A jógázás egyre népszerűbb manapság. Egyre több az oktató és a stúdió is, de még mindig sok a tévhit a jógával kapcsolatban. Szappan Petrával, közismertebb nevén Petraflow-al, Budapest legmenőbb helyein jógázó jógival beszélgettünk a jóga hatásairól, tévhiteiről. Petrától megtudhattuk mit is jelent ma jógázni.

Mikor került kapcsolatba a jógával?

Hét éve történt. A reklámszakmában dolgoztam, ahol elég rosszul viseltem a szakmával járó stresszt. Munka után mindig órák teltek el, mire lelkileg feldolgoztam az aznapi történéseket, és végre elkezdhettem az estét. Egy kolléganőm javasolta, hogy próbáljam ki a jógát, de magamban csak legyintettem, hogy az tuti nem nekem való. De azért elmentem megnézni. Óra után úgy éreztem, hogy végre el tudtam engedni a napot, és még fizikailag is szuperül átmozgatott.

A jóga picit olyan, mintha összegyúrtak volna egy pszichológust és egy edzőtermet. Másfél óra alatt teljesen rendbe tesz.

Van különbség a jógázás előtti és utáni élete között?

Hatalmas. Az egyik legfontosabb, hogy már nem vagyok eszköztelen, ha problémáim vannak. Nem – vagy csak nagyon ritkán – hatalmasodik el rajtam a kétségbeesés, mert tudom, hogy a válaszokat megtalálom majd a gyakorlásomon keresztül. A másik a tudatosság, ahogyan az élethez viszonyulok. Régebben sokkal több dolog történt velem esetlegesen. Most jobban tudom kontrollálni a különböző helyzeteket.

Hogy vált oktatóvá?

Egyáltalán nem terveztem, hogy oktatni fogok. Egyszerűen csak érdekelt minden, ami jóga, ezért elkezdtem oktatóképzésekre járni, hogy a tudásom elmélyítsem. Innen klasszikus a sztori. Az egyik oktató lebetegedett, nem tudta más helyettesíteni, így beugrottam helyette. Meglepve tapasztaltam, hogy tetszik a dolog, így elkezdtem többet helyettesíteni. Majd lassan saját órám is lett, ahol mélyebb tapasztalatot szerezhettem az oktatásban.

Mikor jött el a pillanat amikor úgy érezte, váltania kell?

Már nagyon régen éreztem, hogy szeretnék kiszakadni az irodai létből, és a kezembe venni a sorsom irányítását. Tudtam, hogy még nem találtam meg a hivatásom. Régen profi sportoló, műkorcsolyázó voltam, így a mozgás is nagyon hiányzott az életemből. Illetve szerettem volna valami értelmet is adni neki. A jógában minden megvolt, amit kívánhattam, azóta is teljesen biztos vagyok benne, hogy ez az én utam.

Jóga a város felett

Hogy fogalmazná meg a jóga lényegét? 

Kapcsolódás: önmagamhoz, a környezetemhez, a valóban fontos dolgokhoz. Egy iránytű, ami soha nem hagy cserben. Biztonságot és biztosságot magamban, a világban.

A jóga egyre népszerűbb manapság. Ez minek köszönhető?

Sok a szörnyűség a világban. Régebben a vallás választ adhatott az egzisztenciális kérdéseinkre, de most óriási a tanácstalanság. Talán ezért is fordulnak egyre többen a jógához, hogy találjanak egy biztos pontot. Aki jógázik, legalább a matracába „tud kapaszkodni”, ha meginogna.

Többször halljuk, hogy a jóga csak azoknak való, akik nem szeretik a dinamikus mozgásokat. Van egy speciális csoport, akiknek való a jóga és vannak olyanok, akiknek nem?

Ha a jóga tudatosság, jelenlét és kapcsolódás, úgy gondolom, hogy mindenkinek való, sőt nagyon hasznos gyakorlat. A jóga kifejezést sem kell feltétlenül szigorúan érteni.

jóga lehet bármi, ahol százszázalékban jelen vagy.

Így valakinek jóga a főzés, egy dinamikus meditáció, a futás, mint ahogy nekem például az esti kutyasétáltatás is az. Manapság annyiféle jógatípus van. Úgy gondolom, ha van igény és nyitottság, mindenki megtalálhatja azt a műfajt, ami őt inspirálja. Mint ahogy az élet egyéb területén, itt sincsen mindenkire vonatkozó általános recept. El kell menni, meg kell tapasztalni.

Gyakran találkozunk azzal a mondattal, hogy „a jóga nem nekem való, nem vagyok hajlékony”. Hogyan reagál erre?

A jóga nem a hajlékonyságról szól, hanem a szabadságról, a felszabadulásról. A mozdulatok például a testünket teszik szabaddá, hogy ne akadályozzon az életünkben. Ha nem vagy hajlékon, nem azért érdemes nyújtani, mert a Cirque de Soleil-be készülsz, hanem azért, hogy a tested, lelked ne merevedjen be. A jógában fizikailag azt tanuljuk, hogy ugyanannyira legyünk erősek, mint amennyire hajlékonyak, és ugyanez igaz visszafelé is. Én például világ életemben laza voltam, de emellett elég gyenge alkat. Az én feladatom így a jógában nem a nyújtás, sokkal inkább az erősítés, stabilitás, és ezt már nem csak fizikai szinten értem.

Petra óráit megtalálhatjuk Budapest különböző részein. Többek között menő hotelek tetején és a város éttermeinek teraszán.

A legtöbb sportra jellemző, hogy az emberek küzdenek. Futásnál a kilométerekkel, gimnasztikánál harcolnak a mozdulatokkal. Ez a küzdelem megjelenik a jógában?

Itt leginkább önmagunkkal küzdünk. Annyi a különbség, hogy a küzdelem tétje nem egy táv vagy idő teljesítése, hanem önmagunk és a világunk mélyebb megértése. Bár úgy sejtem, hogy egy profi sportoló – túl a fizikai szinten – ugyanezekkel a kérdésekkel találja szembe magát, ha teljesen átadja magát a sportnak.

Jógaóráin a szabadban is megtalálható a város különböző pontjain. Mi motiválja arra, hogy kivigye a jógát a város különböző pontjaira?

Imádtam jógázni, így szép lassan belesodródtam. Amikor a jógáról meséltem, azt tapasztaltam, hogy még mindig rengeteg a tévhit. Majd jött az ötlet, hogy az órákat kivigyem az emberek közé, hogy azokat is megnyerjem, akik esetleg a „JÓGASTÚDIÓ” feliratot meglátva valamiért elzárkóznak. Így indult útjára a Petraflow.

Hamarosan megrendezik a Yoga Connection Budapest rendezvényt, aminek a megálmodója. Mi inspirálta az ötlet megvalósítását?

Nagyon régóta dédelgetem ezt az álmot, de valahogy sohasem volt merszem így egyedül belevágni. Az a tapasztalat, hogy még mindig rengeteg az előítélet a jógával szemben, így a fesztivállal célunk többek között a következő tévhitek eloszlatása:

A jóga lassú. A jóga unalmas. A jóga célja a nyújtás. A jógához vegetáriánusnak, vallásosnak kell lenni. A jóga a nők „sportja”, és még sorolhatnánk.

Van célcsoportja a rendezvénynek, akiket kifejezetten vársz?

Régi jógásokat, és jóga-szüzeket egyaránt. A programot direkt úgy raktam össze, hogy mindenki számára élvezhető legyen: kezdő- és haladó jóga órák, workshopok, előadások, beszélgetések, koncertek, hangmeditáció, mini piac, jógabemutatók és még gyerekjóga is a legkisebb jógiknak.

Fotókat készítette: Kiss Lenke "Dalocska"

•••

Vegyél részt szakújságírónk  jógakutatásában!

Az országos kutatás a jóga személyiségre gyakorolt hatását vizsgálja. A kérdőív kitöltésével a jóga tudományos vizsgálatához és a sztereotípiák ledöntéséhez is hozzájárul. A kitöltése 30 percet vesz igénybe. A kérdőív elérhető az alábbi linken: https://goo.gl/forms/mqveXoJaK3mfAZzI3