hűtlenség tekintetében. Ma már egy nő is „megteheti”, hogy félrelép, míg ez régen kizárólag a férfiak „kiváltsága” volt. Ebből adódóan mindig is inkább a nők félelme volt, hogy megcsalják őket; sokkal kidolgozottabb és megbízhatóbb rendszerük van arra, hogy felismerjék a gyanús jeleket. Így ügyesebben rejtik el a saját hűtlenségük nyomait, mint a férfiak, akik Almási Kitti szerint egyelőre nincsenek tisztában azzal, milyen gyakran csalják meg őket.
A hűtlenség relatív
Fontos tisztázni, hogy a hűtlenség mindig szubjektív. Arról a két emberről szól, akik a kapcsolatban benne vannak. A határaink különböznek, így
nem lehet sablonokat gyártani arra, mi elfogadható és mi nem.
Ezért szükséges minden párkapcsolatban ismertté tenni a „használati utasítást” egymáshoz, le kell kommunikálni a másik felé, hogyan gondolkodunk a keretekről. Habár sokszor hallani, hogy „szerintem én tisztességes voltam, nem csináltam semmi rosszat”, a hűtlenségben sosem az erkölcsökről van szó. A legfontosabb kérdés az, okozunk-e fájdalmat a másiknak, tudunk-e arról, ha szenved, értjük-e, mi az, ami bántja őt az adott szituációban.
Almási Kitti szerint sokan túlságosan kapaszkodnak ahhoz, hogy legyen valakijük, így hajlamosak lehetnek olyan túlzott lazaságot és engedékenységet ígérni, amit aztán nem tudnak betartani. Ez azért is kockázatos, mert az a viselkedés, ami az előre egyeztetett kereteken belül van, egyszerűen nem kérhető számon. Akkor sem, ha időközben rájövünk, mégsem tudunk eltekinteni tőle és mégsem tudunk annyira megengedőek lenni, mint amennyire szeretnénk.
Hogyan lehet talpra állni a hűtlenség után? Visszaszerezhető-e a bizalom?
A szakember szerint a bizalom (újjá)építésének kulcsa
az önismeret és a másik megértése.
A fókuszt sosem arra kell helyezni, mit tett a megcsaló fél, hanem arra, milyen utat járt be. (Egy érzékletes példa Almási Kitti paraxisából: a megcsalt feleség döbbenten eszmélt rá arra, mennyire pokoli lehetett a férjének, mi mindent kellett megélnie, mire a hűtlenségig eljutott, és teljességgel megértette őt.)
A megcsalt félnek el kell fogadnia önmagát, azzal a tudattal együtt, hogy ő megcsalható. Ha tudja szeretni magát, a sérülékeny részét, azt, ami elszenvedője volt a hűtlenségnek, egy olyan felülemelkedést élhet meg általa, ami nem csak önmagát, de a kapcsolatot is erősítheti. Akik eljutnak idáig és együtt tudnak maradni, újfajta mélységekről számolnak be: egyfajta hálát éreznek, mert a régi kapcsolatban megszületett valami új. Addig ismeretlen dolgokat ismernek meg önmagukból és a másik félből is.
Persze nem mindig lesz „happy end” a hűtlenség után, a mély önismeret ahhoz is közelebb vihet minket, hogy meg merjük fogalmazni, ha úgy érezzük, el kell hagynunk a párunkat, a családunkat, mert nem ez a mi utunk. Ilyesmiről azonban sosem szabad a kezdeti zaklatott állapotban dönteni, a düh, összeomlás, megalázottság, gyermeki regresszió alkalmatlanná tesz minket a reális gondolkodásra. Itthon még nem annyira elterjedt az ún. próbaválás, amely során pár hónapig, az indulatok csillapodásáig a felek külön utakon járnak (különköltöznek, új párkapcsolatokat keresnek, kipróbálják, milyen egymás nélkül), de a végső döntést még nem hozzák meg. Az alapvető hiba, amit ilyenkor el szoktak követni, hogy a megszokott közeg hiányából fakadó fájdalmat összekeverik a személy iránti érzelmeikkel. Ha idő előtt visszaugranak a kapcsolatba, nem dolgozzák végig a folyamatot, sokszor kiderül, hogy nem is a személyt, hanem csak a szituációt szerették és hiányolták.
Meg lehet valahogy előzni a hűtlenséget?
„Lelki értelemben nem vágyunk poligámiára. Elég egy emberrel elmélyülni” – mondja Almási Kitti. Szexuális értelemben, az ösztönök szintjén azonban nem a mélységre, hanem a sokféleségre vágyakozva könnyű elcsábulni. A vélekedésekkel ellentétben a félrelépések sokszor nem azért történnek, mert nincs otthon szex, vagy mert ne lenne jó, hanem azért, mert „mással más”. Ilyenkor sem maga a másik fél vonz igazán, hanem az, hogy vele az ember
másnak élheti meg önmagát.
Mindig az a legizgalmasabb, ha önmagunkról derül ki valami, ha saját magunkból látunk mást és újat – magyarázza a pszichológus. A hűtlenség kapcsán igazi mumusnak számít az unalom, a megszokás – sokan rettegnek attól, hogy a rutin, a szürke hétköznapok, a minőségi idő csökkenése kifelé fordítja a párjuk figyelmét. Almási Kitti úgy fogalmaz, ilyenkor nem a kapcsolat, nem a másik, hanem az én válik unalmassá. Az új partner tükrében pedig kevésbé unalmasnak láthatjuk magunkat, mert nem néz elég régóta, nem ugyanazokat a rutinokat mutatjuk magunkból. Emiatt nagyon fontos, hogy a párkapcsolatunk is folyamatosan megújuljon.
„Lelki értelemben nem vágyunk poligámiára. Elég egy emberrel elmélyülni”
Fotó: Halmai Gyöngyi
Ha elkezdjük azt érezni, hogy távolodunk egymástól, az gyakran a másik felé irányuló haragot vált ki. Almási Kitti azt javasolja, tegyük félre az indulatainkat, és legyünk annyira jók, hogy a partnerünk ne akarjon mással lenni. Ha erre nem megalázott pozícióként tekintünk, hanem úgy gondoljuk, hogy tőlünk „nem érdemes elmenni”, megmozgathatunk magunkban olyan tartalékokat, amelyek által olyasmit adhatunk a másiknak, amit még korábban sosem. Ahhoz, hogy a kapcsolat folyamatosan megújulhasson, kielégítő szinten tarthassuk az együtt töltött minőségi időt (amikor valóban egymásra figyelünk), megőrizhessük az izgalmat,
időről időre tudnunk kell közeledni és távolodni.
Nem csak arra sarkall ez minket, hogy többet adjunk és tegyünk, de így egészen új rétegeit is megismerhetjük a másiknak.
