A jól-lét gyönyöre? – A hedonizmus és eudaimonia pszichológiai kérdései

A hedonizmus fogalma ismerősen csenghet filozófiatörténetből és Arisztotelész óta gyakran szokták az eudaimoniával párban emlegetni. Ez az ellentétpár megjelenik a pozitív pszichológiában mint a boldogság lehetséges útjai. Miben áll ez az ellentét? És vajon átültethető-e a filozófiai elmélet a pszichológiai gyakorlatba?

A hedonizmus szó hallatán általában az öncélú érzéki gyönyörökre gondolunk, és lehet, hogy megjelenik előttünk Az ember tragédiájának római színe, a lakomán dőzsőlő kéjencekkel és ledér kéjhölgyekkel. Ha ezt a képet a boldogság mellé tesszük, akkor mindenképpen valami alantas dologgá válik, ami pusztán a testi vágyakra fókuszál a boldogságban megélt teljesség élményéhez képest. De vajon tényleg ekkora ellentét feszül a kettő között?

Rövid lenne ez a cikk a boldogság kutatásának könyvtárnyi irodalmának bemutatására. Mégis érdemes megemlíteni, hogy az ókorban a két hedonista filozófiai iskola között még a gyönyör és fájdalom kapcsolatára vonatkozóan sem volt egyetértés. Epikurosz iskolája például úgy képzelte, hogy vagy gyönyör, vagy fájdalom létezik, ezzel szemben az Arisztipposz által alapított kürénéi iskola úgy tartotta, hogy létezik a kettő között egy köztes állapot is. Az epikureusok számára már pusztán a fájdalom hiánya is egyet jelentett a gyönyörrel, míg a kürénéiek a pillanatnyi gyönyört tartották az etikai célnak és  legfőbb jónak.

A hedonizmus fogalma a pszichológiában a pozitív pszichológiának köszönhetően vált aktuálissá. Az irányzat tudománytörténeti megjelenését a Martin Seligman és a tavaly elhunyt Csíkszentmihályi Mihály közösen írt, 2000-ben megjelent zászlóbontóként emlegetett tanulmányával kapcsolják össze. A kiáltványban a két szerző a pszichológiai hagyomány újragondolását szorgalmazta. Rámutattak arra, hogy ez a hagyomány a “szenvedés pszichológiája volt”, ami addig csak az emberi hibákra, hiányosságokra és patológiákra koncentrált mind egyéni, mind társadalmi szinten.

A pozitív pszichológia célja ennek a fókusznak a megváltoztatása. A célkitűzésük az, hogy a hibák kijavítása helyett azt kutassák, hogy milyen magatartás és cselekvés vezet jólléthez és gyarapodó közösséghez. Olyan kérdésekre keresik a választ, hogy milyen feltételek mellett fejlődnek jól a gyerekek, mi kell a munkahelyi elégedettség nőveléséhez, vagy hogy mi szükséges ahhoz, hogy az emberek értelmesnek lássák az életüket.

Így válik központi kérdéssé számukra a boldogság és a jóllét kérdése. Ennek hangsúlyos szerepét mutatja az is, hogy egyes képviselői szerint a pozitív pszichológia nem más, mint a jóllét tudománya.

A pszichológiai jóllét fogalmának kidolgozására tett kísérletében Carol D. Ryff, az amerikai Wisconsin–Madison Egyetem professzora, segítségül hívta az arisztotelészi modellt és számos más kutatóhoz hasonlóan a jóllét két típusát különböztette meg, a hedonisztikus és az eudaimonikus jóllétet. 

Arisztotelész eredeti gondolatmenetében, amit az Nikomakhoszi Etikában fejt ki, arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az emberi élet célja. Elfogadja a “sokaságnak” azt a véleményét, hogy az eudaimonia ez a cél. A kérdés azonban az, hogy miben is áll ez. Az ógörög szó főnévi alakját egy olyan melléknévből képezték, aminek eredetileg “egy jó szellem oltalma alatt álló” volt a jelentése, de a mindennapi nyelvhasználatban inkább a “jó szerencse” értelmében használták. Azért sem lenne megfelelő “boldogság”-nak fordítani, mert Arisztotelész hangsúlyozza, hogy az eudaimonia egyfajta tevékenység. Lényegében ez az a tulajdonsága, tehát a tevékenység jellege az, ami élelsen elhatárolja az eudaimoniá-t hédoné-tól, vagyis az élvezettől, vagy gyönyörtől.

Fontos azonban, hogy annak ellenére, hogy ez a tevékenység nem azonos az élvezettel, mégis ez utóbbi természetes kísérője. Arisztotelésznél az ember számára való jónak egyrészt olyan végcélnak kell lennie, amit önmagáért választunk, másrészt önmagában elégségesnek kell lennie. Ezenfelül pedig olyannak kell lennie, amire csak az ember képes. Így jut arra a következtetésre, hogy az eudaimonia az erény szerint való tevékenység.

Ryff 1989-es tanulmányában úgy határozza meg hedonikus jóllétet, amire olyan pozitív érzelmek a jellemzőek, mint az elégedettség vagy a boldogság. Ezzel szemben az eudaimonikus jóllét a személyes növekedéssel, az énfejlődéssel és a céltudatos elfoglaltságokkal írható le.

Az eudaimonikus jóllétet hat kulcsdimenzióra bontotta: önelfogadás; az élet célja; személyes növekedés; másokkal való pozitív kapcsolat; kiválóság; autonómia. Ezeknek az összetevőknek a fejlettsége a tartós jól funkcionálás feltétele. A különbséget úgy is megfogalmazhatjuk, hogy amíg a hedonikus az egyén életével kapcsolatos érzéseire fókuszál, addig az eudaimonikus arra törekszik, hogy a saját potenciáljával teljes összhangban lévő életet éljen.

A fenti különbséget ugyanakkor az objektivizmus és a szubjektivizmus különbségeként is értelmezhetjük. Ebben az értelemben az arisztotelészi inkább objektivista jól-lét elmélet, mert a jól-létet az objektív társadalmi értékek alapján képzeli el. Ezzel szemben például Epikurosz hedonizmusa szubjektivista, mert az egyének szubjektív érzéseire koncentrált, mikor azt állította, hogy az emberek alapvetően a gyönyörre vágynak és a fájdalom elkerülésére vagy csökkentésére törekszenek.

Adódik azonban ebből pszichológiai szempontból egy furcsa ellentmondás a jól-lét vizsgálatakor. Az objektivista megközelítés ugyanis egyértelműen elválasztja a szubjektíven megélt érzésektől. A jól-lét mértéke azonban legjobban úgy mérhető, ha megkérjük az egyéneket, hogy számoljanak be a hogylétükről. A kutatásokhoz tehát elsősorban szubjektív beszámolók állnak a tudósok rendelkezésére.

Ennek a módszertani problémának az alapján fogalmazódott meg az a kritika az eudaimonia és a hedonizmus megkülönböztetésével szemben, hogy ez a filozófiában működő elmélet nem ültethető át problémamentesen a tudományba. Másrészt az empirikus kutatások eredményei átfedést mutattak az eudaimonikus és a hedonikus jól-lét között.

A fenti gondolatmenettel szemben megfogalmazott egyik legfontosabb ellenérv az, hogy a hedonizmus és az eudaimonia különválasztásának nem pusztán technikai, hanem normatív szerepe is van. Más szóval, nem pusztán leíró jellegű megkülönböztetésről van szó, hanem iránymutatásról is arra vonatkozóan, hogy hogyan érhető el teljesebb élet.

Gyakorlati szempontból azonban talán még fontosabb az a belátás, hogy a mindennapi működéshez mindkettőre, a hedonizmusra és az eudaimoniára is szükség van a jól-lét eléréséhez.

Amíg az hedonizmusnak az érzelemszabályozásban, addig az eudaimoniának az élet értelméhez való kapcsolódásban és a felemelő élmények átélésében van szerepe. A mindennapi életben tehát mindkettőre szükség van a jól-lét eléréséhez. Ebben az értelemben úgyis leírható a viszonyuk, mint ugyanannak a tárgynak a megvilágított és az árnyékos oldala, ahol az árnyék nem a sötét oldalt jelöli, sokkal inkább a térbeli mélységet, a test háromdimenziós voltát mutatja meg.